Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 19. (Székelyudvarhely, 2019)
Moór Anikó: Két pár 18. századi női, hímzett selyemcipő restaurálása
Két pár 18. századi női, hímzett selyemcipő restaurálása Moór Anikó A 18. századi európai női cipődivat A viselet egyik jellemző darabja, a lábbeli éppúgy alá volt vetve a divat változásainak, mint a ruha. Az európai divatot legnagyobb mértékben Franciaország irányította. Múzeumi gyűjteményekben többszáz pár lábbeli maradt fenn ebből az időszakból, melyek által kirajzolódik számunkra formai sokszínűségük és a század folyamán végbement változásaik. A 18. századi női cipőkre általánosságban jellemző, hogy egyenes kialakításúak, szimmetrikus kaptafán készültek, nem volt különbség a jobb és a bal darab között. A cipő talpa minden irányban erősen domború, így csak a középpontja érintkezik a talajjal. A belül homorú talpba a lábfej belesimul és ettől keskenyebbnek tűnik. A talp járófelületét, a talpbőrt felbolyhozták, hogy jobban tapadjon a talajhoz. A cipők orra legtöbbször hegyes kialakítású, laposan előre nyúlik vagy a talajtól ívesen elemelkedik. Az ívelt, 5-8 cm magas, fából készült ún. Lajos-sarok mélyen a talp alá, a lágyék vonaláig benyúlik. Hasonló kialakítású, de magasabb és kecsesebb az ún. francia- vagy Pompadour-sarok. A három részből szabott (fejrész és két szárrész), puha bőrből vagy szövetből készült felsőrészt fodorral, csipkével, hímzéssel, fémfonalakkal gazdagon díszítették. A cipők rögzítése két pánt segítségével történt, záródásukat legtöbbször szalaggal vagy csattal, ritkán gombolással biztosították. A század végén a cipők formája drámaian megváltozott. Alacsony, ék alakú, ún. itáliai-sarokkal, kevesebb díszítménnyel, lekerekített orral készültek. Eltűnt a pántos záródás, helyette az egyszerűbb „bebújós” forma terjedt el.1 Az Iparművészeti Múzeumban őrzött, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén, a Textilbőrrestaurátor specializáció keretében, diplomamunkaként1 2 restaurált mindkét pár cipő formajegyeik alapján a 18. század első évtizedeiből származik, de különböző területekről kerültek múzeumi gyűjteménybe. Első ránézésre nagyon hasonlóak, azonban felépítésükben sok eltérést is felfedezhetünk. Megkülönböztetésük érdekében a cikkben eredeti színük alapján kerülnek említésre. A főbb részeiket az 1. ábra mutatja. 1 Fairhurst 2015. p. 533. 2 Moór 2018. 117. p. A diplomamunka témavezetője Várfalvi Andrea textilrestaurátor művész, a Textil specializáció vezetője volt. A CIPÓ FŐBB RÉSZEI A) FELSŐRÉSZ: FEJRÉSZ SZ*R ,-----------------1-----------------, ,-----------1— 1. ábra. A cipő fő részei (Miklós Marcell rajza). A kék színű cipő adatai és leírása A szimmetrikus formájú, hegyes orrú, magas sarkú női cipő anyagában mintás kék selyemszövettel borított (1. kép).3 Felső szélét rózsaszín szalaggal szegték, ugyanezzel takarták a felsőrész összeerősítő varrásait is. A nyelv hosszú, magasan a rüsztön, a lábfej felső részéig ér, felső széle egyenes vonalú. A cipő rögzítését a két oldalrésszel egybeszabott pánttal oldották meg, melyek valószínűleg a nyelv alatt szalaggal záródtak. A két pánt szimmetrikus kialakítású. A tárgykarton adatai szerint elöl „ aranyszállal hímzett keretben, színes-virágos selyemhímzés” található. Az említett keret és a fémfonalas virágszirmok domborúak. A cipő szárait is domború fémhímzés díszíti. A fémfonalak egységesen sötétszürke színűre korrodálódtak. A sarok rózsaszín szövettel borított, hátsó oldalán középen, hosszirányban fémfonalas paszomány fut végig (2. kép). A cipő bélése fehér színű, puha bőr. A talp minden irányban erősen domború kialakítású, vastag, barna, bolyhozott bőrből készült. 3 Őrzési helye: Textil- és Viseletgyűjtemény Főosztály. Leltári száma: 18.150. a-b. Származási kora és helye: 18. század első fele, Ausztria. Hossza: 23,5 cm, szélessége: 6 cm, magassága: 13,5 cm. A Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára számára ajándékozta Bán Mihály 1854- ben. 43
