Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Hegyi Géza: A pápai tizedjegyzék tévesen azonosított szélyelyföldi helynevei
Hegyi Géza A PÁPAI TIZEDJEGYZÉK TÉVESEN AZONOSÍTOTT SZÉKELYFÖLDI HELYNEVEI legtöbbször az adott település, illetőleg egyházközség első említését képezik. A szóbajövő falumonográfiák felsorolásától most eltekintek: nemcsak azért, mert gombamód növekvő számuk miatt ez csaknem lehetetlen vállalkozás volna, hanem azért is, mert az egyes helynevek azonosításakor általában a fenti átfogó munkák (főként Orbán Balázs vagy Ortvay művének) álláspontját visszhangozzák. (Ha pedig mégis önálló véleményt fogalmaznak meg, azt többnyire délibábokat kergető helyi öntudat vezérli, így nem sok köszönet van benne.) Más a helyzet az utóbbi fél évszázadban örvendetesen divatba jött regionális monográfiákkal: ezeket többnyire a szakma jeles képviselői írják, akik kritikus szemmel, művészet- és egyháztörténeti, illetve régészeti adatokkal összevetve értelmezik a tizedjegyzék megfelelő részeit. Közülük Dávid László11, Benkő Elek11 12 és Sófalvi András könyvét13, valamint Botár István összegző tanulmányát14 említhetjük. A másfél évszázadra visszanyúló kutatástörténet ellenére a pápai tizedjegyzék feldolgozása korántsem tekinthető lezárt kérdésnek.15 Bár a fenti szerzők nagy vonalakban egyező képet rajzolnak a középkori magyar (s ezen belül a székelyföldi) egyházigazgatásról, ha a részletekbe merülünk, sok téves vagy kétes azonosítást és besorolást találunk mindegyiküknél. A tévedések egy része szubjektív hibának minősíthető, mert hiányos ismeretekből fakad.16 A tizedjegyzék helyneveinek dekódolása ugyanis nem önmagába zárt logikai játék, amelyben elégséges a megfejtendő szövegre és egy kellően részletes térképre alapozni. A siker kulcsát olykor a helyismeret (helynevek, épületek, terepviszonyok), máskor pedig a későbbi forrásokból származó információk jelentik. így pl. a templom patrociniumának ismerete sokszor megkönnyíti az azonosítást17; ha pedig tudjuk, hogy egy adott faluban még a 17-18. században sem volt templom, az azonosítás valószínűtlennek minősül, bármennyire is mást sugallna a tizedjegyzékben olvasható névalak.18 Elsősorban mégis objektív nehézségek akadályozzák a 14. századi egyházi topográfia véglegesítését: fő forrásunk két sajátossága (mondhatni: hiányossága) az, ami újra meg újra arra készteti a kutatókat, hogy nekirugaszkodjanak az azonosítások és egyházigazgatási egységekbe való besorolások bonyolult műveletének: a) Objektív hibaforrást képez az a tény, hogy a tizedjegyzékben olvasható lajstromokat összesítésük során többször (valószínűleg háromszor19) átmásolták, ami gyakran a helynevek eltorzulásával járt együtt. A szerkesztésnek eme szakaszait ugyan alig néhány év választja el egymástól, de mindahányszor más-más írnok személyéhez köthetők, akik közül legalább az 11. Dávid 1981. 12. Benkő 1992. 13. Sófalvi 2005. 14. Botár 2009a. 15. Talán más lenne a helyzet, ha Györffy György, aki történeti földrajzi adatgyűjtése során kritikus szemmel és módszeresen olvasta újra a tizedjegyzéket, befejezhette volna közismert opusai (ÄMTF). Sajnos azonban ez még négy kötet után sem jutott el a Székelyföld tárgyalásáig. 16. E hibatípus kiküszöbölését nagymértékben elősegítené, ha a mindegyik kutató ismerné az előtte járók érveit és adatait. Ez sajnos, bármennyire is magától értetődő követelmény, nem mindig valósul meg: Juhásznak és Kristónak nem volt tudomása Beke cikkéről, Léstyán viszont nem ismerte Juhász kritikai megjegyzéseit. 17. Innen (és az egyező papnevekből) tudhatjuk pl., hogy a csíki esperességben szereplő Sanctus Iohannes egyházközség Delnével (MonVat. 1/1. 132., vő. 112., 116.), a kézdiben említett Sanctus Mychael (MonVat. 1/1. 116., vö. 105.) pedig Lemhénnyel azonos. 18. A példákat ld. alább, a téves azonosítások felsorolásánál. 19. Erre nézve lásd: Hegyi 2010. 9-17. (összesítve: 17.). 98
