Szabó András: Csíkzsögöd. Nagy Imre képtár (Székelyudvarhely, 1996)

A szavakat is. Egyetlen szó, egy tájszó se maradjon kint.

Semmi sem fölösleges.

Zuhoghat bár negyvenezer nap és negyvenezer éjjel, ha egy buboréknyi lelkiismeretfurdalás sem követi a bárkát.

Mert leapad majd a víz.

És felszárad majd a sár.

És akkor majd a megó'rzött, a meglevő' szóból újrateremthetjük magát az első'búzaszemet, ha már igével élnünk tovább nem lehet."

(Kányádi Sándor: Szürkület, Bukarest, Kriterion, 1978)

Én olyannak képzelem Nagy Imrét, mint a vörös kerámiát: nyers földből gyúrt, tízben égetett használati tárgy, nem árt neki a tűz, a víz, csak a brutalitás. De cserépszilánkjait akkor is megőrzi az idők végezetéig a humusz, s a szántó-vető sem dobja onnan ki, akár egy kavicsot.

És úgy érzem, hogy Nagy Imrének — annak ellenére, hogy ő minden tőle telhetőt megtett, hogy a környezete, a világ meg ne sínyledhesse az Noé bárkája felé, olaj, vászon emberi tevékenységek káros

11