Kordé Zoltán: A székelykérdés története - Múzeumi füzetek 4. (Székelyudvarhely, 1991)
V. Szemelvények a külföldi szakirodalomból
Múzeumi Füzetek A nem- és ágszervezetről szólván Göckenjan annak a véleményének ad hangot, hogy „ ezek kezdetei a honfoglalás koráig nyúlnak vissza". Mesterséges szervezés révén jöttek létre, amely katonai célokat szolgált, és a nomád népekre jellemző módon ment végbe.209 A magyar fejedelmek már a honfoglalást megelőzően végrehajtották az átszervezést, így az új haza birtokbavétele után már nemek és ágak szerint osztották fel földjüket a székelyek. A Jenő és Kürt törzs töredékei azonban csak a törzsszövetség felbomlása után nyertek felvételt a székely társadalomba.210 A XIV. századtól kezdve vannak utalások a dokumentumokban a társadalmi tagozódásra vonatkozóan. Erre utal az oklevelekben felbukkanó „tria genera Siculorum" kifejezés, mely a tehetősekre (potiores), lófőkre (Loffew) és közemberekre (simplices) tagozódó székely közösség megjelölésére szolgált. A késő középkori székely társadalmi struktúra lényegében a tatárjárás után meginduló hadszervezésben gyökerezik. A muhi vereség után vált ugyanis szükségessé, hogy növeljék a páncélos lovasosztagok számát. „Ennek következménye eleinte hadi, nemsokára pedig szociális jellegű differenciálódás lett, mely a »communitas Siculorum« társadalmi struktúráját alapjainál fogva megváltoztatta", ugyanis a nehézfegyverzet beszerzése csak az anyagilag tehetősebbek részére vált lehetségessé.211 Ugyanakkor a királyi hatalomnak nem állott érdekében, hogy a kiváló katonai anyagot szolgáltató kevésbé tehetős székelyek szolgasorba kerüljenek, s így elvesszenek a honvédelem számára. Ennek az érdekközösségnek tudható be, hogy „a székelyek minden csoportja azonos mértékben részesült a király által adományozott »liberatumpraerogativa«-ban", vagyis mindannyian szabadoknak és nemeseknek számítottak. „A »libertás Siculorum« elérésének legfőbb előfeltétele a »Siculitas« volt, a székelyek jogi közösségéhez való tartozás." Ennek elismeréséről egyébként legfelsőbb fokon maga a király döntött.212 Hansgerd Göckenjan dolgozatát az utóbbi évek legszámottevőbb külföldi szakmunkái közé kell sorolnunk, hiszen a legfontosabb hazai és külhoni kútfőkre, valamint jelentős szakirodalmi bázisra támaszkodó műről van szó, melynek értékét még az is növeli, hogy a szerző szemmel láthatólag otthonosan mozog a korai magyar történelem speciális problémáiban, s ezeket a külső, elfog ulatlan érdeklődő szemével tudj a láttatni. Könyve a középkori székely társadalom-, jog- és hadtörténet probléma-orientált áttekintését adja, vagyis elsősorban azt a területet veti vizsgálat alá, amely viszonylag jó forrásadottságokkal rendelkezik, míg a konkrét eredetkérdést illetően inkább csak feltevésekre, benyomásokra támaszkodik. Mindez egyúttal azt is jelzi, hogy a német történetíráson belül sem alakult még ki egyöntetű állásfoglalás a székely-kérdést illetően. A román történetírás — már csak helyzeténél fogva is — viszonylag sokat foglalkozott a székely eredetkérdéssel. Az érdeklődés természetesen nem volt öncélú, hanem a román múlttal kapcsolatban felvetődött kérdések megválaszolására szolgált. A második világháború utáni marxista történetírás — kisebb módosításoktól eltekintve — lényegében változatlanul vette át a korábbi tételeket. Megjelent viszont új motívumként az osztályharc fogalma,213 ami a nemzeti függetlenségért, a román-lakta területek egyesítéséért folytatott küzdelem fő mozgatórugójává vált. Ebben az összefüggésben a székelykérdés fontos — bár nem elsőrendű — helyet foglalt (foglal) el, melynek megválaszolása 40
