Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Pozsony Ferenc: Néprajzi kutatások Orbaiszéken
TANULMÁNYOK A SZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL hagyományokkal. Például Puci György, pávai zenész még a 20. század második felében is ismerte Az elveszett juhait sirató pásztor hegedűn előadott, zenei változatát.27 Habár a vidék lakosságának kultúrája, életstratégiája és életmódja viszonylag korán polgárosodott, szöveges népköltészete és szokásvilága egészen a 20. század közepéig részleteiben élő maradt. A vidék folklórjával tudatosabban Balázs Márton, kézdivásárhelyi tanár foglalkozott, aki lelkes diákjai segítségével, az első világháborút megelőző évtizedekben számos orbaiszéki falu szokását, hiedelmeit leíratta.28 Viszonylag későn megjelent kötetében számos archaikus szokás szöveganyagát adta közre, ugyanakkor számos régies és mágikus motívumokban gazdag húsvéti hímes tojás rajzát közölte.29 A Makkai Endre és Nagy Ödön által kezdeményezett erdélyi népszokásgyűjtésbe számos orbaiszéki református fiatal bekapcsolódott. Terepkutatásaik azt erősítették meg, hogy a naptári szokások és folklór alkotások (pl. betlehemezés, kántálóénekek, köszöntő rigmusok stb.) továbbéltetésében, már a két világháború közötti korszakban elsősorban a magyar ajkú cigány közösségeknek volt jelentős szerepe.30 Balázs Márton - Kézdivásárhelyre és környékére koncentráló - munkáját később Konsza Samu folytatta tovább, aki a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium diákjaival számos folklór alkotást, rítusszöveget gyűjtetett össze a 20. század közepén, elsősorban a második világháború előtti években. Később megjelentetett kiadványában olyan új stílusú balladaszövegeket közölt, melyek Orbaiszék helyi népballadáinak produktivitását, színességét tükrözik. A vidékről származó narratívumok ugyanakkor azt jelzik, hogy a klaszszikus mesemondás teljesen lehanyatlott ebben a térségben is a 20. század közepén. Helyét azonban rendre az egyéni élettel szorosan összekapcsolódó igaztörténetek vették át.31 Albert Ernő, aki a második világháború után lépett Konsza örökségébe, diákjaival szintén gyűjtette az itt fennmaradt népballadák szövegét. Összesítő kiadványa hallgatólagosan azt is jelzi, hogy legpatinásabb klasszikus népballadáink vidékünkön már csak a magyar ajkú cigányok ajkán éltek rendre tovább.32 Mivel a Mikó Kollégiumban tanuló diákok gyűjtéseiből elég szerény kép bontakozott ki Orbaiszék folklórjáról, Pozsony Ferenc 1970-1984 között ebben a térségben is rendre meglátogatta a magyar ajkú cigány közösségeket, s elsősorban halottvirrasztóikban találta meg a magyar klasszikus balladaköltészet számos élő változatát. Gyűjtései ugyanakkor azt rögzítették, hogy a klasszikus balladaköltészetünk legértékesebb, legritkább változatai csak ritualizált formában, a cigány közösségek halottvirrasztásain éltek tovább.33 A 20. század második felében viszonylag kevesen (Gazdáné Olosz Ella, Gazda Klára és Molnár István) foglalkoztak a vidék tárgyi kultúrájával. Mivel a Székely Nemzeti Múzeum legértékesebb gyűjteményei a második világháború végén elpusztultak, az intézmény munkatársai (Gazda Klára, Moldovan Nicolae) ebben a térségben is rendszeres kutató- és gyűjtőmunkát végeztek 1969-1989 között. Az alapos terepmunkáikból megszületett közleményeik elsősorban azt tárták fel, hogy a 19. század végén ebben a térségben nem virágzott fel a 27. Pozsony 1998. 28. Szabó 2003. 29. Balázs 1942. 30. Makrai - Nagy 1993. 31. Konsza 1958. 32. Albert 1973. 33. Pozsony 1981.; Pozsony 1984. 259
