Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 11. (Székelyudvarhely, 2011)
Barabás Hajnalka: A Sovánka István emlékére rendezett "Törékeny haszontalanságok" kiállítás hozadékai
mesterek — a rossz bánásmódra hivatkozva — visszamennek Velence mellé18. Úgy tűnik, hogy a 14. század elejétől - az Anjou királyaink alatt - megélénkült itáliai kapcsolatainknak köszönhető velencei hatás megszűnésével, ekkortól, és főképp a 17. század végétől számolhatunk. Ehhez a folyamathoz kétségkívül hozzájárult a 17. század második felétől teret hódító cseh kristályüveg19 és a metszéssel történő díszítés uralmának elterjedése is. Megjegyzendő, hogy Erdélyben a „velencei stílust” a későbbi századokban sem felejtették el teljes mértékben, hiszen az itt előállított üveg jobban kedvezett a „fűvott stílusnak”, a formával, a plasztikával való játszásnak, később a felület zománcfestéses díszítésének, mint a technikai különlegességet követelő metszésnek, gravírozásnak, amit csak megfelelő minőségű masszából készült tárgyon lehetett elvégezni, különleges eszközökkel és nagy tudással rendelkező szakemberekkel. A porumbáki alig egy évtizedes olasz üveges jelenlét, viszont elegendő volt ahhoz, hogy a helyiek megszeressék az üveges mesterséget, az erdélyi főúri családok pedig ezt követően több hutát létesítve, erdeik hasznosításának ezen módjába kezdtek, finomítva pohárszékük készletein, az akkor divatba jött „erdélyi kristály” készíttetésével. A helyi emberek - akik nagyrészt a kiegészítő munkálatokban vettek részt, még a 18. században sem válhattak hutamesterré vagy hutabérlővé, a gyártás irányítóivá, mert ez mindig a komoly szaktudással rendelkező — cseh-morva, német és lengyel származású — üveges mesterek kiváltsága maradt. Sovánka István is ezek sorát gyarapította még a 20. században is, pedig voltak próbálkozások azon irányba, hogy a külföldről érkező mesterek a helyieket kiképezzék az üveges mesterségre, pl. Károlyi Sándor 1722-ben felépített száldobágyi üveghutájához hozott idegen mesterrel úgy szerződött, hogy az, a helyi jobbágyok közül köteles kitanítani néhányat az üveges mesterségre, és a telep vezetését is magyar emberre, Farkas Istvánra bízta20. Elmondható, hogy az erdélyi háztartásokban 300 évvel Sovánka érkezése előtt, még ritka és drága fényűzési cikknek számított az üveg. A kész üvegtermék - az anyag egyszerűségének, áttetsző textúrájának és művészi „hasztalanságának” köszönhette, hogy a cserépedényeknél törékenyebb, de finomabb, elegánsabb kimunkálásával - korán belopta magát nemcsak a főúri, de később a polgári családok szívébe, és féltve őrzött kincseik közé is bekerült. Cserey Mihály krónikásunk Históriájában, de Apor Péter Metamorphosisában is találkozunk több fur-18 Bunta Magdalena: Contribuţii la studiul produselor artistice ale glăjăriei de la Porumbac (sec. XVII - XVIII). In: Acta Musei Napocensis XVII. Cluj-Napoca, 1980. pp. 219-220. 19 Veres László: i.m. Miskolc, 1989. p. 12. E korszakban Cseh-Morvaországban többször, egy év alatt 30- 40 üveghuta is létesült, de Ausztriában, Németország egyes részein, így Thüringiában, Szászországban és északabbra Mecklenburgban gomba módra szaporodtak az üvegkészítő központok. Lengyelország keleti részén, Ukrajna csemigowori részein, Wolhyniában a földesúri és kolostori birtokokon alakultak ki üvegkészítő központok. 20 Uo. p. 17.; Takáts Sándor: Magyar üveg, magyar üvegesek. In: Századok. XLI. Budapest, 1907. p. 642. fangos történettel az üvegről, kristályról. Apor Péter arról számol be, hogy az ő korában nem volt elterjedt a fedeles pohár: „De nem vala akkor híre az tekel glaz, mert ha akkor azt mondottad volna, talán azt értette volna más, hogy kötél gaz kell; hanem vagy almási veres csuporból, vagy járai hólyagos csuporból, vagy segesvári fél ejteles, vagy kisebb szép új viaszas kupából;”21 ittak. Ivásra és nem tárolásra használták a mára oly ritka „kortyogós” (kotyogós) üvegtípust is: „[...jolyan hosszú szájú üvegekben, melyeket kortyogós üvegeknek hittak, és Porumbákon, Fogarasföldin csináltak, a meggyes bor rendre teli töltve úgy állott az jeges cseberben, mindenkinek asztalhoz egyet-egyet beadtanak, [...] azt olyan jóízűn kortyogdogólag itták. [...] Ittak ugyan, de igen ritkán bokályokból is, kivált sert. Igaz dolog, volt kristály is, de csak ama velenczei kristály; az közepin, az hol fogták, majd olyan forma volt mint az kétfejű sas vagy sasnak két szárnya; de nem ittak belőle, ha ittak is igen ritkán. Az kristály penig így jőve be Erdélyben elsőbben, [...] volt ugyan az fejedelem házában talán tizenkét kristály, azt mondották, hogy Lengyelországból hozták, de csak raritásnak tartották, hanem in anno 1686 hoztanak legelsőbben Németországból kristályokat Erdélybe.”22 Apor István a kolozsvári harmincadostól kapott, görög kereskedő által behozott kristályt arra használta fel, hogy fogarasi várában megtréfálja Teleki Mihályt — a fukarságáról és józan életéről híres erdélyi kancellárt - egy főúri mulatozás alkalmával. A főúr megparancsolta, hogy csak egy kristálypoharat tegyenek a pohárszékre tele borral, majd kijelentette, hogy aki fenékig üríti a pohár tartalmát, hazaviheti emlékbe a kristályt. Naláczi Istvánt nem kellett kétszer invitálni, gyorsan magához ragadta az üvegkincset, de Teleki Mihály uram gondolkodóba esett és ezidőben a ház ura egy mégszebb kristályt töltetett tele, aminek a tartalma szintén a fürge Naláczi torkán csúszott le, aztán jött a harmadik egy az eddigieknél mégszebb krisztály és azt is Naláczi akarta felhörpinteni, csak azért, hogy gazdagabb lehessen egy kristállyal, de azt már Teleki sem tűrhette és felkiáltott: „[...] ezt, Isten engemet úgy segéljen, nem veszed, elég már az két kristály; add ide koma Apor István, megiszom. S meg is ivá a bort, az kristályt az inasinak kiadá. Azután rendre kihozták az kristályokat, mindenkor Teleki Mihály fogadta el[...]. Rettenetes ital volt az nap az Apor István szállásán, úgy hogy senki lábán haza nem mehetett, hanem hintóbán vitték el az vendégeket.”23 Ez a történet és a következő is arra enged kalauzolni gondolatainkat, hogy a 17. századi Erdélyben igen értékes és ritka portéka volt a kristály, még a főúri családoknál is. „Bethlen Gergely [...] ő sem iszik vala kristályból, ő is az többi között egyszer vendégséget csinál vala, jelen van gróf Mikes Mihály is, de nem mondja vala: adj uramnak egy kristály bort, hanem [...] adj egy darab bort. Azt vagy fazékban vagy kupában adták be, [...] s Mikes Mihály 21 Apor Péter: i.m. p. 325. 22 Uo. pp. 326-327. 23 Apor Péter: i.m. p. 328. 74
