Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)
Szépirodalmi rész
— 52 — nem volt száma az elesetteknek. A harcz igen sokáig és nagy hévvel folyt.“ Szinán csausz már a részletekbe is behatol, de olyan tévedésbe esik, mely a történeti tényekkel homlokegyenest ellentétben áll. A külvárosokban a vár körül lefolyt megütközés tényleg igen nagy emberáldozatot kívánt Székesfehérvár őrségéből és polgáraiból. Egykorú följegyzés szerint ekkor estek el Sicsa Károly olasz főtiszt, Srusa Oktávián, Forniel Domokos, Wirceburg Erasmus német zászlótartók ; de elesett maga a várparancsnok, Varkocs György is, a ki a külvárosba ment, hogy az ostromlókkal annál jobban szembeszálhasson. Vállalkozása azonban balul ütött ki, mert midőn katonáinak jórészét már leölte a török, maga sem tudott a várba jutni, a melynek kapuját belül elzárták. Ott, a budai várkapunál halt azután hősi halált a megmaradt csekély őrség élén Varkocs, kinek fejét vágta le a török, sőt jobb karját is lehasitá, hogy gyűrűin megosztozzék. A szerencsétlen végű összecsapásból egyedül a brüsszeli Ruff Károly menekült a várba, a még néhány főre tehető hajdúk és parasztok pedig a külvárosokat övező nádas és iszap felé futottak. Ezeknek jórészét is felkonczolta a török, csupán Keresztúri Gergelyt és Mihályt nem érte el a közös sors, ezek megmenekültek és hirt adtak. Veszprém városának Székesfehérvár szerencsétlenségéről. Verancsics nagyon dicséri Varkocsnak hadi erényeit, alapos tudását és azt mondja, hogy maga intézkedett a várkapu eltorlaszolása felől, mert attól tartott, hogy az ostrom hevében török katonaság nyomulhatna be a vár falai közé. Ez az intézkedés, miként láttuk, az ő életét is áldozatul kivánta. Szinán csausz szintén megemlékszik a kapu elzárásáról, de az okot másban keresi, mert azt nem a vitézségnek tulajdonítja. Ezt olvassuk könyvében: „Mikor egy csoport gyaur látta az iszlám népének támadását, a vár kapujához futott és ezt kiabálta: „Nyissátok ki hamar a kaput, mert dolgunk rosszra fordult!“ Azonban a bent levő gyaurok belülről erősen eltorlaszolták a kaput, a hidat pedig fölvonták és igy válaszoltak nekik: „A török nem félelmes, miért féltek a töröktől? Menjetek, harczoljatok vele és öljétek le mindnyáját!“ Annak az oka, hogy a várban levők a kaput bezárták s a menekülő- gyauroknak nem nyitották ki, hanem azt mondták, hogy menjetek a törökkel, harczolni, — tulajdonképen ez volt: mikor a várnak hitetlen bégje ezt mondtam „Ne szálljunk szembe és ne harczoljunk a közelgő Szolimán szultánnal, hanem., jertek, adjuk át neki a várat szépszerével“, — annak ilyen haszontalanságot beszéltek: „Miért félsz a töröktől? Majd elbánunk mi vele!“ A kik ezt mondták, azok a katonák voltak a gyaurok között. Ez volt az oka, hogy azt válaszolták nekik s hogy nem nyitották ki a kaput, hanem engedték mindnyáját elveszni.“ Szinán csausz ezen állítása nem felel meg a valóságnak, de még inkább téved akkor, midőn Varkocs haláláról meg sem emlékezik. Erről az eseményről nem volt tudomása, sőt teljesen légből kapott állítással azt jeoyri meg, hogy az őrség kegyelmet kérvén, „Varkocs nevű gyaur (ez volt tulajdonképpen a bégjük) kijött és a várat átadta a világvédő padizah ő felségének “ Még messzebb megy a valótlanságban, midőn szeptember 5-éről azt írja, hogy „Üsztüni Belgirád
