Kordé Zoltán: A székelykérdés története - Múzeumi füzetek 4. (Székelyudvarhely, 1991)
II. A modern forráskritikai irányzat kezdetei
Múzeumi Füzetek a keleti részek betelepítése. „Csak ekkor történi, hogy a magyar elem a Tiszán-túli Mén-Maróttal küzd meg, aki nemzetiségére nézve kazár, a vallására mohamedán volt."41 Erdély megszállása lassú folyamat eredménye: a szászok betelepedése körüli időben kerül sor arra, hogy az előrenyomuló magyarok „a kárpáti havasok völgyeiben egy népfajra találnak, mely nyelvre nézve legközelebb rokon a magyarral, mely ott mint ősfoglaló bírja a lakott földet, s mely még ázsiai typusú törzsrendszerben él akkor, midőn Magyarországon e társadalmi állapot már régen szétbomlott.”42 Ezek voltak a székelyek, akik önként illeszkedtek az új rendbe, a királyok pedig szolgálataik fejében sértetlenül hagyták régi szokásaikat és jogaikat. Tekintve, hogy a székelyeket és a besenyőket többször együtt emlegetik a hazai források, s Erdély területén is sok besenyő helynév van, az újonnan csatlakozónak „ nem lehettek mások, mint vagy a besenyők egy ága, vagy egy Etelközben künn maradt magyar népfelekezet, mely a kun beütések idején a besenyőkkel együtt a ghimesi, ojtozi, tömösi szorosokon vonult Erdélybe, s ott a havasok alatt meghúzva magát, ismeretlenül élt, míg a magyar királyság az erdélyi gyarmatosítás korában rájuk nem talált s hatalmi körébe nem vonta őfcef ,"43Nevük székel, székeli formából keletkezett, jelentése: 'szék-be való, szék-en lakó, telepes nép’, mely a nomádoktól való megkülönböztetésre szolgált. A 'határőr' értelmet csak a későbbiekben vette fel; végül is foglalkozásnévvé vált, s így hívták azokat, akik az ország határát őrizték.44 Hasonló úton járt 1890-ben megjelent tanulmányában TAGÁNYI KÁROLY is, aki szintén besenyőknek vélte a székelyeket. Az addigi vitából elfogadja Hunfalvy megállapításait a székelyek magyamyelvűségét illetően. Szabó Károlytól pedig a történetük és intézményeik különállóságára vonatkozó érveket. „ E tételek együttvéve a székelyek eredetéről fölállított eddigi véleményeket: a hun eredetet, másfelől a magyarországi telepítést a további kutatásból egyszer s mindenkorra kizárják,"45 Úgy véli, hogy a magyarországi és erdélyi intézmények összehasonlítása adhat csak választ az eredetkérdésre. „Tudván tehát azt — írja —> hogy a magyarországi intézmények — úgy, ahogy azokat a XII-XIll. századi oklevelekből ismerjük — milyen eredetre, állapotra vezethetők vissza, állítsuk szembe azokat azon állapotokkal, amelyeket az azon korabeli erdélyi magyar oklevelekben találunk.” 46 Tagányi vizsgálatai eredményeként arra a megállapításra jut, hogy Erdélyben nem volt egyetlen autochton nemzetség sem, a nagy egybefüggő birtoktestek mind királyi adományból származtak, birtokosaik pedig magyarországi nemzetségekből kerültek ide. Ezektől származik az a néhány nemzetségi monostor is, amely e területen található. A XIII. század végén kialakuló megyék nemessége pedig az erdőntúli vidéken háromnegyed részben várjobbágyi eredetű. Mindez szerinte azt bizonyítja, hogy Erdélyt nem a „ nemzet", hanem a dinasztia hódította meg, mégpedig Géza vagy Szent István korában. A székelyek viszont 1562-ig ugyanolyan helyzetben voltak, mint a magyarországi nemzetségek Szent László vagy Kálmán koráig, amiből az következik, hoj|\/ „ßldjüket szintén hódítással szerezték, s hogy Erdélyben ők az egyetlen honfoglalók." A székely elnevezés eredetének boncolgatásakor a szék legrégibb jelentéséből indul ki, ami szerinte így hangzott: „ az ami megülepszik, megül, megállapodik', majd fejtegetéseit eképpen zárja: „a székely népnév tehát ezek alapján a megülepedett, megszálló, megtelepedett népet jelenti.“4* Vagyis ez is azt bizonyítja, hogy Erdélyben ők voltak az egyetlen 12
