Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)

Szépirodalmi rész

97 Ettől az időtől fogva aztán többször hálálkodott, mint kért. De azért még mindig volt kérni valója is. Midőn férjhez ment az Irma, az oklevél hazahozata­láról szóló levél olvasójához, akkor kérte a tanító néni az ő mindenkori vigasz­talóját, hogy boldog legyen a leánya és szeressék egymást úgy, mint ők szeret­ték hajdanában egymást a megboldogult tanító bácsival. Pedig még a legnagyobb öröm hátra volt. Azon öröm, mely a jó tanító néni pápa szemei alul a könnyeit is kicsalta. — Egy szép napon lakodalomra készült a falu. Az öreg orvos leányát vette el a fiatal orvos. Az öreg tanító néni már kora reggel ott ült a templomban és kérte Istentől a boldogságot a fiatal párra. Aztán évek teltek el, melyek alatt a tanító nénit nem láttuk többet szomo­rúan. A megelégedettség boldog mosolyával' fogadta köszöntésünket s mi, kiket hajdanában, mint vásott nebulókat a megboldogult tanitó bácsi nádpálcája figyel­meztetett a móresre, szivünk őszinte szeretetével néztük az ő boldogságát s úgy örvendett neki az egész falu. S mikor sorsom elhozott onnan s utolsó Istenhozzádot mondani még egy­szer felkerestem, ott ült a megboldogult tanitó-bácsi öreg karosszékén, mellette szőke hajú unokája s miközben annak selyem haját simogatta, az öröm és bol­dogság könnyei csillogtak szemeiben. Búcsút vettem tőle. Azóta nem láttam, de tudom, hogy boldog, s ha majd egyszer, ott fenn a felhők fölött, találkozik az előre ment tanitó-bácsival, tudom azt fogja neki mondani: „Igazad volt, Isten mindent lát, Isten mindent tud és segít ott, ahol annak szükségét látja.“ Az árva. Irta: Ifj. Vargha Lajos. „Szegény Lángi Pista! Szerencsétlen árva. Apád Amerikában, anyád még messzebb. Azaz, hogy mégsem olyan messze . . . hisz’ közel van a temető. Ott pihen ő . . . Mi voltál te még akkor, mikor mindez történt. Semmi. Egy gőgi- csélő apróság, a ki még nem tudja, mi az : . anyát veszíteni. Most már talán tudnád, de nem fogod érezni a hiányt. Én leszek az anyád, én!“ Ezeket a szavakat mondta özv. Nagy Gáborné, mikor a szegény Lángi Pistát örökbe fogadta. Ez a hét éves fiú jobban ismerte az életet, a rideg, sötét szeretetlen életet, mint sok meglett férfiú. Anyja halála után elhagyta őt pénz- sóvár apja. Kiment a dollárok hazájába. Rábízta őt egy olyan családra, a hol a szegény árvának sötét éjszaka volt az élete ... Az ő számára nem kelt fel a nap ... Az apától semmi hirt sem kapott senki. Talán gazdagon akar hazatérni s meglepetést szerezni fiának? Kárpótolni őt a sok szenvedésért, a melyet ő 7 »

Next

/
Thumbnails
Contents