Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)
Szépirodalmi rész
98 miatta tűrni volt kénytelen . . . Avagy talán a fia helyett a feleségét kereste el?! Nem lehetett tudni. Hírek hiányában mi mindent nem gondol az ember? f De már oszolnak a sötét felhők a kis fiú életének egéről ... A pokolból a paradicsomba került. Özv. Nagy Gáborné tekintélyes, gazdag asszony volt. Nagyon szerette a gyermekeket . . . Megszánta a szegény fiút s elhatározta, hogy kiemeli a posványból s megismerteti vele az élet másik felét, a melyet eddig az hirből sem ismert . . , * * * És a kis Pistának jól ment a dolga. A jó asszonyban igazi édesanyát látott. Szeretettel csüngött rajta. Érezte, hogy sok hálával tartozik neki. Vájjon vissza tudja-e adni a kölcsönt? Érezte, hogy nem, de azt is érezte, hogy az lesz legfőbb törekvése, leghőbb vágya. A tanító folyton dicsérte Nagyné előtt a kis fiút. „Kitűnő tanuló, lángész“, szokta volt mondani neki s a jó asszony öröme határtalan volt. „Taníttatni fogom, tovább taníttatom, — mondogatta a tanítónak — hadd legyen belőle tanult ember s hadd legyen majdan az én büszkeségem.“ * * * És úgy is lett. Mikor otthon elvégezte iskoláit, beadta őt Nagyné a városba. És a fiú tanult ; szorgalommal, kitartással. Leveleiben, melyeket nevelőanyjához intézett, nem győzte dicsérni tanárait. Nemsokára az intézet szemefénye lett s ha úgy ünnepekre hazalátogatott, Nagynéban alig fért meg a boldogság és a büszkeség. Mikor a középiskola négy osztályát elvégezte s pályaválasztás előtt állt, határozottan kijelentette nevelőanyja előtt, hogy tanitó lesz, erre a pályára érez tehetséget, ehez, csak egyedül ehez van kedve. És nevelőanyja nem ellenkezett, de annál inkább volt tanítója. — Pista fiam ne légy tanitó, — szokta neki mondani. — Te nagy ideálista vagy, keserű lesz a csalódás, a mely ér. Szép pálya ez a mienk. Nyílik rajta virág is, de százszor több rajta a tövis, hidd meg, én mondom ezt neked, a ki ' innen-onnan, isten kegyelméből, kitöltőm a hosszú negyven esztendőt . . . — Nem, édes tanitó uram, nem fog engem lebeszélni ; ne is igyekezzék rajta. Határoztam én már. Elhatározásom sziklaszilárd s csak a jó isten változtathatja meg. Hisz’ a nevelőanyám sem ellenzi, — felelte Pista. — Tudom, hogy nem ellenzi, — mondá tanítója — de ő oly végtelen szeretettel csüng rajtad, hogy nem is mer ellenvetést tenni szándékodat illetőleg. Ilyen és ehez hasonló párbeszéd fejlődött ki a tanitó és a volt tanítvány között, de Pista hajthatatlan maradt s mikor a nagy vakáczió véget ért, beiratkozott a tanítóképzőbe. * * *
