Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)
Szépirodalmi rész
99 Ott is a régi maradt. Tehetséges, szorgalmas, szeretetreméltó, szerény . . *, Mindenkit szeretett s mindenki szerette ; tanárai úgy, mint barátai. Az ifjúságnak vezetője lett. Minden dicsőség az ő nevével forrott össze . . . Hanem mikor ai harmadévet járta, szomorú hirt hozott a posta. Meghalt a szeretett, jó nevelőanya; hirteíen, váratlanul, a nélkül, hogy egy isten hozzád-ot mondhatott volna az a derék, hűséges Pistájának. Még a temetésére sem mehetett el, mert a lelketlen; rokonok későn értesítették a fájdalmas hírről. Ott sírta ki magát az idegenben* ott borult rá képzeletben a szeretett nevelőanya sírjára. A rokonság, végrendelet hiányában, még örökséghez sem juttatá őt. Azon a ponton volt, hogy abbahagyja tanulmányait. „De nem, mégsem teszem, — mondá — a magam erejéből leszek emberré ! “ S azután az a két év, a mit még az intézetben töltött, szakadatlan munkában telt el. Másolt, tanított, hogy fentarthassa magát s e mellett tanulmányaiban; sem maradt el. S ez a sok munka megőrlé életerejét, gyilkos kór ütötte feE magát benne, úgy, hogy mire az oklevelet kezei között tarthatá, haszontalan, értéktelen holminak tekinté azt, melyet sok küzdéssel, fáradsággal szerzett meg; s melynek most már semmi hasznát nem veszi. Azt sem tudta, hová, kihez; menjen pihenni, mig végre sok töprengés után elhatározta, hogy jó, öreg tanítója;, vendégszeretetét veszi igénybe. Hátha még meg is gyógyulhat s ő lehet szeretett falujának apostola ! * * * Zugnak a harangok, temetnek . . . Négy fiatalember viszi a koporsót . . J Mellettük az öreg tanító zokog s a gyászoló sokaság arczárói fájdalomkönnyek: peregnek alá. Felhangzik a gyászének: „E múlandó világban, elvégeztem életemet.“ Miért is végezéd el oly hamar?! Miért kell ily fiatalon hideg sirba, feküdnöd, kiszenvedett ifjú? Vájjon melyik édesanyád mellé temetnek el? Mert neked kettő volt . . . mind a kettő jó volt . . . mind a kettő szeretett, de teí az egyiket, a másodikat jobban megszeretted. Pedig nem az volt az igazi, s te mégis azt kívántad, hogy ő melléje temessenek . . . Nem ver meg érte az; isten ... Az igazi sem haragszik meg érte a mennyországban . . . * * ^ És az apa nem halt meg! Szegényen, nyomorultan érkezett meg a dollárok: hazájából. Régen véget vetett volna életének, de fiára gondolt s kiesett kezéből! a gyilkos fegyver . . . Lassú, tántorgó léptekkel közeleg a rég’ nem látott fala; felé; a hold bevilágítja az útját . . . Most a temetőhöz ér s fölsóhajt: „Szegénye feleségem ! Itt aiszod örök álmodat az alatt a szomorufűz alatt, mely oly biztatón; integet felém, mintha hívna - „Jöjj alám, itt találhatsz enyhületet sajgó kebeledre.* Egy fájó érzéstől sugallva, bemegy a temetőbe. Ráborul a felesége sírjára; kí.7* ________ ............... - --------------- ---- 3
