Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 8-9. (Székelyudvarhely, 2009)
Miklós Zoltán: A Homoródok mente néprajzi értékei
A Homoródok mente néprajzi értékei Miklós Zoltán Bevezető A Székelyudvarhelyen éves gyakorisággal megrendezésre kerülő restaurátor konferencia részét képezi valamely tájegység jelentős kulturális objektumainak helyszíni szemrevételezése is. Ilyenkor a templomok és műemléképületek a tanulmányutak fő célpontjai, de a székelyföldi falvaknak megvan az a varázsuk, hogy a tradicionális állapotok révén magukra vonják a látogató figyelmét. A sajátos településszerkezet, az egyes tájegységekre jellemző építészeti egység, s ugyanakkor a szinte falvanként változó egyedi megoldások sokasága a falusi ingatlanokat az épített örökség részévé avatják. A lakóházak, a gazdasági épületek és az utcafrontokra épülő kapuk mind a sajátos életmód hű lenyomatai. Az utóbbi fél évszázad történéseinek tükrében még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a csodálatot kiváltó falukép nem örök, és a legintenzívebb változások időszakába lépett. A központosított állami termelés erőszakos bevezetése, a magántulajdon megszűntetése mellett, a székely falu értékrendjét, jogszokásait és évszázados rendtartását semmisítette meg. A kollektívgazdaságok megszüntetése gazdasági potenciál és termelői tapasztalat nélküli munkaerőt szabadított fel. Innen pedig csak egy lépés vezetett a pár tíz évvel korábban még alapvető megélhetési forrást és társadalmi presztízst jelentő agrárszektor recessziója felé. A „modernitás” jegyében megélt mindennapok a kisközösségek életében is szembetűnő nyomot hagynak. Az életterek tárgyállományának kicserélődése, a lakóházak arculatának kavalkádszerű változatossága, a tájidegen építészeti formák megjelenése felhívják a figyelmet arra, hogy nem csak a műemléképületek maradéktalan óvása megoldatlan kérdés, hanem a hagyományos falukép, az egyes tájegységekre jellemző háztípus és lakótér is nagyobb figyelmet érdemel, és szükséges az állapotok helyben történő konszolidálása. A vázolt irányelvek alapul szolgálnak a szervező intézmény számára. Úgy gondoljuk, hogy a restaurátorok szakmai köre is adekvát közeg a lokális értékek tudatosítására. A Homoród folyók völgyeiben megtelepedett falvakba tett látogatás részét képezte a nyolcadik alkalommal megszervezett restaurátor konferenciának. A vidék egyik neves szülöttének - Jánosfalvi Sándor István - szellemében szükségszerűnek és feladatunknak tekintettük a térség kulturális értékeire felhívni a figyelmet: „igyekezd hazádnak azon keskeny körét, melyben születtél, vagy hol lakói — bármilyen is az - megismerni és ismertetniA tudományos tanácskozás záró mozzanataként a Kis- és Nagy-Homoród néprajzi értékeit summázó előadást hallgathattak a résztvevők. Jelen írásban pedig - terjedelmi és műfaji kötöttség miatt - vázlatosan ismertetjük a néprajzilag egységesnek tekinthető tájegység tárgyi kultúráját, hangsúlyt fektetve az erőforrások kiaknázási módjára, a termelőtevékenységekre, az épített örökség legfontosabb jellemzőire, s nem utolsó sorban a népművészeti hagyatékra. A Dél-Hargita, a Persány hegység északi nyúlványa és az Udvarhelyi medence keleti peremén húzódó dombság által közrezárt területen, a Homoród dél felé szélesedő párhuzamos völgyeiben sorakozó településfiüzért soroljuk a szóban forgó tájegységhez. Behatárolása azonban korántsem egyszerű, hiszen vízrajzi szempontból az egykori Kőhalom járásból több települést, valamint az udvarhelyszéki Kányád községből további két falut is a tájegységhez sorolhatnánk. A társadalmi és építészeti homogenitást tartva szem előtt, a szűkebb értelemben vett Homoród menti falvak képezik jelen írás tárgyát. Udvarhelyszék ezen változatos természeti és néprajzi vidéke három kisebb tájegységre tagolható. A Központi Hargita délnyugati előterében húzódó fennsík — Havasalja - két települést rejt: Kápolnásfalu községet, és az 1968-tól városi ranggal felruházott Szentegyházát. A délre tartó Kis-Homoród folyó völgyében Lövéte község, Homoródalmás község valamint Homoródkarácsonyfalva, Homoródújfalú és Oklánd falvakat összesítő Oklánd község együttesen alkotják a folyó nevével azonos tájegységet. Az ezzel párhuzamos Nagy-Homoród mentén egyetlen községben egyesül a kistáj összes települése: Abásfalva, Bágy, Gyepes, Homoródkeményfalva, Homoródremete, Homoródszentpál, Homoródszentpéter, Kénos, Lókod, Recsenyéd, Városfalva, és a község névadó települése Homoródszentmárton. Napjainkban a Homoródok mente Székelyföld hátrányos helyzetű vidékeként van számon tartva. A közelmúltig az úthálózat milyensége ellehetetlenítette a közlekedést, a vasút hiánya az áruforgalmat is megnehezítette. A térség hátrányos helyzetét hangsúlyossá teszi azon tény, hogy nem számolhatunk valós nagyvállalkozásokkal, az agrárszektorban még mindig nagy arányban alkalmazzák az élő munkaerőt, s az amúgy is gyenge termőképességű vidék agrárgépesítése nem kielégítő. Mindezen tényezők 1 * 1 Jánosfalvi Sándor István: Székelyhoni utazás a két Homoród mentén. Kolozsvár, 1942. 6
