Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Hegyi Géza: A pápai tizedjegyzék tévesen azonosított szélyelyföldi helynevei
Hegyi Géza A PÁPAI TIZEDJEGYZÉK TÉVESEN AZONOSÍTOTT SZÉKELYFÖLDI HELYNEVEI A középkori magyar királyság egyházi közigazgatására vonatkozó konkrét ismereteink jórészt egyetlen átfogó forrásból, az 1332-1337 (székelyföldi vonatkozásban 1332-1334) között behajtott pápai tizedek jegyzékéből származnak. A püspökségek és főesperességek listája ugyan a szórt adatok alapján is összeállítható lenne, ahogy számos egyházközség neve is felbukkan az oklevelekben, de esetükben az illetékes egyházmegye említésére ritkán, az illetékes főesperesség megnevezésére pedig szinte soha nem kerül sor.1 így a pápai tizedjegyzék nélkül sem a nagyobb egyházigazgatási egységek pontos határát, sem egy-egy régió megközelítőleg teljes plébániahálózatát nem tudnánk rekonstruálni. E pótolhatatlan forrás jelentőségét már a 18. században felismerte a magyar történetírás. Székelyföldi vonatkozásait először Orbán Balázs értékesítette monumentális művében.1 2 Ortvay Tivadar és munkatársai immár a tizedjegyzék modern kiadásának (1887)3 ismeretében próbálták rekonstruálni a középkori Magyarország egyházi helyrajzát, egyházmegyénként, azon belül pedig főesperességenként és dékánságonként felsorolva a tizedjegyzékben előforduló egyházközségeket.4 5 Aztán e műveletet az erdélyi egyházmegye tekintetében Beke Antal gyulafehérvári kanonok,5 a reformáció előtti székelyföldi plébániahálózat felvázolásakor Juhász István ismételte meg,6 mindketten korrigálva Ortvay néhány tévedését. Később Kristó Gyula foglalkozott a magyarországi főesperességek határaival (gyakorlatilag teljesen Ortvay azonosítására hagyatkozva),7 majd a székely előtörténet kutatásakor a 14. századi székelyföldi egyházközségekkel.8 Az Erdélyi okmánytár II. kötetének szerkesztői a tizedjegyzék erdélyi részének feldolgozásakor szembesültek a helynevek azonosításának nehézségeivel.9 Végül az átfogó munkák között még Léstyán Ferenc erdélyi templomkataszteréről kell megemlékeznünk, mely ugyan ellenőrizetlenül veszi át a korábbi szakirodalom adatait, de teljesen kritikátlan kompilációnak mégsem minősíthető, mert a felhalmozott információmennyiség ismeretében olykor helyes irányba módosítja a korábbi véleményeket.10 Természetesen a szűkebb tájegységek, illetve az egyes települések középkori történetét feldolgozó munkák is lépten-nyomon hasznosítják a tizedjegyzék adatait, hiszen ezek 1. Vö. Hegyi 2010. 6. (39. jegyzet). 2. Orbán 1868-1873. 3. MonVat. 1/1. 4. Ortvay 1891-1892. 5. Beke 1894. 6. Juhász 1947. 5-15. 7. Kristó 1988. 239-517. (a székelyföldi főesperességekre: 503-504.) 8. Kristó 2002. 139-145. 9. EO. II. 1060-1155. sz. A pápai tizedjegyzék regesztázását Lupescuné Makó Mária és W. Kovács András végezte. 10. Léstyán 2000. 97
