Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 7. (Székelyudvarhely, 2008)
Bóna István: A restaurátor a homlokzaton. A műemlékek homlokzatainak restaurátori szemléletű helyreállítása
akkor is, ha a helyreállított épület nem tűnik teljesen újnak. Lehet, hogy a megrendelő ezt nem szereti, a helyes mégis az, ha az épületről a helyreállítás után legalább sejthetjük a korát. A restaurátori szemléletű helyreállítás ellen több érvet szoktak felhozni. Például azt, hogy szükségtelen vagy káros az eredeti anyagok megtartása, elég, ha az épület a helyreállítás után úgy néz ki, mint amilyen új korában volt. Vagy, hogy a színezés nem tartozik a műemlékvédelem fontos kérdései közé, inkább tervezői, városképi jelentőségű dolog, a szín változtatható. Továbbá: a történeti anyagok nem bírják a modem ipari, szennyezett levegőt, ezért alkalmazhatatlanok. Esetleg azt, hogy a homlokzatok restaurálása vagy lehetetlen, vagy túl drága és szükségtelenül nagy szaktudást igényel. Különben is, a modem anyagok sokkal jobbak, mint a régiek. Vizsgáljuk meg ezeket az érveket! Szükségtelen vagy káros az eredeti anyagok megtartása, elég, ha az épület a helyreállítás után úgy néz ki, mint új korában volt Erre az érvre nagyon nehéz szóban reagálni. Az eredményt, az eredeti és a másolat közötti, - gyakran ordító - különbséget látni kell. A homlokzatok megjelenését a legapróbb dolgok, mint például a vakolat faktúrája, az alkalmazott anyagok, a festékek optikai hatása döntően befolyásolják. Azt a tényt, hogy az eredeti nem egyenlő a rekonstrukcióval, a „műalkotásoknál” természetesnek vesszük, de egy ornamentikánál már hajlandók vagyunk elfeledkezni róla. Pedig ha összehasonlítjuk például a Magyar Nemzeti Múzeum időszakos kiállítótermének mennyezetén látható gyönyörű eredeti klasszicista díszítőfestést a két teremmel arrébb található rekonstrukcióval (1—2. kép). Még a jó szándékú, igényes helyreállítás esetén sem sikerülhet a másolat tökéletesen. Erre jó példa a Kiss János altábornagy utca 59. sz. ház homlokzata. Itt a Medgyaszay-féle vakolatarchitektúrát leverték és igyekeztek, amilyen jól csak tudták ugyanolyanra vakolni azt. Aki nem látta az eredetit, vagy nem megy át megnézni a szomszédos homlokzatokat, azt fogja megállapítani, hogy a kőművesek nagyon szép, igényes munkát végeztek. Ez tényleg így van, de az is igaz, hogy nem jöttek rá, hogyan készült az eredeti vakolás, így nem tudták reprodukálni azt. Valószínűleg fel sem merült bennük a pontos utánzás, számukra - és a legtöbb megrendelő számára — ennyi hasonlóság már elég. Egy műemlékvédő azonban nem elégedhet meg ezzel. Restaurátori szemlélettel vizsgálva úgy tűnik, hogy szükségtelen volt a teljes vakolatcsere. A hiányoknak az eredeti rétegrendet követő kijavítása és egy szilikát lazúr elég lett volna. Az eredmény szebb, a költség kisebb lett volna, és most az eredeti vakolásban gyönyörködhetnénk (3-4. kép, 1-2. ábra). Ma, amikor zsákos vakolatokat, kész gletteket és vödörben árult festékeket használnak, fel sem merülhet az eredeti esztétikai megjelenés megközelítése. Elsősorban I. ábra. A Kiss János altábornagy utca 59. számú ház eredeti vakolat-szerkezete. 2. ábra. A Kiss János altábornagy utca 57. számú ház kijavított vakolat architektúrája. azért, mert a megrendelőt főként az ár foglalkoztatja. Az senkit sem érdekel, hogy mi, egyszerű polgárok, egy hiteles régi műemléket szeretnénk látni, vagy megelégszünk-e annak Disneyland változatával is? Az igazsághoz tartozik, hogy a legjobb műemléki anyagokat gyártó cégek már készítenek speciális vakoló anyagokat, ecsetelhető gletteket, festékeket, melyek részben tradicionális anyagokból állnak. Ezek alkalmasak a restaurálásra, és részben megfelelnek a modem műemlékvédelemben alkalmazott áldozati rétegek kialakítására is. Már a középkori „mész-zárványos” vakolóanyag modem változata is kapható.8 8 Remmers Kalkspatzenmörtel. Erről a vakolat-fajtáról bővebben ld.: Winnefeld és társai: Historische Kalkmörtel, In: Restaura 1/2001. pp. 40^15. 19
