Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)
Szépirodalmi rész
74 Két élet — egy szerelemért. Irta : Ziskay Julia. Karácsony-est van. Ki ne érezné lelke mélyében e megható ünnep fenségét, magasztosságát?! Mintha a természet is ünnepelni akarna. Létévé eddigi zordságát s enyhe, mosolygó szint váltott. Az olvadó hó alól kíváncsian kandikál ki a zöld vetés ; kiszabadulva bilincseiből, az is örvendezve hirdeti, hogy »ma született a Megváltó/« Halmay Aladár gróf házában is ünnepük e szent estét. A kastély összes termei fényesen ki vannak világítva ; az est homályában már távolról tündökölnek a boltíves nagy ablakok. A fogadóteremben több csoportra oszlik a társaság. Itt az öregek gyűltek össze a csillárok alatt egy nagy „kompániába“, hangosan tréfálkozva a napi események fölött ; ott a fiatalság kaczagása és évődése teszi hangossá az óriási termet, melynek levegőjét a délszaki növények lehellete —- ellentétben a külső téli tájképpel — oly üdévé, oly kellemessé teszi, hogy az ember szinte vágyat érez egy ^félreeső zugban, eltakarva a pálmalevelektől, ábrándokba merülni. De ki gondolhat itt most ábrándozásra?! Vidámság, játszi jókedv mindenfelé. Csak Halmay grófnak napbarnitotta arczán ül a szenvedés, a mély aggodalom kifejezése ; szép, férfias alakja összeösszerezzen minden ajtónyiláskor s megkönnyebbülten lélekzik fel, valahányszor egy-egy vidám alakot, egy-egy hangos szavú csoportot lát belépni. A zaj, a vidámság egy perezre elcsendesedik. A nehéz függönyökkel takart szárnyas tölgyfaajtók feltárulnak s az inasok mély hajlongások között jelentik a vacsora idejét. Előttünk a pompásan feldíszített ebédlő nagy terme ; csak úgy ragyog, csak úgy pompázik minden. Az ezüsttől és kristályoktól csillogó asztalok: görnyedeznek a pompásabbnál-pompásabb különböző fogások és palaczkok halmazától. A vendégsereg helyetfoglal s csakhamar kezdetét veszi a dus lakoma. Csak az asztalfő marad üresen. Hiányzik a ház dísze, a ritka műveltségű, ritka, szépségű úrnő : gróf Halmay Aladárné szül. báró Abonyi Melanie. A fényesen kivilágított kastély, balszárnyának női lakosztálya éppen az ellentéte a most leirt másik főrésznek a pompás kastélyban. Néma, aggodalommal teljes ott minden ; ellentétben az épületszárny zajos részével. A szobák során gyenge világosság ; a cselédség suttogva, lábujjhegyen jár ; sehol egy hang, csak egy-egy fájdalmas sóhaj hallatszik ki a hálószoba mély csendjéből. Ott fekszik a ház úrnője élet és halál között, életet adandó egy más életnek. A hű háziorvos aggodalommal, kétes remények között lesi a szabadulás perezét ; ott virraszt a komorna és az ápolónő, remegve szereteti nagyasszonyuk életéért. A fehér csipkés párnákon fekszik a legszebb nő ; hollófekete haja szétbomolva takarja a hófehér
