Demeter István - Miklós Zoltán: Nyikó menti díszített tetőcserepek. Építészeti sajátosságok a Fehér-Nyikó-völgyében (Székelyudvarhely, 2005)
Ornamentika
A tulajdonunkban levő egyes tárgyak alapos vizsgálata által szükségesnek látjuk árnyalni az előző kijelentést. Abból a premisszából kiindulva, hogy az alkotó-befogadó viszonyt legnagyobb részben pontosan az utóbbi modellálja, azaz a termény előállításában mindig is kiemelt jelentőséggel bírt a vásárlói igény, a cserepek díszítési mozzanatában lényegében a készítő gazdasági motivációit is meg kell látni. A díszítés motiváltságát más indokok is gerjeszthették, és valószínű egyénenként eltérő gyakorisággal jelentkezhettek. Nem utolsó sorban, a mesterek monogramjainak vagy éppen a napszámos munkaerőként megfogadott személyek neveinek megjelenésével érhető tetten a tárgyak biografikus jellege. A készített használati eszközök ugyanis a látható megkülönböztetéssel kötődtek az alkotó személyéhez. A meghatározott tevékenységet folytató kézműves szükségét érezte annak, hogy az általa készített funkcionális dolgokat elhatárolja más, hasonló munkát végző társaiétól.51 Erre legalkalmasabbnak a mesterjelek, vagy ezeket követő monogramok és nevek mutatkoztak52. Több cserépen fellelhető rendszertelen vonalvezetés arra késztet, hogy ezen tárgyak esetében ne keressük a karcolások funkcionalitását. Be kell érni azon tényszerű magyarázattal, miszerint sok esetben a „díszítést" puszta unalom vagy különösebb szándék nélküli rajzolás keltette. A Nyikó menti cserépvető kézművesek olyan közösségeknek készítettek tárgyakat, melyeket (részben) ismertek ugyan, de amelyekkel leginkább kereskedelmi, pénzügyi viszonyban álltak.53 A monogramok eltűnését pontosan a magas fokú kereslet okozta, ami egyben a munkások anonimitásához vezetett. Valójában nem tudhatjuk, hogy mindenik műhelyben alkalmaztak-e díszítőelemeket, de az az általános tendencia látszik kirajzolódni, miszerint a huszadik században már szinte ritkaságként számít a karcolásos díszítés.54 A sima és lágy agyagfelületre való karcolásnak egyik legősibb gyakorlata a mesterjelekben érhető nyomon. Ezek feltüntetésével a termelő egyben garanciát is vállalt munkája minőségéért. Történelmi távlatokban vizsgálva, ezek a jelek szigorúan kapcsolódtak a családon belüli hagyományozáshoz. Az egymást követő generációk az elődeik sí Gráfik 1992. 323. 52 „Mindenkinek megvolt a saját jegye. A miénk ez vót: VI. A másiknak benne vót egy K, megint a másiknak három vonal. Bele vót vésve a farmába" (Zselyk) (Gazda 1993. 57.) 53 Vö. Máté 1988. 120. 54 „ Több ezer cserép közül került egy ki, me a régi épületeknek a lebontásakor, ott került ki véletlenül, hogy na hopp itt ezen van egy". (Csehétfalva) 30
