Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 15. (Székelyudvarhely, 2015)
Nagy Rebeka: Batthyány Erzsébet vállfűző maradványainak restaurálása
nalát, az ezen túlnyúló köztes bélést és csipkét, az öltésnyomokat, a szabás- és toldásvonalakat, valamint a szövet mintáját is meg lehessen különböztetni. Ezek variálhatók, mozgathatók voltak, s így megkönnyítették a töredékek lehetséges helyének meghatározását. A legegyszerűbben a váll két eleje volt azonosítható a fémkarikák alapján (F/5/1 a bal, F/6 a jobb eleje). Annak a maradványnak a helyét, amin a négy egymás mellett lévő csipke közül kettő jobbra, kettő balra néz (F/2) szintén könnyen meghatároztuk. A váll elején két-két csipke egymás felé néz, ide tehát nem tartozhatott. Az egyetlen hely, ahol ilyen széles díszítés érvényesülhetett csak a hát közepén lehetett. Nehezebb volt az F/9/1/F és F/9/2/F és F/3 darabok azonosítása. Utóbbi, meredeken felfelé ívelő bal felső része nem illeszkedett a bal elejetöredékhez, tehát csak a váll jobb oldala jöhetett szóba, s annak is a háta része. Ezt támasztotta alá a meredek ív is. A töredék közepén horizontális irányban egy varrásvonal fut végig, ami a belső oldalon nem jelentkezik, ezért valószínű, hogy csak a külső oldal szövetét toldották meg. Ehhez nagyon hasonló, a mintára is ügyelő toldás volt megfigyelhető az F/9 töredéken is. Szimmetriát feltételezve a két oldal között, az F/2 közepén meghúzott tengelytől egyforma távolságban kellett lennie a két toldás vonalának. Ezáltal meghatározható volt az F/9 jelű szövet helyzete is a váll bal oldalán. A kisebb, nem számozott töredékek közül néhányon öltésnyomok voltak megfigyelhetők. Mikroszkóp alatt vizsgálva, csupán a „törésfelületekre” hagyatkozva sikerült azonosítani két darabot, melyeket egymáshoz, valamint az egyiket az F/3, míg a másikat az F/6 töredékhez lehetett illeszteni. Ez meghatározta a váll jobb oldalának a teljes hosszát. Az F/l töredék helyének meghatározásához a csipkeszalagok adtak segítséget. Két része közül a rövidebbiken négy, a hosszabbikon három sor csipke volt megfigyelhető. A bal elején (F/5/1), a vállpánt indítása volt az egyetlen olyan rész, ahol három csipke van egymás mellett, így tehát csak a vállpánt töredéke lehetett ez a darab. De hová tartozhatott az a töredék, melyet négy sor csipke díszít? Az egyik lehetséges válasz a kérdésre, hogy a háta közepéhez. Ám a végén csupán három kapocs volt megfigyelhető, így nem lehetne sehová akasztani a másik oldali pántot. Sokkal logikusabbnak tűnt, hogy a vállpántot két részből szabták - ezt említik a korabeli források is9 - s a szövetek (a külső oldal, valamint a köztesbélés) szálirány változása is ezt a feltételezést támasztotta alá. A csipkék számát illetően úgy adódhat négy, hogy a hátközépről két csipke „kanyarodik” a hátapántra, s a hónalj alatt futó két sor is ide fut ki. A sárospataki kriptában feltárt 16—17. századi vállak szabásmintái10 és az ismertetett megfigyelések között volt egyezés, ami segített a további kérdések megválaszolásában. A töredékekről átrajzolt fóliák digitalizálása után az egyik sárospataki váll szabásmintáját, mely analógia-9 Radvánszky 1896. 10 V. Ember 1986. pp. 151-181. ként szolgált, arányai megtartásával akkorára nagyítottuk, amíg a maradványok rajzai, a korábban meghatározott sorrendben rá nem fértek (10. kép). Ezáltal kiszerkeszthetővé vált a vállpántok hossza, valamint azok körülbelüli íve. Ellenőrzésképpen pauszpapírra átmásoltuk a töredékek körvonalát (11. kép), majd a szabásminta körbevágása után, térben is összeállíthatóvá vált a viseleti elem, ezzel bizonyitva a feltételezéseink helyességét. Dr. Tóth Gábor antropológus véleménye szerint a Batthyány Erzsébet kora óta eltelt idő alatt nem változhattak az adott testmagassághoz tartozó más átlagos testméretek, így a szakirodalom11 által megadott 160-165 cm11 12 13 átlagos testmagassághoz tartozó egyéb testméretre vonatkozó táblázatok átlagértékeivel is összehasonlíthatóak voltak a szabásmintánk által kapott számértékek. Az adatok a megadott tartományokon belül voltak, így a rekonstruált szabásminta valószínűleg hiteles. Varrókonzerválás A vállfüző szabásmintájának szerkesztése után úgy tűnt, hogy a viseletmaradványok térformaként kiállíthatok lesznek.1’ A szövetek azonban ehhez nem bizonyultak elég jó állapotúnak, így a tárgy érdekeit szem előtt tartva a restaurálás után a váll fektetve kerülhetett kiállításra.14 15 Varrókonzerválása a hagyományos alátámasztásos módszertől” eltérően történt. Azokon a részeken, ahol nem volt csipke, s ezáltal nem volt összevarrva a köztes bélés és a színoldal szövete, a két réteg közé teljes felületen be lehetett juttatni az alátámasztó-szövetet. A díszített elemek esetében azonban a csipke varrásának lehető legkisebb mértékű felbontásával, csak a töredékek széle alá lehetett fektetni. Ezért elengedhetetlenül szükséges volt, hogy a maradványok egymáshoz és az „alátámasztó-szövethez” is stabilan legyenek rögzítve. Ezt úgy biztosítottuk, hogy egy kreplinre helyeztük az alátámasztott, kiegészített maradványokat, majd az egészet még egy réteg kreplinnel beborítottuk (12. kép). Ez a megerősítési mód kellő rugalmasságot és stabilitást biztosít a váll töredékeinek, és nem utolsó sorban a belső oldal is látható, kutatható maradt. Az alátámasztáshoz taft, a lebontáshoz kreplin szövetet választottunk. Mindkét textíliát kifőztük, majd először a kreplint színeztük, mert ennek a színe befolyásolta az alátámasztó-szövetét is. A szöveteket folyamatosan melegített, borkősavval 4-es re beállított pH-jú lágyvízbe adagolt Lanaset színezékekkel színeztük. Az alátámasztó-szövet színezését úgy kellett elvégezni, hogy a kreplinnel borítva adjon a töredékek színével megegyező árnyalatot. A kreplinhez használt színek, teljesen más árnyalatot eredményeztek a taft színezése során, ezért ez utóbbinál más színárnyalatokból kiindulva lehetett eljutni a megfelelőig. 11 Flügel - Greil - Sommer 1986. 12 Tóth 2013. pp. 47-54. 13 E. Nagy 1982. 14 Hasonlóképpen ld. Tóth 2013. 15 Régészeti textilek hagyományos alátámasztására példák, ld. Sipos 2010. 51
