Kordé Zoltán: A székelykérdés története - Múzeumi füzetek 4. (Székelyudvarhely, 1991)
V. Szemelvények a külföldi szakirodalomból
4. szám településtörténetre fordítja a legnagyobb figyelmet, mint ezt egy későbbi tanulmánya is mutatja.202 Otto Mittelstrass munkájával kapcsolatban egy hiányosságra szeretnénk felhívni a figyelmet, amely gyakran tapasztalható a külföldi szakirodalomban. Első pillantásra nyilvánvaló így az is, hogy a szerző lényegében Györffy György 1941-ben napvilágot látott elméletét melegíti fel, s ennek fényénél vizsgálja a székely eredetkérdést. Mint láthattuk azonban, ezt a feltevést Hasan Eren 1943-as cikke minden alapjától megfosztotta, 1958-ban pedig maga Györffy is szakított régebbi elképzelésével. Ennek tudatában mindenképpen nagy mulasztásnak kell tartanunk, hogy a szerző az újabb fejleményekről tudomást sem véve, egy húsz évvel korábbi, megdőltnek tekinthető hipotézist részesít előnyben. Függetlenül attól, hogy a nyelvismeret hiánya avagy a szakirodalom beszerzését gátló tényezők rovására kell-e írnunk a tévedéseket (mint látni fogjuk, nem egyedül Mittelstrass esett ebbe a hibába), elmondhatjuk, hogy olyan veszélyről van szó, melynek bekövetkezte jelentős mértékben módosíthatja az egyes szakmunkák értékét. Pozitív példa gyanánt említhetjük viszont HANSGERD göckenjan könyvét, mely a középkori Magyarország katonai segédnépeivel foglalkozik.203 Göckenjan részletesen tárgyalja a székelyek társadalmi helyzetét, katonai kötelezettségeit és az eredetükre vonatkozó forrásokat. Megállapítása szerint Kézai és Anonymus krónikájából „csak annyit szabad biztosra vennünk, hogy a székelység eredetileg török lovasnép volt. Bizonytalan, mikor és milyen körülmények között vándoroltak Erdélybe... Nyilvánvalóan függőségi viszonyba kerültek a honfoglaláskori magyaroktól, és a hódítókhoz mint segédnép csatlakoztak’ 204 Ezt bizonyítja egyébként az 1116-os és a 1146-os csatákban való részvételük, amikor is a besenyőkkel egy sorban küzdöttek II. István, majd pedig II. Géza seregében. Az itt alkalmazott, megfutamodást színlelő taktika szintén lovasnomád mivoltukra utal.205 Katonai kötelezettségeikről csak jóval későbbi források adnak felvilágosítást, de ezek sejthetően a korábbi időszakban sem voltak mások.206 Feladataik közé tartozott a határok és a stratégiailag fontos utak és pontok őrzése is. „Hogy milyen nagy becsben állottak a magyar királyok szemében mint határőrök, az abból a tényből is látható, hogy a székely települések területe a Morva és a Kis Kárpátok között már a 13. század közepe tájcin mint önálló megye — Sasvár— bukkan fel." 207 Különösen erős csapat állomásozhatott Székelyfaluban, mely a Pozsony és Brün felé vezető utat ellenőrizte. A sasvárihoz hasonló szerepet játszott a Baranya megyei vátyi székely ispánság is. „A vátyi határőrök elsősorban a tatárjárás alatti bátor helytállásuknak köszönhették, hogy a következő évtizedekben a »servientes regis«-ek közé tudtak felemelkedni.” 208 Göckenjan szoros összefüggést lát a székelyek határőrrendszere, valamint társadalmi és területi szervezeteik között. Ez utóbbiak egyébként a XIH. században már kialakultak, s (legalábbis a szerző szerint) korábbi mintákat követtek. „A székely székek nagy valószínűséggel az erdélyi szászok lényegesen régebbi törvénykezési szervezetére vezethetők vissza, melyeknek kezdeményeiről már 1224-ben, az Andreanum-ban is szó van." A XIII. században csak Sepsi-, Telegdi- és Kézdi-szék megléte bizonyítható; lakosaik feladata a Német Lovagrenddel együtt a határ és a Brassóból Moldvába vezető hadiút védelme volt. Később jött létre a többi székely szék is, telepítések eredményeként. 39
