Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 14. (Székelyudvarhely, 2014)
Kissné Bendefy Márta: Régészeti bőrtárgyak leletmentésének és konzerválásának nehézségei
kioldhatja a cserzőanyag egy részét. Az így előkezelt bőröket szobahőmérsékleten, ellenőrzött körülmények között (Id. fent) száríthatjuk. A konzervált leletek készítéstechnikai és használati jegyeinek vizsgálata Az egyes bőrtárgyak stílusa, készítésének technikája, díszítése utal mind készítőjére, mind tulajdonosára, így fontos technikatörténeti és művelődéstörténeti jelzéseket hordoz. A lábbelik kiemelkedően fontosak ebből a szempontból, mert sokat elárulnak viselőjük nemére, korára, társadalmi státuszára, sőt esetenként fájdalmas lábproblémáira vonatkozóan is.24 A lelet készítéstechnikai elemzését legcélszerűbb a konzerválás után, de még a különálló darabok összevarrása előtt elvégezni. Lábbelik, táskák, ruhadarabok esetén a varrásnyomokat, a bélések, varráserősítők elhelyezkedését csak a belső oldalon lehet megfigyelni, ezért különösen nagy a restaurátor felelőssége a részletek pontos dokumentálásában, mert összevarrás után erre már nem lesz lehetőség. A legtöbb információt sztereo-mikroszkópos megfigyeléssel nyerhetjük. Tárgytípustól függően vizsgáljuk a következő jellemzőket: a szabásvonalak formája, öltéslyukak elhelyezkedése, mérete, egymástól való távolsága, a varrásszélek kifelé vagy befelé hajlása, a bőrön lévő lenyomatok, gyűrődések jellege, díszítések, fonalmaradványok, fém alkatrészek, festés-, aranyozás nyomai. Tekintetbe kell venni, hogy a méretvételkor felvett adatok valószínűleg nem pontosan egyeznek meg az eredeti méretekkel a bőr zsugorodása és a vágott szélek kopása miatt. Ahhoz, hogy egy-egy kis bőrdarabot pontosan azonosítani lehessen, fontos ismerni az adott korban használt lábbelik formáját és készítésének módját. A technológiai nyomok értelmezésében segítséget jelentenek a történeti, régészeti és néprajzi analógiák25 (15. kép). A varrás egyenletessége, kivitelezése képet ad a készítő gyakorlottságáról is. Az öltéslyukak formájából következtetni lehet a varrószerszám (ár, tű) típusára. Szerencsés esetben a lyukakban megőrződik a varráshoz használt fonal maradéka, melyet kiemelve mikroszkóp segítségével azonosíthatunk (16. kép). Lábbelik darabjain - különösen a talpon - gyakran megfigyelhetők a hordás nyomai deformáció, kopás, hiány formájában. Ezek segítségével szakértők a tulajdonos életformájára, esetleges betegségeire tudnak következtetni.26 A díszítések leggyakrabban metszés, csontozás, bőrszíj befűzés, hímzés, festés, aranyozás, fém rátétek, veretek formájában jelennek meg. A fémeknek ezen kívül rögzítő (csatok, kapcsok, stb.), védő (sarokvas, talpszegelés), illetve speciális szerepe is lehetett (pl. sarkantyú). 24 Karsten et al. 2012. p. 6. 25 Gáborján 1957. pp. 543-574., Goubitz et al. 2001. pp. 396., Göpfrich 1986. pp. 5-67. Gáborján 1959. pp. 205-282., Kissné Bendefy 2004. pp. 89-98. 26 Grew - de Neergaard 1988. 15. kép. Varrásnyomok és hordásnyomok egy 17. századi talpon. MNM Rákóczi Múzeum. 16. kép. Varrófonal maradványa egy 17. századi cipőtalpban. 17. kép. Az íves formájú, szabáskor leeső hulladékok lábbelikészítő műhelyre utalnak. MNM, Rákóczi Múzeum. A leletekben a műhely tevékenységére utaló leleteket is fel lehet fedezni. Lábbelikészítésre utal a jellegzetesen íves formájú, szabáskor leeső hulladékok és a nyersanyagból visszamaradt szőrös bőrdarabok jelenléte (17. kép). Ha ezek mellett levágott keskeny varrásszéleket és a javításnál felhasznált foltokat is találunk, az azt jelzi, hogy a műhelyben 53
