Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 3. (Székelyudvarhely, 2003)
Ormos József: Fényképészeti technikák
választása. Az ideális tárolószekrény égetett zománcbevonatú fémből készül. (15-16. kép, lásd a képtáblát) Amíg a régi faszekrények biztonságosak lehetnek, addig az új fából készül tároló anyagokat kerülni kell, különösen ha azokat fehérítették vagy frissen festették. Használható még a kalapácslakk bevonat és az eloxált alumínium is. Sajnos sok eredeti tároló anyag nem alkalmas fotóanyag archiválására, de ma már jó minőségű konzerváló anyagok kaphatóak mind papír, mind pedig műanyag kivitelben, s bár ezek igen drágák, hoszszútávon megtérül az alkalmazásuk. A tároló papír A megfelelő tároló papír 87% feletti alfa-cellulóz tartalmú, pH-értéke 6,5 - 7,5. Redukálható kéntartalma szinte észlelhetetlen legyen. Ezen felül lignint, pH puffer-anyagokat, fémrészecskéket, savat, peroxidokat és káros enyvező anyagokat ne tartalmazzon. Fényképészeti anyagok restaurálásával foglalkozó szakembereknek a hagyományos papírokkal kapcsolatos aggodalmai, és rossz tapasztalatai miatt fejlesztettek ki egy speciálisan „fotóbarát” papír fajtát, melynek a „Silversafe” nevet adták. A „Silversafe” papír jellemzői 100%-os (főleg hosszúszálú alfa) cellulóz papír. Alkalmasságának megállapítását szolgálja az ezüst elszíneződési teszt (kolloid-ezüsthalványító és foltosító, zselatin és fotópapír elszínező hatását vizsgálják). Enyvezése semleges, diketénnel történik. Kén csak kétmilliomod résznyi lehet benne. Klorid tesztje negatív. Porozitását is vizsgálják. Különösen az albuminpapír, cianotípia és a színes anyagok miatt, általában 6-os pH-val gyártják. Hamu tartalma 0,019 és 0,025 % között van - grammsúlytól függően. Nincs benne pufferolóanyag vagy optikai fehérítőszer, ligninmentes. 40-120 g/m2 vastagságban, sima felülettel gyártják. A csomagolóanyagok készítésénél általában kerülik a ragasztók alkalmazását, kiszámíthatatlan kockázataik miatt. Ezért főleg hajtogatott zacskók és dobozok vannak forgalomban. Ezen kívül használnak még varrást, préselést, a dobozok elkészítéséhez pedig az éleket is védő fémkapcsokat. A műanyag tárolóeszközöket poliészterből, polietilénből vagy cellulóz-triacetátból készítik. A műanyagok nem tartalmazhatnak rugalmasságukat növelő lágyítókat, és felületükön nem lehet fényező vagy bevonó anyag. A PVC (poli(vinil-klorid), klór tartalma miatt a fotográfiában nem használható. A tárolóeszközök széles skálája kapható és sok cég külön rendelésre is készíti azokat. Több mechanikai szempontot is figyelembe vesznek, üveghordozóval rendelkező anyagokhoz, pl. olyan csomagolást készítenek, melyen nincs felületi egyenetlenség, mivel ez a törés veszélyét fokozná. Leggyakrabban a -szétnyitva - kereszt alakú típust alkalmazzák. Kis csoportokban élükre állítva tárolják az üveglemezeket, lehetőleg savmentes dobozokban, amelyek három rétegből állnak. A külső réteg puffert tartalmaz a savas környezeti szennyezés ellen, a belső réteg semleges, és a két réteg között egy poliészter elválasztó réteg van. Ezeket a dobozokat fémszekrényben tárolják. Fekete-fehér és színes filmnegatívokat, diafilmeket és fényképeket legjobb poliészter zacskóban tárolni, és ha szükséges fényképészeti konzerváló-kartonnal megtámasztani. (17. kép, lásd a képtáblát) Ezután konzerváló dobozokban vagy irattári elrendezésben kell ezeket tartani. A régi fényképalbumok gyakran rossz állapotban vannak, ezért előnyös számukra, ha „Silversafe” papírba csomagoljuk, és savmentes dobozba helyezzük őket. A PVC, a pergamenpapír borítékok, facsiszolat tartalmú papírok, a nátronpapír és az eredeti fényképtartó dobozok (bár ez utóbbiaknak lehet archiválási értékük), nem alkalmasak fényképészeti anyagok tárolására. Külön veszélyforrásként jelentkezik a cellulóz-nitrát film, amit 1889-1950 között gyártottak. A magyarországi gyűjteményekben még az 1960-as évekből is fellelhető néhány példány. Az ilyen hordozójú negatívok komoly veszélyt jelentenek a gyűjteményre. 18. kép Gázzal működő, beépített, automatikus tűzoltó rendszer tartálya 68
