Márton Zsigmond: Székelyudvarhelyi életképek az 1960 - 80-as években (Székelyudvarhely, 2020)
Székelyudvarhely a kommunista rendszer évtizedeiben
Székelyudvarhely a kommunista rendszer évtizedeiben A Márton Zsigmond képein látható események jobb megértéséhez szükséges röviden összefoglalni a székely anyaváros 1960-1980 közti történetét. Székelyudvarhely újkori történetének fordulópontját jelentette Csík és Udvarhely rajonok egyesítése és Hargita megye létrehozása 1968-ban. Az új megyeközpont kiválasztásának kérdésében Székelyudvarhely előnyösebb urbanizációs feltételekkel rendelkezett, mint vetélytársa, Csíkszereda. Az első tervek alapján Hargita megye közigazgatási központját Székelyudvarhelyre helyezték volna. A hír hallatára Csíkszeredában 1968. február 13-án spontán tüntetés vette kezdetét. A tüntetőkből egy húsz tagból álló küldöttség alakult és Bukarestbe utaztak tárgyalni Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárral. Ceauşescu, mérlegelve a kialakult helyzetet, végül úgy döntött, hogy Hargita megye székhelye Csíkszereda legyen, és közölte az új megyehatárokat. Székelyudvarhely elvesztette közigazgatási központ szerepét, kárpótlásként megyei jogú városi (municípiumi) rangot kapott, és hozzá csatolták Betlenfalva, valamint Kadicsfalva településeket. Jóváhagyták a kórház továbbfejlesztését, 500 lakrész építését, a gáz- és csatornahálózat kivitelezését. Székelyudvarhely, habár külön rendelkezési jogot kapott, ennek ellenére alárendelődött a megyeközpontnak, Csíkszeredának, hiszen oda helyezték át a legfontosabb intézményeket és minden döntés ott vált véglegessé. A ’60-as évek végétől beinduló építkezéseknek köszönhetően Székelyudvarhely nemcsak a régió közigazgatási, oktatási és kulturális, hanem ipari és egészségügyi központjává is fejlődött. A városban nagyüzemek építése kezdődött el. Az ’50-es évektől szövetkezeti keretek közt működő szabóság a ’70-es évek elejére Készruhagyárrá nőtte ki magát és a ’80-as évek végére közel 3000 alkalmazottat foglalkoztatott. A Gábor Áron Fémipari Szövetkezet Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gépgyárrá alakult (Tehnoutilaj) és 1974-re már nagyüzemi módon állította elő a különböző mezőgazdasági és élelmiszeripari gépeket. A famegmunkálás több évszázados hagyományra tekintett vissza Székelyudvarhelyen. 1972-ben elkészült a város déli kijáratánál az új Bútorgyár épülete, majd az 1980-as évek közepén a hajdani városi fatelep helyén egy második bútorgyár épült. A két gyárban több mint 2000 személy kapott munkalehetőséget. 1967-ben döntés született, hogy Székelyudvarhelyen épül fel az ország egyik legnagyobb és legmodernebb cérnagyára. A gyár építése 1968-ban kezdődött el és 1970. március 28-án sikerült beindítani a termelést. A ’80-as években több mint 2500 személynek biztosított munkát. A város legnagyobb ipari vállalata a Matricagyár volt, amely 1977-ben kezdte el a termelést. A gyárban gumiabroncs-matricák, műanyagfröccsentő szerszámok, centrifugálisan öntött csövek készültek a vegyipar és a petrokémia számára. 1983-tól pótalkatrész és tömítés gyártó részleggel gazdagodott. 1989-re a gyár alkalmazottainak száma meghaladta a 4000 főt. Az iparosítással párhuzamosan elindult a lakásépítő program. A város legfontosabb tömbháznegyedei, zárójelben építésük időszaka: Lenin (1965—1971), Köztársaság (1962—1969), Kórház (1969-1971), Sziget (1971-1972), Tábor (1972-1977), Fűzfa sétány (1975-1977), Bethlen-negyed (1977—1986), 11
