Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 8-9. (Székelyudvarhely, 2009)
Várfalvi Andrea: Különböző készítés-technikával készült textíliák kiegészítési lehetőségei
7. kép. 18. századi, erdélyi, lenvászon keszkenő restaurálás előtt. 8. kép. A keszkenő egy csipkecsüngője restaurálás közben. 9. kép. A keszkenő restaurálás után. A gyenge megtartású, nagy felületen hiányos csipkéket, kötéseket, horgolásokat, makramékat vagy récékét megerősíthetjük a minta kiegészítése nélkül erős, de vékony, áttetsző szövetre8 selyemfonallal felvarrva.9 10 11 Ha az áttört kelme jó megtartású és kis felületen sérült, az eredeti technika alkalmazásával - hurkolással és csomózással - pótolhatjuk a hiányokat. " Szálasanyagból készült szövetek ilyen módszerrel végzett kiegészítésénél típusában, sodratában és vastagságában is a műtárgyalkotóval megegyező fonalat, illetve cérnát használunk. Hiányzó fémfonalak pótlása végezhető színezett szálasanyaggal.11 A recehiányok kiegészítésénél előfordulhat, hogy szinte lehetetlen beleölteni az alaphálót alkotó kemény és erős csomókba, ilyen esetben vékony selyemfonallal, a csomókat körbeölelő hurkokkal rögzíthetjük az elkészített pótlást a műtárgy sérült részéhez.12 Az alábbiakban egy csipkével díszített textília kiegészítéssel végzett restaurálása kerül bemutatásra. Az erdélyi, 18. századi, nyers színű lenvászonból készült keszkenő négyzet alakú. A szövet oldalainak közepén és szegleteiben elhelyezkedő virágmotívumok fehér selyemmel és fémfonallal hímzettek. A lenfonallal vert csipkedísz a szegélyt vékony sávban, a sarkokat ovális csüngő formában keretezi.13 Restaurálás előtt a lenvászon gyűrött, szakadt, lyukas, ugyanakkor jó megtartású volt. A szintén gyűrött hiányos és szakadozott csipkedíszek megnyúltak, deformálódtak (7. kép). A keszkenő tisztítását követő formára szárítás lehetővé tette a csüngőkön keletkezett sérülések pontos helyének és mértékének felmérését. A textíliák varrókonzerválásakor a lenszövet alá egy nyers színű kreplin került. A választás azért esett erre a típusú anyagra, mert a vékony, meggyengült textília rögzítése egy ugyanolyan típusú hordozóra túlságosan vastaggá tette volna azt. A kreplinre varrás után a sérült kelme megtartotta könnyedségét a konzerválást követően is. A hiányzó felületnél a műtárgyszövet és a hordozó közé, a lyuk méreténél kissé nagyobbra szabott, a lenvászonnal egyező típusú, kötésű és vastagságú, színezett textildarabot behelyezve valósult meg a keszkenő kiegészítése. A szöveteket színezett selyemfonallal varrt öltések erősítik egymáshoz. A csipkedíszek szakadásainak rögzítése az összeillesztett fonalvégek egymásba hurkolásával, varrással került rögzítésre. A konzerváláshoz választott, nyers színű selyemfonal „láthatatlanul” vékony, ugyanakkor kellő szilárdságot biztosít a meggyengült részeknek. A csipke hiányainak pótlása az eredeti technika szerint, lenfonal felhasználásával történt (8-9. kép). 8 Ilyen textília az ún. kreplin, mely vékony, de erős vászonkötésű, laza szövésű, nyers színű selyem. 9 E. Nagy 1982. 10 Imre 1995. 11 Sipos 1994-95. pp. 231-240. 12 Szabó 2008. 13 Akeszkenő az Iparművészeti Múzeum tulajdona. Ltsz.: 90. 127.1. 92
