Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 11. (Székelyudvarhely, 2011)
Barabás Hajnalka: A Sovánka István emlékére rendezett "Törékeny haszontalanságok" kiállítás hozadékai
Bukszádon készültek és szép hangjuk miatt nagyon kapósak voltak; minthogy azonban a bükszádi üveghuta megbukott, ilyen kürt többé nem készül. A hangtölcsér kicsorbulása már a pásztor kezén történt meg. A kürtöt Pungár Gyula tanár úr, ki a M.O.K működik hozta le a málnási pásztorkunyhóból 1898-ban. Budapesten 1902. február 26-kán Herman Otto s.k. a M.O.K. tb. főnöke.” A Magyar Nemzeti Múzeum a következő intézkedést hozza a kürttel kapcsolatosan: „A M.N. Múzeum Igazgatósága 357 érkezett 1902. II. 26. jelen iktatmány további intézkedés és az üveg pásztorkürtnek leltározása végett a néprajzi oszt. igazgató úrnak visszakérőleg átadatik. 1 db. Budapest, 1902. II. 26-án. Pecsét. Szalay s.k. igazgató. ” „A tárgyat árvettem, 34.831 sz. a. leltároztatott; minthogy a levélből nem tűnik ki, hogy a tárgy ajándék - vagy más címen jutott-e a múzeumba megköszönése iránt javaslatot nem tehetek. Budapest, 1902. III. 7. Dr. Jankó János s.k. ” Ezen levélváltásból megtudtuk, hogy bár a gyár működése a századfordulón nem volt problémamentes, mégis olyan különlegességeket is gyártottak mint a hangszerek - sípok, pásztorkürtök, s talán ezen ritka rendeltetésű tárgyak megalkotása is hozzájárult a bükszádi gyár fontosságának elismeréséhez, mert az akkori kormány „A magyar királyi szabadalmazott üveggyár” címmel is kitüntette, annak ellenére, hogy az 1800-as évek végén több csapás is érte: 1885. április 30-án teljesen leégett a gyár, de csakhamar modernebb berendezésekkel újból felépítették50, majd a külföldi konkurencia miatt a gyár hanyatlásnak indult és 1897-ben Mikes Ármin az üzemet beszüntette, a kemencéket lebontatta és a gyárépületet gazdasági épületként használta. A század legvégén, 1899-ben újabb fordulathoz érkezik a gyár, újraindul a termelés és újból két olvasztókemencében állítják elő az üvegymasszát, melyből a kész tárgyakat gőzerőre alkalmazott köszörűkön és üvegfestésre berendezett műhelyekben csiszolták, festették a kor kívánalmainak megfelelő ízléses gyártmányokká. Ekkor évente kb. 40 vagon nyersanyagot dolgozott fel a gyár: ebből 15 vagon szóda, 2 vagon hamuzsír, 2 vagon mész, 3 vagon agyag, 15 vagon hohenbockai kvarchomokot és 3 vagon üvegtörmeléket. Az olvasztáshoz, gépek hajtásához pedig évente mintegy 4.000 köbméter bükkfát égetett el. A szódát Boszniából, a hamuzsírt Csehországból, a meszet a Bihar megyei Révről, a kvarchomokot pedig a morvaországi Hohenbockából és Csík megyéből szerezték be. Az évi termelés értéke ekkor 100.000 forint volt. A gyár termékei - amelyeket Magyarország, Románia és Bulgária piacain értékesítettek -, főképp sörös és ásványvizes palackok, közönséges öblös üvegek, poharak és minden egyéb háztartási üvegtárgyak, asztali és ívókészletek „magyar stílű csiszolással és festéssel” készültek. Ebben az időben úgy 60-80 munkás dolgozott, akik a korábban betelepített családok utódai voltak, de már a századfordulón teljesen magyarokká lettek, csak nevük árulkodott származásukról. Fizetésük sokkonként 20 krajcár, vagy 50 Ifj. Nagy