Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 16. (Székelyudvarhely, 2016)
Tóth Eszter: Késő avar kori, tausírozott vas phalera-pár restaurálása
1. ábra. A Lukácsházáról előkerült phalera elhelyezkedése a kantáron. “1 * 3 3 d. 2-3. ábra. Késő avar kori tausírozott vas phalerák rekonstrukciós rajzai. hazánk területéről került napvilágra. A phalera nem jellegzetes avar kori lószerszám-dísz, ellenben tausírozással díszített példányai kizárólag ennél a népcsoportnál, pontosabban a késő avar korban (7-8. század fordulója - 8119) jelennek meg. A berakásos phalerák díszítőféme egyaránt lehet valamilyen ezüst-, vagy rézötvözet, illetve a berakott fém felületét aranyozhatták is. A tausírozott phalerák (2-3. ábra10) osztályozása méret, forma és díszítés alapján történhet. Ezek alapján felállítható az avar kori tausírozott phalerák egymáshoz viszonyított kronológiai sorrendje." Legkorábbiak a nagyméretű, kör alakú, szélükön fonatmintás, a belső részükön hálómintás darabok, melyeknél a hálómintát sziromszerü berakások osztják 4 vagy 8 részre. Egy következő fej-2. kép. Ásatási felvétel a korongokról (a Tragor Ignác Múzeum felvétele). hely a tanulmány tárgyát képező leletek előkerülési helye (Sződliget, Csörögi-dűlő). 9 Vida 2003. p. 306. alapján. 10 Képek forrása: Kiss 1996. pp. 136-137. 11 Bővebben lásd: Kiss 1996. pp. 111-112. lődési egységbe tartoznak a több koncentrikus körben más-más vagy ugyanazt a mintát ismétlő vagy kombináló kör alakú phalerák. Időben ezt a csoportot követik a csak fonatszegéllyel, és egy vagy két mezőben S sugárkoszorúval díszített darabok, míg legkésőbbiek a karéjos szélű, virágszirmokkal mezőkre tagolt, de keretezés nélküli korongok, valamint a pikkelymintás példányok. Készítési és használati idejük főleg a késő avar kor első harmadának végétől a korszak végéig határozható meg. Az egyes darabok keltezéséhez azonban figyelembe kell venni a sírban talált egyéb, pontosabban datálható tárgyakat, valamint a lelőhelyet. A tausírozás technikáját az emberiség az i.e. 4. évezred óta ismeri, a Közel-Keleten és Egyiptomban alkalmazott fémdíszítési eljárás csupán az i.e. 1. évezredben jutott el Európába. A tausírozás művészete a 7. században érte el csúcspontját mind stilisztikai, mind technikai szempontból.12 A technika első írásos említése Theophilus presbiternél13 olvasható, elnevezése az arab tausija, azaz díszítmény szóból ered14, és mint terminus technicus él tovább egyes nyelvekben (olaszul: tausia, spanyolul tauija, németül: Tauschierung), míg angolszász nyelvterületeken a damascening, damascene work megnevezéssel15 találkozhatunk. A berakás történhet direkt vagy indirekt módon. Az első esetben a berakott fém alkotja a mintát, 12 Heinrich-Tamáska 2005. p. 22. 13 Theophilus 1986. 3. könyv XC.fejezet. 14 Bőm 1994a. p. 72. 15 Ugyanez a szó jelenti a damaszkolást is, az eljárás folyamán kisebb és nagyobb széntartalmú acélok sokszorosan hajtogatott rétegeiből készítik el a kard vagy késpengét. Az ily módon készített ún. damaszkuszi acél könnyen felismerhető a sötét-világos részek rajzolatáról. Az angol elnevezés tulajdonképpen egy gyűjtőfogalom, melybe minden olyan technika beleértendő, ahol két vagy többféle fémet kombinálnak egymással. 7
