Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Vekov Károly: A székelyek és a kora középkori Erdély
Vekov Károly A SZÉKELYEK ÉS A KORA KÖZÉPKORI ERDÉLY és folyamatok tisztázását. A továbbiakban nem térünk ki a korai székely történet egészének az ismertetésére, hanem onnan folytatjuk, ahonnan a Bóna-féle új „forgatókönyv” alapján lehetséges rekonstruálni a székelyek korai erdélyi történetét.3 A szakemberek egy szűk körének kivételével, nagyon kevesen tudják, hogy a székelyek a legkorábbi forrásokban nem mai lakóhelyükön, hanem elsősorban a Kárpát-medence túlsó részén, Nyugat-, Északnyugat-, illetve Délnyugat-Magyarországon tűnnek fel, azaz az Őrség, Őrvidék, Pozsony és Moson, valamint Baranya és Tolna megye területén.4 A Kristó - Makk - Szögi-féle repertórium5 több más megye területén is feltüntet székelyekre utaló helyneveket, így pl. Szabolcs, Bihar és Arad, Temesvár és Krassó megyékben. Ezek a székely települések többnyire a kora Árpád-kori Magyarország települési határai mentén helyezkedtek el. Az említett területeknek egy része a nyelvészeti kutatások szerint is összefüggésben állnak a Székelyfölddel, pontosabban a ma ottlakó székelyekkel.6 Egyrészt nyelvjárási jelenségek, másrészt párhuzamos, sehol másutt nem létező víz- és helységnevek vitathatatlanná teszik a kapcsolatot az egykori Erdélyen kívüli települések és a Székelyföld között, amiből egyértelműen következik az a közvetlen demográfiai kapcsolat, illetve mozgás, azaz áttelepedés/áttelepítés, amely e vidékek és Székelyföld között létezett. A nyelvjárási jelenségek megegyezése kapcsán még azt is valószínűsíteni lehetett, hogy az egyes székely székekbe honnan is érkeztek a ma ott lakók ősei. Folytatva az előző nyelvész generációk kutatásait Benkő Loránd megállapította, hogy a marosszéki székelység nyelve a Pozsony és Moson, illetve az Őrvidék (Dél-Burgenland és az Őrség), Telegdiszék Baranya és Valkó megye, utóbb Bihar és közvetve Abaúj megye nyelvével, míg Háromszék az Őrség és Őrvidék nyelvi viszonyaival mutat rokonságot. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy az egyes kora középkori magyarországi települések székely népessége idővel beolvadt a környék lakosságába. Megjegyzendő, hogy a korábbi szakirodalom a nyugat-, illetve délmagyarországi területekkel foglalkozott részletesebben, főleg mert az egykori hódoltsági területek korai történetével kapcsolatban jóvalta kevesebb forrással rendelkezett. Mivel az Őrség és az Őrvidék lakosságának egy része, főleg az ott adatolt őrök az ország nyugati határát voltak hivatottak védeni, mivel az ott ismert székely települések a határ mellett helyezkedtek el és mivel a székelyek legkorábbi katonai szereplése 1116-ból, illetve 1146-ból ismert, szintén az ország nyugati részén, illetve azon túl, elterjedt a szakirodalomban az a vélemény, hogy a székelyek nyugat-magyarországi települései, és nem csak azok, határőr feladatot láttak el. Lefolyt még egy olyan — nyilván negatív eredménnyel lezárult - vita is, hogy maga a székely név is őrt, határőrt jelölne.7 Mindez egy másik székelyekkel kapcsolatos általános megállapításhoz kapcsolódott, mely hosszú évszázadokon át valóban igaz volt, miszerint ők katonai feladatot voltak hivatottak ellátni, azaz hivatalból ez volt a kötelességük. Nyilván ez magyarázná korai jelenlétüket és feladatukat egyrészt az ország határai mentén, a gyepűk és a „kapuk”, egyben a belső gyepűvonalak közelében (ld. pl. az Alföld keleti peremén, észak-déli irányban Szabolcstól és Szatmár vidékétől kezdve, Arad és Temes megyén át Krassó megyéig). 3. A középkori székelység történetére általában ld. Kordé 2001.; Vekov 2003.; Kristó 2002. 4. Térkép; Kristó 1996. 158.; Kristó 2002. 168. 5. Kristó-Makk-Szegfű 1973. 16-17.; Sebestyén 1897.;Thury 1898. 139-143.; Karácsonyi 1905. 263-270. 6. Benkő 1990. 119-121.; Benkő 1991. 60. 7. Thury 1898. 66., 74., 77-80. 12
