Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)

Szépirodalmi rész

87

akárhova van felírva, hogy ez tilos. Szólni sem mert nekik. Igaz, hogy ők sem szóltak senkihez.

Mikor a jegyváltás megkezdődött egy fekete bozontos szakállu ember, aki pár perce, hogy érkezett, bekiáltott az irodába :

— Szabad kérdezni, hölgyeket is elszállásolnak?^

A tisztviselő, aki a népszálló vezetésével a rendőrség által meg volt bízva, vissza kiáltott a farács mögül :

— Tessék egy házzal odébb menni!

Hatalmas röhögés harsogott végig a termen. A torzonborz külsejű ember egy darabig szégyenkezve állott az iroda ajtóban, aztán visszakiáltotta :

— Ezt tudom az ur nélkül is !

A szomszédságban ugyanis egy kétes hirü vendéglő volt, mely a környék lakossága előtt — lévén ott sok dolog az erkölcsiségnek a rovására — közmegvetésben állott. Lehetett itt szobákat is kapni egy órára, két órára, de egy éjszakánál semmi esetre sem hosszabb időre. Mondom nagyon sok történt itt az erkölcs, még több a becsület rovására. Ide utasították a bozontos szakállut.

— Ez disznóság — mormogta mérgesen a borzas szakállu és kikiáltott az

ajtó előtt várakozó asszonynak, hogy jöjjön be, ne fagyoskodjon oda künn.

Az asszony belépett. Fiatal volt, lehetett huszonöt éves. Az arca fakó sárga,

a szemei mélyen beesettek és meglátszott rajta, hogy nem sok idő választja el

az anyaságtól.

A borzas szakállu jóindulatulag mosolygott reá.

— Ülj le no, majd aztán hozok valamit enni.

Az asszony szó nélkül leült és iszonyú köhögésben tört ki.

— Szegény, beteg ám ez nagyon — szólt felém fordulva a borzas szakállu és oda lépett az asszonyhoz összehúzta rajta a nagykendőt. — Fázol ? — kérdé tőle szelíd hangon a férfi.

Az asszony halkan válaszolt:

— Nem.

— A felesége ez az asszony magának — kérdé a hátuk mögött egy öreg német (a borzas szakállu is német volt.)

— Nem, csak úgy élek vele! . . . Mindegy az öreg, — szólt a borzas szakállu.

— A fenét mindegy. Itt nem mindegy, mert elviszik a kórházba. Én pedig sajnálom ezt az asszonyt.

— Jó szived van öreg.

A lazarónik mozgolódni kezdtek. Közeledett a nyolc óra: — jönnek majd a rendőrök.

Egymás után hagyták el tehát a termet. Nekik nem volt ;tt helyük éjszakára, csak melegedni jöttek ide. Elkeltett tűrni : az ajtóból ugyanis mind a nyelvüket öltögették vissza reánk.