Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)
Szépirodalmi rész
53 várának bégje, a Varkocs nevű gyaur, kézcsókra jönni óhajtott. Tehát összehivatott a diván s az emlitett gyaur egy másik előkelő gyaurral eljővén, kezet csókolt és kaftánt kapott.“ A tény az, hogy Varkocs elesett, ezen szomorú dolog után pedig más sors nem várakozhatott Székesfehérvárra, mint a teljes elbukás. A csekély őrség és a vár lakói szeptember 4-én megadták magukat, mert a várat megvédeni többé nem lehetett. Hogy a török irók mennyire tájékozatlanok a magyar viszonyokról, legjobban kitűnik Katib Mohammed Zárni Írásaiból, hol a vár feladásának okául ezt olvashatjuk: „A belső várban levő s a Magyarország és Alamán királyainak temetkező helyéül szolgáló nagy templomban az átkozottaknak ostoba vallásuk szerint a Kábához hasonló bucsujáró helyük vala s mivel vallási törvényük tiltja, hogy várukba ágyúgolyót lőjenek, a tilalom miatt nem engedték ágyuzni a várat, hanem inkább átadták a padisah ő felségének, Allah árnyékának.“ A török tehát bevonult a vár falai közé és — miként Dselalzáde Musztafa írja — „a vár bástyáin kitűzték az iszlám zászlóit, a tornyokon az istent dicsőítő és isten egységét hirdető müezzinek az ezránt énekelték, a kapukban játszott a szultáni zenekar, verték a dobokat, örömben és vigságban voltak.“ Mielőtt a további események elmondására áttérnék, egy régi könyvről kell megemlékeznem, mert abban Székesfehérvár elbukására vonatkozó epigrammok olvashatók, még pedig közvetlenül a nagy csapás napjaiból. Az érdekes könyv adatait dr. Szekfü Gyulától kaptam, a ki Szamosközy Istvánnak műveit kritikai szempontból tanulmányozván, a nemzeti múzeum gyűjteményében akadt azokra. A könyv teljes czime a következő: „Pannoniae luctus, quo principum aliquot et insignium virorum mortes aliique funesti casus deplorantur. Pannonia de se. Cracoviae Anno MDXLIIII. litteris Hieronymi Victoris impressus, nunc vero praefatione Hungarica auctus, recusus est Viennae typis Alberti viduae, sumptibus scriptorum ephemeridis Magyar Hírmondó nuncupatae. MDCCXCVIII. A kor szokásának megtelő terjengős czim magyarul igy hangzik: Magyar- ország gyásza, melyben néhány fejedelem és kiváló férfiú halála és egyéb gyászos események vannak megsiratva. Magyarország önmagáról. Krakóban 1544-ben nyomatott Victor Jeromos betűivel, most pedig magyar előszóval bővítve, újra kiadatott Bécsben, Albert özvegyének betűivel, a Magyar Hírmondó czimü újság költségén 1798-ban. A könyv tehát gyűjtő munka, második kiadása, részben átírása az 1544-ben mtm FIUMEI KÁVÉBEHOZATAL SZÉKESFEHÉRVÁR, (Barátok-épülete.) Tessék árjegyzéket kérni.
