Kordé Zoltán: A székelykérdés története - Múzeumi füzetek 4. (Székelyudvarhely, 1991)
II. A modern forráskritikai irányzat kezdetei
Múzeumi Füzetek ban tűnnék fel, ha a krónika állana.” Ezzel szemben a „nemzeti hagyomány" csak „egy ragadványos idomot, azaz egy történeti mederből felszedett részeket" tartalmaz.14 Véleménye szerint a hun-történet a Niebelung-énekekre megy vissza, melyeket Piligrim pessaui püspök gyűjtetett össze 970-985 között.15 A magyar krónikát német papok szerkesztették legelőször, s az ő leleményük eredménye a hunoktól való származtatás. A székelyek legendás rokonságára azért volt szükség, hogy a hunok bukása és a magyarok megjelenése közötti többévszázados űrt ki lehessen tölteni valamilyen módon.16 Természetesen mint nyelvész, Hunfalvy nagy súlyt fektet a lingvisztikái jellegű tanulságokra. A székely és a magyar nyelvet tökéletesen azonosnak tartja, amelyek együtt mentek át „a származási, török-hatási és szláv-hatási időszakokon." Ez pedig azt jelenti, hogy „a székelyek, a magyar nyelvnek már teljes históriai fejlettsége után, innen Magyarországból telepítődtek a keleti határra,"‘7 A székelység meglehetősen elkülönülve, zárt tömbben fejlődött, és így sok archaizmust, régies vonást őriz nyelvében.15 A népnév magyarázatát is e gondolatok jegyében kíséreli meg Hunfalvy. Eleinte szék/ely (szék/elv) tagokra osztja fel a szót, és a ’széken túli, mark, bánság’ jelentést tulajdonítja neki. Rekonstrukciójában az Erdély (Erdő-elv) ’erdőn túli, erdő megetti’ analógiára támaszkodik.19 Elmélete szerint a „székely nem jelent hál külön nép-fajt, hanem határ-őrzőt, ki bármilyen eredetű lehetett is.”20 A későbbiek során az etimológiával kapcsolatos álláspontját — nem utolsó sorban az ellenvélemények hatására — némileg módosította, s a szék-el alakból indult ki, amely szerinte két tagból áll. A szék eredeti jelentése ’belső, bél, valaminek a szíve’. Ez a valami pedig lehet tartomány, kerület, város stb. „A sokféle valaminek belsejéhez képest az el viszonyító külsőt, túlsót jelent; tehát szék-el a belsőnek a külseje."21 Vagyis foglalkozásnévről van szó, mellyel azokat a — zömében magyar etnikumú — elemeket jelölték, melyeket Szent László alatt vagy közvetlenül utána határőrként Erdély keleti felébe telepített a királyi hatalom.’’22 Hunfalvy Pál fentebb ismertetett nézetei — mint már jeleztük — nagy visszhangot váltottak ki, s hamar támadtak ellenzői és követői is. Legfőbb vitapartnere SZABÓ KÁROLY volt, aki már korábbi munkáiban is a hun-származás mellett kötelezte el magát. 1876-ot követően számos tanulmányában bírálta ellenfele megállapításait, s megpróbálta bizonyítani a krónikák vonatkozó részeinek szavahihetőségét. Nem fogadja el a névszármaztatással kapcsolatos próbálkozásokat, mert azokat sem nyelvészeti, sem történeti adatok nem támogatják. Szerinte a székely szó nem foglalkozás-, hanem népnév, melynek megfejtése egyelőre lehetetlen. „A székely nemzeti név eredeti ősrégi jelentését éppen úgy nem értem, s fölvilágosító adatok hiánya miatt nem is érthetem — írja —, mint ahogy nem értem, s Hunfalvy sem érti a besenyő, kun, kazár s számos más nemzeti név s még számosabb helynevünk ősrégi valódi jelentését." 23 A két nyelv azonosságából még nem feltétlenül következik etnikai megfelelés is, hiszen a palócok és a kunok, akik eredetileg idegen nyelvűek voltak, egy-két évszázad leforgása alatt teljesen elmagyarosodtak. Nem állja meg a helyét szerinte a Magyarországról való telepítés feltételezése sem, mert erre vonatkozóan nem található semmiféle utalás a korabeli forrásokban. Nagy fontosságot tulajdonít Szabó Károly a jogtörténeti érveknek, amelyek azt bizonyítják, hogy a székelyek személyükre nézve teljes szabadságot élveztek az ország egész 8
