Kordé Zoltán: A székelykérdés története - Múzeumi füzetek 4. (Székelyudvarhely, 1991)
III. "Herceg népe"
4. szám a székelyek származását. A teória pályafutása egyben lehetőséget ad néhány tanulság levonására is, s az adatok sokoldalú ellenőrzésének a fontosságára hívja fel a figyelmet. Az elgondolás kiindulópontja az, hogy a székelyek és a hunok azonos származása az előbbiek és a magyarok közhitéből került a forrásokba, nem pedig a krónikások kitalálása révén. Thúry szerint azonban szó sincs arról, mintha Attila népét kellene a székelységben látnunk, tekintve, hogy „ mindeddig nem ismerünk egyetlen egy olyan történeti adatot sem, amely igazolná, hogy Attila hun népéből csak egyetlen ember is maradt volna akár a mai Magyarország területén, akár Erdélyben“*1 Miután a szerző hosszasan foglalkozik Hunfalvy tanításaival, kijelenti, hogy azok közül csak egyet tud elfogadni, mégpedig a Magyarországból Erdélybe való költözés elvét, tagadja viszont a tétel másik részét, mely szerint az Árpáddal bejött magyarok ivadékai lennének a székelyek; mindazonáltal Erdélyben ők tekinthetők ősfoglalóknak. Korábbi elhelyezkedésüket a helynevek alapján próbálja megállapítani, s úgy találja, hogy „ a Magyarország területén még ma is létező, székely es nevű helységek nagy száma, elhelyezkedése és nevüknek természete teljesen kizárják a véletlen találkozás lehetőségét a székelyföldi helységek azonos neveivel." 8 Vagyis a helynevek a valaha ott élt székelyektől származnak. Kizárásos alapon jut arra az eredményre Thúry, hogy csakis az avarok lehettek a talányos eredetű népesség ősei, mivel a külföldi kútfők a IX. század folyamán csak ott adnak hírt avar, illetve hun lakosságról, ahol a belföldi források (krónikák, oklevelek, helynevek) székelyekre engednek következtetni. Véleménye szerint egyébként az avarok éppen olyan hunok voltak, mint az Európát 375-453 között pusztító elődeik, és rokonok a magyarokkal is, hiszen a két nép az V. században szétváló ugorság két ágát képviseli. Dy módon végső kicsengésében Thúry is a hun eredet mellett kötelezi el magát, bár a származtatás minőségében különbözik a hagyományos felfogástól. Röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy hunok, avarok, székelyek és magyarok egyaránt a szoros rokonságban levő török népek közé tartoznak. Tanulmányának a későbbiek szempontjából legfontosabbnak bizonyuló részében fejti ki a népnévre vonatkozó teóriáját; miszerint a székely elnevezés a török szikil-szekil ’nemes ember, született nemes, előkelő származású, úr, főrangú’ jelentésű szóból származik. így hívták önmagukat az avarok, szemben a szlávokkal, akiket tat ’földműves, paraszt, falusi, alattvaló’ névvel illettek. A „szikii"-re vonatkozó adat egyébként csak egy régi török munkában, Sejkh Szulejmán szótárában található meg.89 Thúry elméletének első bírálója SEBESTYÉN GYULA volt, aki több cikkben is támadta vitapartnere tételeit, köztük természetesen névetimoiógiáját is. Érthetetlen lenne szerinte az, ha egy hódolt, csatlakozott nép (amilyennek a székelyeket tartja) előkelő családból származó, bej ’fiú’ elnevezéssel illetné önmagát.90 A helyes megoldáshoz csak úgy juthatunk el, ha belátjuk, hogy foglalkozást jelentő népnévről van szó, mely az ural-altáji ősnyelvben is megtalálható szejke (szik, szék) ’gázló, sekély víz’ alapszóból keletkezett többszörös jelentésváltozással és törökös továbbképzéssel. Az így létrejött szíkel-székel név jelentése pedig ’végbéli, határőr’.91 Sebestyén egyébként szintén az avarokhoz köti a székelyek eredetét; az ő felfogása szerint ugyanis „ az Attila személyével kapcsolatba hozott hazai hun mondák alapját hunoknak nevezett és hunoknak tartott pannoniai avarok hazai emlékeiből 19
