Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 10. (Székelyudvarhely, 2010)
T. Bruder Katalin: Galvanoplasztika a restaurátori gyakorlatban
nem szigetelő tulajdonságú kötőanyaggal készített folyékony ezüstoldat, gyakran spray formában fújják a formára. Szépen terül, egyenletes bevonatot képez, a fürdőben nem ázik le, mint az a tiszta grafittal néha megesik. Az előkészítést nagyban megkönnyíti és igen jó vezetési tulajdonsággal bír, ha a körülvezető vékony réz drótot folyékony ezüsttel felfestett vonal helyettesíti, amit egy helyen kötnek az áramforráshoz. Magyarországon is kapható a grafit spray. Ez a formára való szórás után enyhén szemcsés, matt felületet ad, ami természetesen az elkészülő galvanoplasztikán is jelentkezik. Legszebb felületet akkor nyerünk, ha a nagyon finom grafitport ujjbeggyel bedörzsöljük. így egyrészt jól tapad a formához, másrészt a grafit szemcsék lesimulnak, egyenletes, fényes felületet képeznek, ami szintén megmutatkozik az elkészült galvanoplasztikán. A galvanotechnika a fémvegyületek vizes oldatának villamos áram segítségével történő elbontásán, az elektrolízisien alapul. A savak, sók, bázisok vízben való oldásukkor elektromos töltésű részecskékre, ionokra esnek szét. A pozitív töltésű ionok a kationok, a negatív töltésűek az anionok. Ezek egyenlő mértékben vannak jelen az oldatban, így semleges hatásúak, ezt elektrolitnak nevezzük, az ionokra való szétesés jelensége az elektromos disszociáció. Az elektrolitba merített két elektród között a feszültségkülönbség hatására az ionok a töltésükkel ellenkező töltésű elektródok irányában elmozdulnak. Ez a jelenség az ionvándorlás. Az elektródákat elérő ionok semlegesítődnek, a kationok elektronokat vonnak el a kátédból, az anionok pedig töltésüket átadják az anódnak. Az áramot tehát az oldatban ténylegesen mozgó anyagi részecskék, a kationok és anionok szállítják. A feszültség bekapcsolásakor elmozduló ionok mozgékonysága alapvetően függ, az oldat töménységétől, hőmérsékletétől és az elektródok között lévő potenciálkülönbségtől. A potenciálkülönbséget befolyásolja az elektródok közötti folyadéktér hossza és keresztmetszete is. Ezek egymással kölcsönhatásban határozzák meg az ionok tényleges vándorlási sebességét, az elektrolit oldat áramvezető képességét. A munka során az anódnak legalább akkora felületűnek kell lennie, mint a vezetővé tett negatívunk felülete. Ela az oldat vezetőképessége nagyon kicsi, lassú a fémleválás, a fém, formába való kirakodása, ez nemcsak aránytalanul meghosszabbítja a másolatkészítés idejét, hanem azzal a veszéllyel is jár, hogy leázik a vezetővé tévő grafitréteg. Ha túl nagy a vezetőképesség, a gyorsan leváló és berakódó fém laza, szivacsos szerkezetű, súlyosabb esetekben barnás színű, letörölhető minőségű lesz — úgy mondjuk, megég. Az elektrolitok beállítása nagyon fontos - bár a restaurátori gyakorlatban a használatban lévő fürdőket általában nem mérések alapján, hanem empirikusan, gyakorlati megfigyeléseket szem előtt tartva kezeljük. Tipikus hiba a használt savas rézfürdőnél az elsavasodás. Ennek egyértelmű jele, ha a negatívba kirakódó réz függőleges rovátkoltságot mutat. Egyszerűbb esetben csak a víz párolgóit el az oldatból, s azt pótolni kell, de ha a probléma továbbra is fennáll, újra be kell állítani a fürdőt. A galvanizáláshoz, felületi bevonat készítéséhez leginkább cianidos fürdőket használnak, ez nem támadja meg az alapfém felületét, de a galvanoplasztikához a savas rézfürdő a legalkalmasabb, mivel ennek a szóróképessége sokkal jobb. A klasszikus savas rézfürdő: Rézszulfát (CuS04-5 H,0) 220g/l Kénsav (H2S0466 Be°) 30 g/1 Hőmérséklet: 20-25 °C Aramsűrűség: 1,0—l,5A/dm2 Feszültség: (15 cm anódtávolságnál) 1,7—2,5 V Ezek az adatok az álló fürdőkre vonatkoznak, amenynyiben melegített, mozgó fürdővel dolgozunk, az áramsürüség és a feszültség legalább a duplájára növelhető, a réz kiválása felgyorsul. Restaurátori gyakorlatban még nem találkoztunk mozgó fürdő alkalmazásával. Másolatkészítés Ma már leginkább csak szilikon negatívot használunk. Egyszerű eset, ha csak egyoldalas galvanoplasztikai másolatokat kell készítenünk, például különféle érmekről, kiállítási célra. Azt gondolnánk, hogy ilyenkor elegendő csak egyszerűen ráönteni a sorba rakott érmekre a bekevert szilikont, megvárni, amíg megköt és kész a forma. Mivel az érmek általában plasztikus felületüek, ha csak letesszük azokat egy lapra, megbillenek és a szilikon befolyik az érem alsó oldalára is. A fölösleget az eredeti kiszedése után le kell vágni, a formánk a szükségesnél mélyebb és gyakran hibás lesz (ferde, légbuborék szorul be). Ezért megfelelő formát ezekről az érmekről úgy készíthetünk, ha plasztilin, esetleg viasz lapot gyúrunk, s az érem alsó oldalának plasztikáját besüllyesztjük. Ezután önthetjük rá a katalizátorral bekevert szilikont, de ajánlatos a plasztilint szappannal izolálni, mert a szilikonolaj a plasztilinnel érintkezve, kellemetlen tapintású, síkos, ragacsos réteget képez. A formakészítésnél számolni kell azzal, hogy a körülvezető vékony rézdrótnak körülbelül 14 cm távolságban kell a másolandó negatívját körülvenni. Egyszerű, nem túl magas plasztikájú másolandó tárgyak esetében, mint például a fent említett érmek, a negatív vastagsága hozzávetőlegesen 1 cm. Ha vékony szilikon negatívot készítünk, a szakadás, deformálódás elkerülésére, a beöntött, még folyékony massza tetejére erősítésnek például gézt tehetünk úgy, hogy az átitatódjék a szilikonnal. Mivel a savas rézfürdő fajsúlya nagyjából megegyező, vagy valamivel nagyobb, mint a szilikon negatívunké, hogy a fürdőben ne ússzék fel a szilikon és ne hajoljon meg, ajánlatos a negatív hátoldalára vörösréz drótból,8 vagy valamilyen műanyagból kialakított keretet tenni, aminek meghosszabbított végei a fürdőt tartalmazó kádhoz rögzítik a negatívot. Ezt szilikon ragasztóval rög8 Ha fémet használunk, az feltétlenül vörösréz drót legyen, mert egyéb fémek szennyezik a fürdőt. 86
