Székes-Fejérvári Naptár, 1911 (39. évfolyam)
Szépirodalmi rész
Elvitték egy kis faluba egy ősz pap mellé káplánnak. A pap öreg volt, de szerette a fiatal, üde arczu lányokat, A káplán fiatal és szerette Mária képét. Az öreg papot szerették a faluban a fiatalt pedig hamar meggyülölték. Talán azért, mert nem tudott olyan jóságosán mosolyogni, s néppel soha sem volt megelégedve. Korholta, tanította őket. Amelyik vasárnap ő prédikált, a templom üres volt. Csak a főtanitó lányait lehetett látni az első padban, akik megfogadták, hogy ha addig élnek is kiugratják a medvét odújából.............. A fiatal pap tűzzel lelkesedéssel beszélt. Nem mindig a másvilágról, a nagy bűnökről, hanem a szegénységről, a szeretetről is. Fel akarta világosítani népét, segíteni akart a nagy nyomoron. De minél jobban igyekezett közeledni lelkükhöz, annál nagyobb ür támadt közöttük. Egyik esős, hideg, októberi nap délutánján kopogtattak a papiak ajtaján. Nagy beteghez hívták a papot, de nem a fiatalt, hanem az öreget. A beteg, mint a nyelves lányka újságolta csak a főtisztelendő urnái akar gyónni, mert az nem olyan szigorú és könnyebben megbocsájt. Rosszul esett ez a káplánnak. Érezte, hogy itt gyűlölik s nem értik meg. Fázósan, roszkedvüen ment ki a temetőbe s egyedül bolyongott a sírok között. Nézte a néma fejfákat. Sokáig állott egy sírnál, talán ahol édes anyja nyugszik, s hallgatta amit a szél susog a lombtalan fák között .... Oly szomorú volt minden s ő oly egyedül érezte magát. Lelkében felidézte álmait és szomorúan látta megsemmisülve, rombadülve őket. Átfázva, lázasan ért haza, s másnapra tüdőgyulladást kapott. * * * Mire kitavaszodott, ő meggyógyult, az öreg pedig betegeskedni kezdett s nem érte meg husvét napját. A káplánból plébános lett. A törtető, szomorú fiatal emberből még szomorúbb, elégedetlenebb férfi. Már nem is híveinek sorsán akart segíteni, hanem magával volt elégedetlen. Érezte, hogy betegsége óta lelke nagyon megváltozott. Mér maga is vigasztalásra szorult, nem hogy másokat tudott volna vigasztalni. Kötelességeit kezdette elhanyagolni, ha hivei a falu legcifrább leányáról panaszkodtak előtte már nem ránczolta úgy össze homlokát. Egy alkalommal ő maga is nagyon megérezte a leány leheletét. Agyába tódult a vér, s nem tudott uralkodni a még nem is olyan erős idegein . ... . Többet mondott, mint kellett volna. Este pedig többet ivott a szokottnál. Megszerette a Máriák képét s már nem is az öreg asszonyok beszéltek róla legtöbbet a faluban ........................
