Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 3. (Székelyudvarhely, 2003)

Morgós András - Domokos Levente: A magyar múzeumi restaurálás kialakulása Erdélyben. Nemes erdélyi magyar restaurátorok

Ennek jegyzőkönyvében az „Utasítás az erdélyi muzeum egylet muzeum-őre számára” részben a következőket találjuk: ,,7.§. A gyűjtemény kezdésénél fel fog használni minden szokásos mód- és óvszert a gyűjteményi tárgyak fenntartá­sára és minden romlástól való megőrzésére. ” (Az Erdélyi Muzeum-Egylet alakító közgyűlésének jegyzőkönyve, Az Erdélyi Muzeum-Egylet Évkönyvei I. kötet 1859- 1861., szerk.: Brassai Sámuel, Kolozsvár, 1861. 11.) Ugyanitt találjuk az „Utasítás az erdélyi országos muzeum érem- és régiségtárnoka számára": ,,8.§. A Gyűjtemény őrének első és főkötelessége lévén a gyűjteménybe letett tárgyak épségben fentartása és megőrzé­se minden romlástól vagy csonkulástól, gondoskodni fog kellő tisztaságról, meg fogja óvni az érczdarabokat rozs­dától, szövetanyagokat a molytól, farészeket a szútól, töré­keny darabokat minden erőszaktól, és e végre nem csak ar­ra ügyelni, hogy minden darab legalább egyszer évenként illő takarítás alá kerüljön, hanem az említett ellenségek el­len a tapasztalás után legczélszerübbnek bizonyult ellensze­reket is fel fogja használni. ” (Az Erdélyi Muzeum-Egylet alakító közgyűlésének jegyzőkönyve, Az Erdélyi Muzeum-Egylet Évkönyvei I. kötet 1859-1861., szerk.: Brassai Sámuel, Kolozsvár, 1861. 17.) Nem sokkal később, az EME és a múzeum alapítását kezdeményező gr. Mikó Imre által 1864-ben írt mun­kaprogramban is szerepel a múzeum feldatainak legelső - legfontosabb - pontjában a „gyűjtés és konzerválás” (Kelemen Lajos: Az EME története félévszázados ünnepére, Emlékkönyv 70.). Az EME és a kolozsvári egyetem között kötött szerző­désben leírtak a valóságban alig valósultak meg. Mindez visszavetette a gyűjtemények és a restaurálás fejlődését. A 19. század második felére jellemző, hogy az Érem- és Régiségtár gyűjteményének konzerválása pénz-, hely- és szakemberhiány következtében kezdetleges módszerek­kel rossz körülmények között folyt. A gyűjtemény veze­tőjének Finály Henriknek6 egyedül kellett minden mun­kát ellátnia. így 1880-körül a régészeti gyűjteményben őrzött tárgyak konzerválását is alkalmanként ő végezte vezetői munkája mellett. Finály Henrik (Lajos) (1825. jan. 16. Óbuda - 1898. febr. 13. Kolozsvár) építészmérnök, filológus, törté­nész, régész, az Erdélyi Múzeumi Egylet (EME) titkára a megalakulásától haláláig (1859-1898), az EME Érem és Régiségtárának őre (igazgató-vezetője) 1861-től, az 1872-ben megalakuló kolozsvári egyetemen a történel­mi segédtudományok és az archeológia professzora, az Erdélyi Múzeumok folyóirat szerkesztője (1874-1882), nyelvészként az akadémia tagja. (Gaál György: Finály Henrik, in: MMA, 276-277.). Esetenként „megpucolta” az ásatásból jött tárgyakat, egyes kerámiatárgyakat össze-ragasztott és kiegészített (Erdélyi Múzeum VII., 1880. 4-5. szám, 137.). Ebben az időszakban az ásatásból előkerült régészeti leletek (feltehetőleg fémleletek) sürgős konzerválásá­ban külső szakemberek segítettek: Dr. Orient Gyula7 gyógyszerész, orvos és dr. Pfeiffer Gyula. Tekintettel arra, hogy a gyűjteménynek laboratóriuma nem volt, a munkát részben otthon végezték (Erdélyi Múzeum VII. 1880. 4-5. szám, 302-303.). Finály utolsó éveiben - betegsége miatt - a kiállítás zárva volt és a restaurálás-konzerválás gyakorlatilag szünetelt. A restaurátori munkával kapcsolatban idézzük Finály szavait: „. az egész gyűjtemény kezelésére csak magam vagyok, és az utolsó etiquette megírásáig, az utolsó apróság táblára erősítéséig az egész szellemi és anyagi munkát magamnak két kezemmel kell végeznem. ” „ vannak cserépröredékeink a melyek ugyan egy edényhez tartoznak, és a melyeket egybe kell állítani és összeragasz­tani, a mikor aztán 10-12 darabból egy lesz; vannak szét­töredezettfémtárgyaink, a melyeknek darabjait hasonlólag össze kell illeszteni, így a Kolozsvár városától átvett fegyverzetek annyira szerte vannak hullva, hogy még azt sem lehet ez idő szerint megállapítani, hogy valósággal hány egész fegyverhez tartoznak ....Részemről semmit sem fogok elmulasztani, hogy e munka haladjon és mentői előbb el is készüljön.” (Finály Henrik: Régiség és éremtárnoki jelentés, Erdélyi Múzeum VII. 1886. 4-5. szám 146-149.) A bonyolultabb restaurálásokat a múzeum külső szak­emberekkel oldotta meg. Dr. Orient Gyula (1869 október 21. Nagybocskó - 1940. október 9. Kolozsvár) gyógyszerész, orvos. 1891-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet a budapesti egyetem orvostudományi karán. 1891-1892 között a budapesti egyetem vegytani intézetében Winkler Lajos mellett dolgozott. Lengyel Béla mellett ásvány-vízelemzéssel, a közegészségtani intézetben bakterológiai vizsgálatokkal foglalkozott. 1892-1898 között Csetneken (Gömör vm.) saját gyógyszertára volt. Gyűjtötte a gyógyszerészettörténeti tárgyakat. Gyógyszertára eladása után Kolozsvárra ment, ahol az egyetem kémiai intézetében gyakornok, tanársegéd (1900-1918), majd adjunktus. 1900- ban gyógyszerészdoktori, 1906-ban orvosi oklevelet szerzett. 1918-tól a kolozsvári egyetemen magántanár, 1919-tól a biológiai és toxikológiai tanszéken ny. rk. tanár. Szorgalmazta Kolozsváron a múzeumnál az első gyógysz­­erészet-történeti múzeum megalakítását. (Új Magyar Élet­rajzi Lexikon (főszerk. Markó László), Magyar Könyvklub, 2002, IV. kötet. 1166.) 11

Next

/
Thumbnails
Contents