Elek: i. m. p. 177. darabszámra fizették őket51. A gyártelep műszaki vezetői, igazgatói 1848-1881 között Szőcs Mihály, 1881-1893 között Dousa József, 1893-1894 Rozanek József voltak, valamint 1895-től Albertini Géza aki Sovánka alatt is azon igyekezett, hogy a bükszádi gyártmányok a nagy versenyben érvényesüljenek52. A bükszádi gyár versenyképességét nehezítette az a körülmény, hogy úgy a nyersanyagot, mint a kész árut Bukszádtól Brassóig (60 km) „tengelyen” azaz szekéren kellett szállítani, az 1897-ben megépített Csíkszereda - Sepsiszentgyörgy - Brassó vasútvonal átadásáig, amikor előnyösebb helyzetbe kerül a gyár és hirtelen fellendült53, de egy pár év alatt a külföldi áru is ugyanazon a vasúton fogja elárasztani Erdélyt és kezdi a hanyatlás útjára terelni a helyi üveggyárakat. A brassói kereskedelmi és iparkamara 1880-1884 közötti jelentésében az olvasható, hogy az Erdélyben egykor fennállott tizenegy üveghuta közül csak „három áll élénkebb üzem alatt”. Ezek a gróf Mikes Benedek örökösöké Bukszádon, a Porsche Emilé Feleken54 és a Ditró-Szárhegy közönségé Borszéken55. A kamarai jelentés szerint Bukszádnak van a legnagyobb forgalma közönséges üvegedényekben és táblaüvegekben, ezt a felsőárpási és felsőporumbáki huták követik, melyeknek bérlői csak pár hónapot dolgoztatnak egy évben, de a „régi jó középminőségi üveget gyártják”, melyet egykor Romániába adtak el nagyobb mértékben, de a magyarországi és belgiumi üveg kizárta a piacról. Borszéken kizárólag az az „üveg-butella” készül, amelybe a „savanyuvizet” töltik, és amely erőssége a jobb, szabályosabb literes ásványvizes üvegek előállításában rejlik56. A19. század második felében Erdély délkeleti részében, nyolc üveggyár létezett: ide értve Fogaras vidékét, Porumbákon, Kercesórán, Felsőárpáson, Háromszéken a Zágon melletti Bárkányon, Bodzakrasznán (egykor Krásznatelep, Krasznaüvegcsűr) Bukszádon, Csík-megyében a borszéki, Marostorda-megyében a görgényi. Ez utóbbi 1884-ben már nem működött. Ezek mellett említést érdemel a zalánpataki, amely 1860-ig működött, illetve a Veresvízen 1870- ben létezett huta is, melyek közül az első fahiány miatt, az utóbbi a rossz közlekedési viszonyai miatt szűnt meg57. A századfordulóhoz közeledve a hutákat - a bükszádit és a borszékit kivéve (az előbbinek még abban az időben volt 51 Uo. 52 Bunta M. - Katona. I.: i.m. p. 114. 53 Ifj. Nagy Elek: A bükszádi üveggyár. In. Háromszék Vármegye. Emlékkönyv Magyarország ezeréves fennállása ünnepére. Szerk. Posta József. Sepsiszentgyörgy, 1899. p. 177. 54 Jelentése a Brassói Kereskedelmi és Iparkamarának, a Kamara területének (Erdély délkelete) ipari, kereskedelmi és forgalmi viszonyairól az 1880-1884. években. Brassó, 1886. p. 116. (Porsche Emil lámpaüvegekkel látja el az erdélyi országrészt és készít szabadalmazott fedőcserepeket zöldes (ára 35 kr.) és fehér (45 kr.) táblaüvegből.) 55 Uo. Brassó, 1886. p. 115. 56 Uo. p. 116. 57 Nagy Gyula: A Székeltföld közgazdasági szerepéről és hivatásáról hazánkban, különös tekintettel az erdészetre. In: A Székely Mivelődési és Gazdasági Egylet Marosvásárhelytt 1884. évi szeptember hó 25-én tartott nagygyűlésének EMLÉKKÖNYVE. Marosvásárhely, 1884. p. 61. 79