Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Bordi Zsigmond Loránd: 13 - 14. századi magánvárak Kovászna megyében
Bordi Zsigmond Lóránd 13-14. SZÁZADI MAGÁNVÁRAK KOVÁSZNA MEGYÉBEN A keleti oldalon a határ a Bodoki-hegység vízválasztóján haladt déli irányba, határokként a birtok területén átfolyó patakok forrásainak környékét jelölve meg (pervenitur ad Somburfw, ... eundo venitur ad Gerebenchfw et Zaldubospotakfw). Az ettől keletre fekvő terület tulajdonosai is ismertek már 1307 óta, amióta az Aporok megvásárolták a területet. Megtörténhet, hogy nemcsak az Apor család, hanem rokonaik is képviseltették magukat az eseményen, ugyanis éppen ebben az időszakban kezdték el felosztani egymás közt birtokaikat.72 Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a Torja és Csernáton völgye nagyjából a Száldobos-patak forrása fölött található Szárhegy-mező tető környékétől keletre lefutó gerincen határos, az sem zárható ki, hogy a határjáráson részt vettek a Csonkavár urainak képviselői is. A déli oldalon a határ és a birtokviszonyok ugyancsak tiszták. Maga az oklevél is kiemeli, hogy a Száldobos-patak az, ami elválasztja a Mikók birtokát a sepsiszéki székelyek területétől (quod quidem Zaldobuspotak separat a terra Siculorum). A terület nyugati határát az Olt jelölte, de amennyire egyértelmű itt a határvonal, annál kérdésesebb a birtokviszony. Sem Miklósvárszék, sem pedig a Telegdi-székelyekhez tartozó Erdővidék határa nem lépi túl a Baróti-hegység vízválasztóját, tehát e között és az Olt között húzódó, utóbb vármegyei területként számon tartott földsáv birtokviszonya kérdéses. A területen azonban ott állt Vápa vára, amelynek használatát ebben az időszakban a régészeti leletek is megerősítik, tehát nem zárható ki, hogy itt is egy magánbirtok terült el. A fentieket figyelembe véve, a birtok határainak ismeretében azzal számolhatunk, hogy egy szabad közösség — a csíki székelyek — képviselői mellett, legalább két, vagy akár három szomszédos nemesi birtok gazdája is jelen lehetett, vagy képviseltette magát a határjárás során. A várak és környékük kapcsán felmerül még egy kérdés. Azok, amelyek okleveles forrásokból ismertek, vármegyei jogú területen, jelen esetben Küküllő vármegyében helyezkedtek el, majd a 14. század utolsó évtizedeitől Fehér vármegyéhez tartoztak. Vajon ez az állapot az Almás- és a Csonkavár esetében is érvényes volt, vagy azok továbbra is a székely jogú területek, jelen esetben Kézdiszék részét képezték? Okleveles adatok hiányában nem lehet tudni. A terület kora középkori közigazgatási felosztásának tisztázása továbbra is várat magára. A kutatás fő irányvonala, az ismert források és az egyházi adatok alapján egy nagyméretű, a Kárpátok vonaláig húzódó korai Fehér vármegyével számol, amelynek keleti része a székelyek beköltözése után darabokra hullott szét. Ebben az elméletben a vármegyei területen kívül eső várak, mint határvédelmi szerepet betöltő királyi várak szerepelnek, amelyek a 13. századdal kezdődően elvesztették szerepüket, és mivel nem adományozták el őket, idővel elpusztultak. Az elméletnek sajnos vannak gyenge pontjai. Az egyik éppenséggel a várak elhelyezkedése, ugyanis azok egytől-egyig a terület belsejében, a határoktól és az ismert középkori útvonalaktól távol helyezkednek el, ami megkérdőjelezi határvédelmi szerepüket. A második az, hogy már első említésükkor ezek a székelyföldi nemesi zárványok Küküllő vármegyéhez tartoztak. Ezt az állapotot Küküllő vármegye erőszakos terjeszkedésével próbálják magyarázni, Almakerék esetét hozva fel, amelyet 1322-ben sikertelenül próbáltak meg elcsatolni Fehér vármegyétől.73 72. Vö. a 24. jegyzettel. 73. Iczkovits 1939. 67. 132
