Szőcs Levente (szerk.): Anna. Asszonysors a XX. században (Székelyudvarhely, 2015)
Pár év múlva az emberem ágynak esett, a világháború már ott érte. Igaz, abból sokat nem vettünk észre, egy ilyen eldugott faluba még a híre is későre ért el. Nehéz idők voltak, de helyt álltam. Az emberek már nem néztek olyan rossz szemmel, volt, aki segített is a nehézségbe. Tíz évig forgattam, viseltem a gondját a magatehetetlen betegnek, de a sorsomot szótlanul tűrtem. Közbe előbb apám, majd anyám is meghalt, a testvérek látni se akartak, úgyhogy ott számkivetett maradtam... Uram, bocsásd meg bűneinket! Mikor az uram meghalt, nem vót mit kezdjek a gazdasággal. Testvére nem vót, a kicsi vagyonával nem törődött senki. De nemsokára minden kellett a kollektív gazdaságnak. Én nem ellenkeztem, odaadtam mindent, hadd vigyék. Jöttek is, leltározták s vittek el mindent, mintha maguknak vinnék. Felpakolták a gazdasági felszereléseket, a szekeret, a kalangyakarókot is; háziszőttes zsákokot kellett adni, vetőmagot is. Még a csűrt is kiseperték! Hát Uram, bocsásd meg bűneiket! 22
