Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Bordi Zsigmond Loránd: 13 - 14. századi magánvárak Kovászna megyében
TANULMÁNYOK A SZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL A 19. századdal kezdődően, különböző szerzők tollából számos tanulmány látta meg a napvilágot, amelyben a korra jellemző romantikus szellemben értekeztek az erődítményről és történetéről.16 A vár területén az első régészeti kutatásokat, 1942-43-ban Ferenczi Sándor, kolozsvári régész vezetésével végezték, amelyek során feltárták a felső vár bejáratát, a lakótornyot és a víztározót.17 1972-ben Székely Zoltán egy kutatóárokkal szelte át a vár területét18, hogy megállapítsa a felső és alsó vár közötti kapcsolatokat. A kutatás újrafelvételére 2000-ben került sor19, amikor a szerző vezetésével három ponton kutatták a felső várat. Az egyik, az északkeleti oldalon, a torony sarka mellett nyitott felület az ide feltételezett falszakaszra, a másik kettő a felső vár délkeleti szögletében pedig a belakottság mértékére keresett adatokat. A teljes egészében kőből rakott vár megnyúlt, ovális alakú, a felső és az alsó vár együttesen egy 95x55 m tengelyű felületet fed le (7. kép), védőárokkal elhelyezkedéséből kifolyólag nem rendelkezik. A szabálytalan sokszög alakú, 22x37 méteres, 850 m2 alapterületű felső várat, a csúcson található sziklás platóra rakták. Belsejében a lakótorony, a víztározó és egy, feltehetőleg kápolnaként használt helyiség állott. Északi, nyugati és déli oldalát sok meszet tartalmazó habarccsal kötött kövekből rakott fal övezi, míg a keleti oldalon a kőművesek beépítették a falba az itt emelkedő előzetesen lefaragott sziklákat is. Az alapjainál 1,8 m vastag fal felfelé, egészen magasságának háromnegyedéig keskenyedik. Ide építették be a falat áttörő gerendákra támaszkodó gyilokjárót, amelyről a falkoronán található lőrésekből a védők lövedékekkel áraszthatták el a támadókat. A várfalhoz nem építettek külső védőműveket, ezek szerepét legfeljebb az építők által körülfalazott sziklák alkotta kiugrások vehették át. Annak ellenére, hogy az összes ismert alaprajz összeköti a várfal keleti szakaszát a lakótoronnyal, a régészeti kutatás nem akadt ennek nyomára, így előfordulhat, hogy itt a fal csak a szikla pereméig húzódott. A felső vár bejárata a déli oldalon nyílt. Ma már csak keleti, a zárógerenda fészkét őrző oldala áll lábon. Nyugati oldalát a várfal egy részével együtt a lakótorony földrengések során leomló falai pusztították el. A 8,8x8,8 m, a földrengések által többször megrongált lakótorony, a szikla és egyúttal a vár legmagasabb pontján emelkedett (8. kép). Vastag falai között négyzet alakú, 3,5 m falhosszúságú helyiség található. Ma a legépebben megmaradt északi oldalán 7,5-8 m magas. A régebbi leírások és fényképfelvételek azt sugallják, hogy a toronynak legalább négy emelete volt. Az első és a két felső szintet fából készült padló választotta el egymástól, míg a második szint magasságában még 1942-ben is megvoltak a boltív maradványai. Az épületen, tekintettel lepusztult állapotára nem maradtak meg a bejárat nyomai, de a létező elemekből arra lehet következtetni, hogy az a keleti oldalon kellett nyíljon. Ugyancsak feltételezhető, hogy az első és a második emelet közötti közlekedést nem egy, a boltívet áttörő nyíláson, hanem egy, a falba épített lépcsőn oldották meg, ami egyúttal megmagyarázná a keleti és déli oldal erősen rongálódott állapotát (9. kép). 16. Benkő J. 1776. 83.; Ferentzi 1838a.; Kővári 1866. 49-53.; Orbán 1869. III. 84-89.; Altorjai 1927.; Ferenczi S. 1999a. 198-200., 215. 17. Ferenczi S. 1999c.; Ferenczi S. 1999d. 18. Székelv 1977. 54-59. 19. Bordi 2001. 238-244. 119
