Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 16. (Székelyudvarhely, 2016)

Nemes Erika Tímea: A bögözi templom falképeinek festéstechnikája

9. kép. Szent László legenda: Szent László arca a falfestmény különböző jelenetein. az érzetet keltik, mintha csak egymásra helyezték volna őket. Az első jeleneten a vár minden ablaka, minden tor­nya teljesen szemből látható. A másodikon a látóhatárt a vörös és a szürke szín találkozása jelzi. A többi jeleneten töredékességük miatt a háttérből csak vörös, vagy világos krémszín látható. A Párviadal hátterébe fákat is festettek, de ezek inkább csak díszletszerüek. Az arcokat világos színnel kifestették, majd egy hangsúlyosabbal jelölték az arcélet, a szemeket, a szájat, az orrot és a haj hullámos­ságát. Ugyan egy-egy arcon megjelenik a domború része­ken a csúcsfény, némelyiken erőteljesebben, másokon kevésbé, de ennek ellenére összhatásukban síkszerüek. A ruházatnál szintén egy alapszínt használtak, mellyel kitöltötték a kívánt formát, majd vörössel vagy feketével meghúzták a redők vonalait, esetleg mintával díszítették azokat. Ezek a részek sem plasztikus hatásúak. Az alakok között nincs méretbeli rangsorolás, a jelen­tősebb szereplőket nem festették nagyobbra, csak dísze­sebb mhát és kidolgozottabb arcot kaptak. A középső regiszter falképei Időrendben a következő megfestésre került rész a Szent László ciklus alatt végighúzódó Szent Margit legenda. A fentivel ellentétben ez a regiszter nem a nyugati oldal­ról indul, hanem az északi és a nyugati fal találkozásától. A két legenda díszítősávja között egy 30 cm-es festetlen rész húzódik addig a jelenetig, amikor a helytartó maga elé hívatja Margitot. Ez már közvetlenül a Szent László legenda alsó díszkerete alatt kezdődik. A Szent Margit le­genda regiszterének magassága változó, a történetindító jeleneténél 200 cm, majd a fent említett jelenettől 180 cm. Súrlófényben jól kivehető a függőleges tagolás is (10- 12. kép). Az első alkalommal 460 cm-t vakoltak fel és festettek meg, ez az első két jelenetet foglalja magába. A következő alkalommal 260 cm-t, ez szintén két jelene­tet tartalmaz, majd egy nagyobb lélegzetvételű 500 cm-es rész következett, amibe hat jelenet tartozik, végezetül 240 cm-t, ebbe az utolsó két jelenet került. 10-12. kép. Antiochiai Szent Margit legendája: állványszint, súrlófényben készült felvétel. 24

Next

/
Thumbnails
Contents