Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 19. (Székelyudvarhely, 2019)

Németh György: Homoródszentmártoni Bíró Sámuel és vargyasi Daniel Klára levelesládái. Két rendhagyo szerkezetű kabinetszekrény

Köszönetnyilvánítás Szerző hálával tartozik mindazoknak, akik segítették azon az úton, mely végül e tanulmány megírásához vezetett. Kö­szönettel tartozik Dr. Kovács Petronellának a szakdolgozat elkészítésében nyújtott segítségéért, mely fontos kiinduló­pont volt egy olyan műtárgy tudományos feltárását illető­en, mely több mint 20 év eltelte után is számos meglepetést tartogathat számunkra. Fehér János művészettörténész út­mutatásainak és önzetlen támogatásának köszönhető, hogy 2015 nyarán történt első levélváltásunk után a kutatómun­ka új fordulatot vehetett és kibontakozhatott. Hasonlóan fontos segítséget nyújtottak Horányi Éva és Semsey Balázs főmuzeológus kollégák, valamint Vadászi Erzsébet művé­szettörténész. Szerző köszönettel tartozik Dr. Lovay Zsu­zsanna főosztályvezetőnek a támogatásért, valamint a sep­siszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársainak, mindenekelőtt Dr. Szőcsné Gazda Enikő muzeológusnak és Boér Hunor könyvtárosnak a kutatómunkában nyújtott segítségükért, hogy rendelkezésre bocsátották az elpusz­tult levelesládával kapcsolatos fontos dokumentumokat, illetve a múzeum fototékájában megőrződött három archív felvételt. Köszönet illeti Soltészné Haranghy Ágnes fotóst a tanulmányban megjelent reprodukciók készítéséért, vala­mint a képek szerkesztésében nyújtott segítségéért. IRODALOM BALOGH Judit (2011): Székelyföldi karrierek-Az udvar­helyszéki nemesség hatalomszerzési lehetőségei a 16. század második felében. L’Harmattan Kiadó - Trans­sylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület, Budapest. BUCHHOLZ, Ralf (1990): Ein Verwandlungsmöbel von Abraham und David Roentgen. Konstruktion, Ma­terialen, Restaurierungsmaßnahmen. In: Restauro. Zeitschrift für Kunsttechniken, Restaurierung und Museumsfragen, 2/1990. Callway Verlag, München. DANIEL Gábor, vargyasi id. (1896): A vargyasi Daniel család eredete és tagjainak rövid életrajza. Budapest. FLEŞERIU, Anca (2001-2002): Hermannstädter Ebe­­nisten des 18. Jahrhunderts. In: Forschungen zur Volks- und Landeskunde (44-45. évf.). Rumänischen Akademie. Forschunginstitut für Geisteswissenschaf­ten, Hermannstadt/Sibiu. KOVÁCS Sándor (2007): Előszó. In: Nemes Erdély or­szágának státusáról, lakosairól, lakóhelyeiről és fo­lyóvizeiről való oktatás, melyet írt volt 1710ben néhai Bíró Sámuel, tanácsúr Erdélyben. Udvarhelyszék Kul­turális Egyesület, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Székelyudvarhely. KÖPECZI Béla főszerk. (1988): Erdély története I—III. Akadémiai Kiadó, Budapest. LEMPERTZ Auktion 1056 (13. november 2015.): Kunst­gewerbe - Decorative Arts. Köln, Kat. 1140. KURUCZ György (1992-1994): Magyarország és az an­gol-osztrák kereskedelmi kapcsolatok a XVIII, század közepén. In: Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közle­ményei 1992-1994, szerk. Fehér György. Budapest. MARKÓ Árpád (1933): Az 1704. évi kuruc hadjárat. In: Hadtörténelmi Közlemények 1933. évfolyam 34. kö­tet. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. NAGY Géza szerk. (1891): A Székely Nemzeti Múzeum ismertetése. In: A Székely Nemzeti Múzeum Értesí­tője, I. rész. Jókai Nyomda Részvénytársulat könyv­nyomdája, Sepsiszentgyörgy. NÉMETH György (1994): Egy talányos bútor 1703-ból. In.: Magyar Iparművészet, 1994/2. Iparművészeti Főiskola, Budapest. NÉMETH György (1995): Irókabinet-szekrény restaurá­lása. Szakdolgozat, Magyar Nemzeti Múzeum Felső­fokú Fa Szakrestaurátor Tanfolyam, témavezető: Ko­vács Petronella. NÉMETH György (2008): Talányos bútor a 18. századból - Az eredetiség vizsgálata mint a restaurátor egyik fel­adata. In: Műhelytitkok - restaurált műkincsek. DVD­­ROM, Iparművészeti Múzeum, Budapest. NÉMETH, György (2018): Die Briefladen von Sámuel Bíró von Homoródszentmárton und Klára Dániel von Vargyas - Zwei Kabinettschränke mit besonderem Auf­bau aus dem ersten Jahrzehnt des 18. Jahrhunderts. In: Ars Decorativa 32. Iparművészeti Múzeum, Budapest. ROTH, Victor (1908): Geschichte des deutschen Kunst­gewerbes in Siebenbürgen. J.H.E. Heitz, Strassburg. SAS Péter (2006): A sepsiszentgyörgyi Székely Nemze­ti Múzeum elmenekített anyagának pusztulása 1945- ben. In: Erdélyi Tudományos Füzetek 258. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár. SELING, Helmut (1980): Die Kunst der Augsburger Goldschmiede 1529 - 1868. Meister, Marken, Werke. Verlag C. H. Beck, München. SZIRTES Zsófia (2015): Az erdélyi szászság érdekérvénye­sítése az átmeneti korszakban (1690 - 1711). Doktori (PHD) értekezés, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Budapest. VAN HAM Kunstauktionen KG: (17. november 2012.): Außergewöhnliche Apothekensammlung. Köln. Kat. 49737-1. Forrás: http://www.altertuemliches.at/termine/ auktion/apotheken-sammlung-24580 (2017. 09. 14.) WESSELÉNYI István (1985): Sanyarú világ. Napló 1703-1708. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. ZINNKANN, Heidrun (2005): Entfaltung - Roentgenmö­­bel aus dem Bestand. Museum für Angewandte Kunst, Frankfurt. Németh György Fa-bútorrestaurátor művész Főrestaurátor Iparművészeti Múzeum 1091 Budapest, Üllői út 33-37. Mobil: +36 20-543-9673 E-mail: nemeth.gyorgy@imm.hu 42

Next

/
Thumbnails
Contents