Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 11. (Székelyudvarhely, 2011)
Koppán Orsolya - Tóth Zsuzsanna: A tintamarásos kéziratok stabilizálása kalcium-fitát/kalcium-bikartonát eljárással. A kezelés alkalmazása az Apor-kódex restaurálása során
A tintamarásos kéziratok stabilizálása kalcium-fitát/kalcium-bikarbonát eljárással. A kezelés alkalmazása az Apor-kódex restaurálása során Koppán Orsolya - Tóth Zsuzsanna Bevezetés A tintamarásos kéziratok kezelésére elsőként Johan G. Neevel ajánlotta a kalcium-fitát/kalcium-bikarbonát eljárást 1995-ben. Azóta több nemzetközi kutatási program foglalkozott a módszer hatékonyságával és mellékhatásaival. Abban mindegyik tanulmány egyetért, hogy hatékony eljárás, amely minimális mellékhatások mellett képes meghosszabbítani a tintamarásos dokumentumok élettartamát. Tanulmányunk célja, hogy a papírrestaurátorok megismerhessék az eljárás lépéseit és kockázatait, valamint segítséget nyújtson a kezelőoldatok elkészítéséhez. A kalcium-fitát/kalcium-bikarbonát kezelés kivitelezésekor fontos a lépések helyes sorrendjének betartása. Ugyanakkor a dokumentumok egyedisége szükségessé teszi az eljárásnak az adott dokumentumhoz való igazítását, ahogyan az Apor-kódex esetében is történt. A vas-gallusz tintát a középkortól kezdve egészen a 20. század közepéig használták. Ez a tinta jóformán kitörölhetetlen, ezért volt a különféle dokumentumok: levelek, kéziratok, kották, térképek, hivatalos iratok íróanyaga. A művészek is szívesen rajzoltak vele, tollal és ecsettel egyaránt. A vas-gallusz tintát könnyű volt elkészíteni, az alapanyagok olcsók és könnyen elérhetők voltak. Minősége nemcsak az alapanyagoktól, hanem készítőjétől is függött. A jó minőségű tinta fényálló, színe erős, árnyalatai a barnától a kékes feketéig terjedtek. Az évszázadok alatt többféle vas-gallusz tinta recept maradt fenn. Összetevői a valamilyen csersavtartalmú növényi részből (pl. tölgyfa gubacs, fenyőfa kéreg, cserszömörce levele) kivont tannin, valamint vitriol, víz, kötőanyag, egyéb színezékek. A gubacsot összetörték, vízben erjesztették, vagy főzték, sokszor bort és ecetet is adtak hozzá. A vitriol fém-szulfátot jelent, ez főleg vas, de lehet réz is, illetve ezek keveréke. A receptekben a vitriolokat szín szerint különítik el, a vas-szulfát a zöld, a réz-szulfát pedig a kék vitriol. Ez utóbbit egy recept szerint barna tinta készítéséhez használták. Sokszor berzsenyfával, korommal sötétítették a friss tinta színét. A kötőanyag a gumiarábikum (arabgumi) volt, ami szintén mélyebb színt és nagyobb csillogást adott. Ajánlották timsó hozzáadását is az oldathoz, amitől fényesebb lett a tinta. A tinta készítésekor tehát a tanninhoz (gallotannin sav, galluszsav) vas(II)-szulfátot, vizet és kötőanyagként gumiarábikumot adtak. A keletkező világosbarna színű, vízoldható vas(II)-gallát a levegő oxigénjével oxidálódik sötétbarna vagy fekete, nem vízoldható vas(III)-galláttá. Ez a vegyület tulajdonképpen feketés csapadék, amely leülepedik az edény aljára, a részecskéket az oldatban a gumiarábikum tartja lebegésben. Ha friss tintával írtak, akkor ez a világosbarna folyadék mélyen beszívódott a papír rostjaiba, és a fekete vas(Ill)-gallát a papírban alakult ki. Ha a már oxidálódott tintát használták, akkor a fekete részecskéket a gumiarábikum kötötte a papír felületéhez, emiatt a tinta könnyebben ledörzsölhető a papírról. A tintamarás jelensége A tintamarás olyan összetett folyamat, amelynek során a vas-gallusz tinta a papír anyagát, a cellulózt bontja le. A régi vas-gallusz tinták többsége a készítéskor használt ecet, bor és timsó, valamint a feleslegben alkalmazott vas-szulfátból kialakuló kénsav miatt savas kémhatású és gyakran tartalmaz vas- és réz ionokat. A tinta savassága és a fémionok jelenléte a fő okai a tintamarás kialakulásának. A lebomlási folyamat két lényeges reakción keresztül megy végbe: az egyik a cellulóz savas hidrolízise, amit a tinta savassága okoz, a másik a cellulóz katalitikus oxidációja, amelyet a szabad vas(II)-ionok segítenek elő. A végeredmény: az írás vonalában a papír megreped sőt, érintésre szövegrészek esnek ki a papírból. Ideális esetben a vas(Il)-szulfát és a gubacs aránya a tintában 1:3, így az alkotóanyagok maradéktalanul reagálnak egymással és stabil vas-gallusz tinta keletkezik. Azonban mintegy 104 történeti tintakészítési recept tanulmányozása során kiderült, hogy legtöbbször a vas(Il)-szulfát és a gubacs aránya 1:2 volt. Továbbá a gubacs galluszsav tartalma is változó, tehát a legtöbb tinta a galluszsav lekötéséhez képest túl sok vasat tartalmaz. A feleslegben maradt vas(II)-szulfát oxigén hatására vízoldhatalan vas(lI)-hidroxiddá és kénsavvá oxidálódik. Mivel a papírban és a tintában redukáló molekularészek találhatók, a vas(II)-ionok folyamatosan újratermelődnek. 53
