Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Visy Zsolt: Régi sándok a székely hagyományban
TANULMÁNYOK A SZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL eredményeként a korábbinál jobban ismerjük. Az ismert castellum-sortól, Mikháza — Sóvárad — Énlaka, keletre lehet feltételezni a tényleges határt, csak sokáig nem lehetett tudni, hogy milyen távolságban. Arra már Paulovics fölhívta a figyelmet, hogy a Csíki- és a Gyergyói-medence nem tartozhatott Dáciához, de mind ő, mind pedig az újabb kutató generáció a limest a castellumoktól távolabb megvonva Szovátát és környékét is a tartomány területére helyezte.17 A feltételezést néhány bizonytalan lelőhelyű, szórványos lelet látszott valamelyest alátámasztani.18 Ez azonban nem így volt. A katonaság által is ellenőrzött határvonal a tartomány nyugati limeséhez hasonlóan itt is látótávolságban húzódott az auxiliáris táboroktól, márpedig Sóváradról a Szováta és Parajd keleti oldalán elképzelt határvonal kívül esik a belátható távolságon. Könnyű belátni, hogy abban az esetben, ha a rómaiak a Szováta környéki sóbányákra is igényt tartottak volna, nem Sóváradnál, hanem valahol Szováta környékén építettek volna erődöt. Ezzel azonban megbontották volna az ismert erődsorban megmutatkozó logikát, azt, hogy a castellumokat völgyek elzárására, ellenőrzésére legalkalmasabb stratégiai helyeken építették meg. A limes tehát Sóvárad és Szováta között húzódott. Az utóbbi évek légirégészeti és terepi kutatásai bebizonyították ennek az elgondolásnak a helyességét, miután egyrészt a Sóvárad-Énlaka közötti limes-utat a II. József kori katonai felmérés nagy út’-ként jelzett országútjával lehetett nagy valószínűséggel azonosítani,19 és miután a székelypálfalvi Szilas-tetőn egy római őrtornyot sikerült találni.20 21 Sóvárad és Mikháza castellumai között is az ezeket öszszekötő vonalon kell keresni a limes-utat, és ettől néhány km-rel keletebbre a limest. Ezek ismeretében a bekecsi Óriások sánca, amely kiesik a Mikháza-Sóvárad vonalból, aligha értelmezhető limesként vagy limes-útként. Erről tanúskodnak a helyszíni vizsgálódások is, amelyek nem erősítették meg az útként vagy a római limes-sáncként való felfogást (3- 4. kép).lx Az Óriások útja egy olyan sánc ismert részlete, amelynek a korát egyelőre nem lehet biztonsággal megállapítani. A székelyföldi sáncok elnevezése és a hozzájuk kapcsolódó magyar helynevek a középkorban keletkeztek, és a magyar helynévadás sajátosságait mutatják. Az azonosított sáncok és árkok jelentős része népvándorlás kori vagy középkori, de vannak, lehetnek köztük római koriak is. Ezek a sáncok jelentős politikai hatalommal rendelkező, a törzsi kereteket és nagyságot messze meghaladó szervezettséget feltételeznek. Bizonyíthatóan a Krisztus születése előtti évezredre tehető hosszanti sáncot csak Kínából ismerünk, ahol a részkirályságok, mint állami egységek egymás és a betörő nomádok ellen emelték őket. Ezek részbeni egyesítésével és jelentős meghosszabbításával létesült a Nagy Fal a Kr. e. 3. sz. utolsó évtizedeitől kezdve Qin Shihuang és a Han dinasztia alatt.22 A Földközi-tenger térségében a rómaiak voltak az elsők, akik határvonalként hosszanti terepakadályokat építettek.23 A nagy területeket övező hosszanti sáncok építése a Székelyföldön tehát aligha történhetett az őskorban, törzsi keretek között. 17. Paulovics 1944. 14-17.; Tóth 1986. 55., 9. térkép; Gudea 1997. 6-16. 18. Ld. ehhez Sófalvi 2005. 167., 22. j. 19. Visy 2008. 165., 9. kép. 20. Szabó 2009. 118., 122., 2-3. kép.; Visy 2009. 107-115. 21. Visy Zsolt és Soós Zoltán terepbejárása 2010 júliusában. A terepbejárásra való meghívásért ezúton is köszönetemet fejezem ki. 22. Lovell 2007. 42-45. 23. Breeze 2011. 167-171.; Visy 2005. 201-203. 221
