Kordé Zoltán: A székelykérdés története - Múzeumi füzetek 4. (Székelyudvarhely, 1991)
IV. Magyar vagy török?
4. szám szágon a volgai bolgár törzsek töredékei megtalálhatók, hogy a székely népnév levezethető az eszkil bolgár törzs nevéből, hogy a székelyek adózása egyezik az eszkil bolgárok adózásával, végül hogy Etelközben északnyugaton eszkil bolgárok laknak a magyar törzsek mellett, arra mutat, hogy a székelyek eredetét, egy csatlakozott eszkil-bolgár törzsben keressük” ,143 Györffy György elmélete, melyet későbbi munkáiban is megismételt, illetve tovább finomított (mintpéldául aMagyar Nyelv 1980-as évfolyamában megjelent tanulmányában), részben vagy egészben számos kutatónál elfogadásra talált. Legújabban azonban maga a szerző vette revízió alá korábbi álláspontját, s úgy vélekedett, hogy „a székelyek nem tekinthetők a kabarok egyik törzsének"} „Mindamellett — folytatja — ugyanolyan csatlakozott keleti nép volt, mint a kabar s a »fekete magyar« megnevezés bizonyára órájuk is vonatkozott."145 Györffyt a törzsi helynevekkel kapcsolatos vizsgálódások késztették korábbi nézete módosítására. A vizsgálatok célja az volt, hogy a kutatók (Györffy György és Török Sándor) e helynevek segítségével próbálják meg azonosítani az ismeretlen három kabar törzset. „Törzsnévi helyneveinknek egy objektiven megfogható jellegzetessége van; többnyire csoportosan fordulnak elő. A távolság számszerű mérhetősége lehetővé teszi, hogy minden törzsnévnek és feltételezett törzsnévnek a más törzsnevektől és feltételezett törzsnevektől való távolsága és ezeknek az összesítése alapján minden egyes vizsgált névre egy számértéket kapjunk.”146 A helynevek szomszédságának számbeli kifejezésére egy 5-10-15 km beosztású skála szolgál, amelyen az egymáshoz közelebb fekvő helyneveket több, a távolabbiakat kevesebb ponttal értékelik, csoportos előfordulás esetén pedig a kapott értékek többszöröződnek. A számítógéppel elvégzett mérések eredményéből a szerzők azt a következtetést vonták le, hogy a kabarok népe a berény, Örs és oszlár (varsány) törzsekből állott, a székelyek pedig—akorábbi elgondolásokkal ellentétben—nem tartoztak közéjük. Úgy véljük, hogy a Györffy György és Török Sándor által kidolgozott eljárással szemben több kifogás is támasztható. A szerzők maradéktalanul magukévá teszik Kniszsa István e tárgykörrel kapcsolatos álláspontját, noha a koncepció tarthatatlanságát Kristó Gyula (adatokkal bőségesen alátámasztott) kutatásai meggyőzően bizonyították.147 Természetesen nem lehet feladatunk e kutatási eredmények részletes ismertetése, így csak arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a Györffy-Török-féle kísérlet alapvető gyengéje az, hogy figyelmen kívül hagyja a kronológiai és névadási vonatkozásokat, vagyis nem tesz különbséget az elsődleges és másodlagos keletkezésű „ törzsnévi" helynevek között, s elhanyagolja azt a tényt is, miszerint a névadást különböző indítékok motiválják, így például személynevekből is keletkezhetnek alakilag a törzsnevekkel megegyező helynevek.148 (Érdekességként említjük meg, hogy hasonló jellegű eljárás ötlete már Kristó Gyula 1975-ben megjelent írásában is felmerült, azzal a megszorítással, hogy az így nyert eredmények csak a térbeli elrendezés vizsgálatára alkalmasak, „mert e módon sem időbeli, sem oksági összefüggések automatikusan nem állíthatók fel. Minden esetben külön-külön bizonyítandó, hogy a prope hoc minősülhet-e akár post hoc-nak /ante hoc-runt vagy idem tempus-nak/, akár propter hoc-nak, akár esetleg mindkettőnek."149) Önkényesnek tartható az 5-10-15 km-es távolsági skála is, mint a csoportos előfordulás kritériuma. Legfőképpen azonban azt róhatjuk fel a szerzők által kimunkált eljárás hibájául, hogy prekoncepcióból indul ki, 29
