Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 7. (Székelyudvarhely, 2008)
Bóna István: A restaurátor a homlokzaton. A műemlékek homlokzatainak restaurátori szemléletű helyreállítása
elvégezni. Az igazán értékes eredményekhez komoly felszerelésre és alapos szaktudásra van szükség. Véleményünk szerint a restaurátor feladata az egyszerűbb vizsgálatok kivitelezésén túl, hogy ismerje és értse a különböző, ún. nagyműszeres vizsgálati eljárásokat és jól kommunikáljon az azokat végző szakemberekkel. ’ Az ENCoRE3 4 harmadik közgyűlésén, Münchenben 2001. június 19-21-én elfogadott dokumentum kimondja: „Csak az államilag elismert, védett és nemzetközileg elismert titulushoz vezető, egyetemi szintű akadémiai oktatás garantálja a restaurálás/konzerválás oktatásának minőségét, demokratikus ellenőrzését és a nyilvánosság szabad betekintését.” „A gyakorlati konzerválási és restaurálási tevékenység alapja az átfogó folyamatelemzés, diagnosztika és problémamegoldás, ami megkülönbözteti a restaurátort a művésztől, illetve a kézművestől.”5 Legalábbis meg kellene különböztetnie... A Magyar Restaurátor Egyesület álláspontja: „Meglévő műalkotás eredetiségét, autentikusságát megőrző kezelések esetén beszélünk restaurálásról.”6 7 Hogy valósulhat meg mindez az épületek homlokzatain? Hogy jobban megérthessük az építőipari tatarozás és a műemlék-restaurálás közötti különbséget, hasonlítsunk össze két jellemző példát. A restaurálásra példa a dessaui Bauhaus egyik épületének helyreállítása. Látszólag ugyan ez egy modem épület tatarozása, de alaposabban megvizsgálva, restaurálási szempontból példamutató megoldások tapasztalhatók. A homlokzati vakolás és színezés anyagait és technológiáját részben az építés korából származó dokumentumok, részben természettudományos vizsgálatok útján meghatározták. Törekedtek a megmaradt eredeti anyagok megtartására, a helyreállítás során sikerült is a homlokzat anyagainak több mint 70%-át megőrizni. A kiegészítést, a színezést és a festést az eredeti receptek alapján és az eredeti technológiával végezték. Az előzővel szemben klasszikus tatarozásnak nevezhető a Magyar Nemzeti Múzeum homlokzatának közelmúltban elvégzett helyreállítása. Bár történtek egyszerűbb kutatások, a helyreállításkor ezek eredményeit nem vették figyelembe, az eredeti anyag megőrzése nem volt cél. Festésre az egyik legdivatosabb modern homlokzatfestéket használták, ami a történeti vakolatoknál szilár-3 Az ENCoRE ülésein a „nyugati” oktató kollégák, azt az álláspontot képviselték, hogy a restaurátornak feladata a nagyműszeres vizsgálat is. Ez olyan szakadék a „keleti” és a „nyugati” felfogás között, mely aligha zárul be egyhamar, René Larsen, a koppenhágai restaurátorképzés vezetője szerint az ő hallgatói képesek a legmodernebb nagyműszeres vizsgálatokat is szakszerűen elvégezni és kiértékelni. 4 European Network on Conservation/Restoration Education. 5 In: Magyar Restaurátorkamara 2002. Magyar Restaurátorok Egyesülete, Budapest, 2002. pp. 122-123, 152-153. 6 In: Magyar Restaurátorkamara 2005. Magyar Restaurátorok Egyesülete, Budapest, 2005. p. 9. 7 Thomas Danzl, in: Restauro, Aktuell, 2002. Sept. 6. p. 388. dabb alapot kíván, ezért a vakolat nagy részét leverték, még akkor is, ha más festék alkalmazása esetén sok helyen megtartható, javítható lett volna. A szinte teljes újravakolás, a szilárd alapot kívánó modem festék keltette ’’szükségleten” túl, elsősorban a vállalkozó érdeke, hisz több új anyagot építhet be, és több munkát adhat el. A megbízó, ha közpénzből fizet, nem igazán költségérzékeny. Vagyis itt a festék „igényeihez” alakították a műemléket ahelyett, hogy a műemlék megőrzésének szempontjait figyelembe véve választották volna ki az építő- és festék-anyagokat. Az általunk végzett kutatások szerint a homlokzat másmilyen lehetett, mint amilyenre a felújítás során elkészült. Az eredeti megjelenés előállítása további kutatásokat igényelt volna. Azután pedig alapos elemzés és viták során alakulhatott volna ki a legjobb megoldás. Sajnos a pollacki állapot visszaállítása mind időben, mind pénzben sokkal többe került volna, mint a ma látható megoldás. Igaz, lett volna egy Schinkel épületeihez hasonló megjelenésű és minőségű, nagyszabású klasszicista műemlékünk. A magyarországi törvények is a tatarozó szemléletet támogatják. A vállalkozó csak a maga által beépített anyagokra és saját munkájára vállal garanciát néhány évig. Azzal senki sem törődik, hogy a műemlékek anyagai sokszor évszázadokig szolgáltak kitűnően, és konzerválva további századokra maradhatnának fenn. Ha az új anyag kibír három évet, minden rendben van. Ha öt év múlva tönkreteszi a mellette lévő eredeti anyagot, az is. Túl vagyunk a garancián. Összefoglalva: az első esetben az épület eredeti megjelenésének tiszteletben tartása, és a homlokzat eredeti anyagainak megőrzése volt a fő cél. A festékanyag - mész, cinkfehér, és kevés lenolaj - egyben védi is az eltakart eredeti felületeket, és semmiképpen sem károsítja azokat. A második esetben a „szép és tartós kifestés” volt a cél: a szín legyen tetszetős, ne legyen foltos és álljon ellen a környezetszennyezésnek. Hogy ennek a tartósságnak áldozatul esik a még megmaradt eredeti anyagok nagy része, az nem volt szempont. Mint ahogy az sem, hogy a homlokzat leverésével megszűnik az épület színezésének, vakolásának, eredeti felületképzésének és építési történetének kutathatósága, így az esély is arra, hogy egy későbbi, más igényekkel fellépő helyreállítás esetén hitelesen rekonstruálhassuk Pollack eredeti elképzelését. A „műemléki tatarozások” védelmére fel szoktak hozni néhány érvet. Például, hogy az anyagok és technológiák kiválasztása a szokottnál igényesebb, rendszerint műemlékek helyreállítására gyártott termékeket alkalmaznak. Ez ugyan igaz, de a választás a tatarozásoknál részben a károsodott anyagok ,jobb minőségű” anyaggal való lecserélését, részben az épület romlásának tüneti kezelését célozza, szemben a restaurátori szemlélettel. A restaurátori szemléletű helyreállítás az eredeti anyag megóvásán túl, a károk okainak felderítését és megszüntetését, a károsító anyagok eltávolítását, az eredeti szerkezetek konzerválását tűzi ki célul. Esztétikai szempontból nem a szép új megjelenést részesíti előnyben, hanem a hiteleset, még 18
