Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Hegyi Géza: A pápai tizedjegyzék tévesen azonosított szélyelyföldi helynevei
TANULMÁNYOK A SZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL egyik idegen nyelvű volt, és ismeretei nemcsak a magyarországi helyrajzi viszonyokra, de a magyar névformákra sem terjedtek ki. így az átírás során a szókezdő De betűcsoportot legtöbbször prepositioként értelmezte,20 vagy W-nek olvasta a szó eleji B betűt, melyet a gótikus cursivă ban gyakorta lefektetve írtak. Ugyancsak a kor írásának sajátosságaiból vezethetők le az E-G-S,k'b' le,f~ l és i - r betűtévesztések is. Az n és u, valamint a ni, ui és m kölcsönös felcserélése szinte bármelyik írásfajtában előfordulhat, a c és t betűket pedig a középkorban alig lehetett megkülönböztetni egymástól.21 b) Míg a romlott névalakokból származó tévedéseket az eddigi kutatás — a helynévismeret mellett a papnevek azonosságára is támaszkodva — többé-kevésbé kiküszöbölte, aligalig fordított figyelmet a tizedjegyzék szerkezeti sajátosságaira, melyek az azonosításon kívül az egyházigazgatási egységekbe (főesperességek, esperességek) történő besorolást is meghatározzák, és néha tévútra viszik. A legfontosabb tudatosítani azt az alapelvet, miszerint a jegyzéket szerkesztő pápai hivatalnokokat nem az a cél vezette, hogy összeállítsák Magyarország egyházi kataszterét, hanem az, hogy pontosan és áttekinthetően könyveljék el a befizetett összegeket. így a szöveg szerkezeti egységei is elsősorban a fizetés sajátosságait tükrözik. A papok ugyan általában egyházigazgatási egységekként (főesperességenként, esperességenként) adóztak - mégpedig úgy, hogy a helyileg összegyűjtött félévi adót a fizetők listájával együtt az esperes vagy a dékán vitte el az egyházmegyében tevékenykedő altizedszedőknek {subcollectores) -, de az együttadózók soraiban gyakran találunk olyanokat, akiket nem a szervezeti keret, hanem csupán a földrajzi közelség vonzott oda.22 Mások viszont személyesen — esetleg egy-két szomszédjuk társaságában vagy nevében — keresték fel az altizedszedőket, így a végső összesítéskor már nem strukturáltan, hanem „ömlesztve”, egy vegyes listán jelentek meg.23 Jó tehát kritikus szemmel olvasni a tizedjegyzék szövegét, mert az egyházi topográfia rekonstruálásakor egyáltalán nem közömbös, hogy egyik-másik helynév milyen jellegű szakaszban fordul elő. Láthattuk, hogy még az egynemű szakaszok sem feltétlenül szervezeti, hanem földrajzi együvétartozást takarnak, jóllehet a szakasz élén általában egy főesperesség, esperesi kerület vagy dékánság neve olvasható: ezért, bár az itt említett plébániák azonosítása többnyire nem okoz gondot, egyházigazgatási besorolásukban csak akkor lehetünk biztosak, ha ismételten ugyanazon cím alatt fordulnak elő. A „vegyes” szakaszok ellenben az azonosításnál is csak ingatag mankót jelentenek (ha a névalak nem elég egyértelmű), a besorolás műveletéhez pedig semmiféle információt nem nyújtanak.24 Végül még ajánlott, hogy a tizedjegyzék dekódolása során a fenti szempontok mellett a minimalizmus elvét is alkalmazzuk: a nehezen azonosítható helyneveket inkább olyan egyházközségekhez próbáljuk kapcsolni, amelyek már előfordultak forrásunkban, mintsem 20. Pl. Deeswar (Désvár) helyett olykor de Eswar-t, Deers (Derzs) helyett de Ers-t írva (MonVat. 1/1. 104., 127., 133.). 21. A pápai tizedjegyzékben található jellegzetes betűhibákra ld. MonVat. 1/1. p. LXIV-LXV; Ortvay 1891-1892. II. p. XX-XXIV; Beke 1894. 132-133.; Hegyi 2010. 13. (91. jegyzet). 22. Hegyi 2010. 10., 15-16., 17., 18. Az egyes homogén névsorokba került „szennyeződéseket” felsorolását lásd: uo. 26-31. (ld. a jegyzeteket is). 23. Uo. 10., 16. Az erdélyi egyházmegyei jegyzék „vegyes” szakaszai: MonVat. 1/1. 106-107., 119-121., 122-123., 141-142., 142. Némelykor azzal is számolnunk kell, hogy a szöveget szerkesztő második írnok keverte össze a regionális lajstromokat. 24. Hegyi 2010. 18. 99
