Szabó András: Csíkzsögöd. Nagy Imre képtár (Székelyudvarhely, 1996)

hatásait — állandó lelkiismeretfurdalása volt. Olyannyira rabja vblt a természet szépségének és egyben a természet sorsát annyira a saját problémájának tartotta, hogy 1966-ban, a Tamási Áron temetésére előkészített búcsúztatóját is félbe kellett hagynia, hiszen abba is akaratlanul az emlékezésből a természet létfontosságának a hangsúlyozására tért át.

„Mit is írhatnék Tamási Áronról, hogyan emlékezzem — csak fájón? — most másképp nem tudok. Hargita volt az anyánk — én a túlsó felén szoptam az emlőjét — Ö meg a másik bimbójába kapaszkodott. Valahányszor az ó — Hargita nyugati felébe utazom — még a nyomokat is látom, ahol eljárt. Még a rohanó fejlődés nem kopasztotta meg az erdőket annyira, mint az északi felét a Hargitának.

Elzárkózok a két eperfa mellett egy kis időre megáll bennem a lélekzet — leszalad a film, lelke egy kis időre rám telepszik. Szalad a kocsink, a történelem vágtat velünk.

Piramis építéséhez hány embert használtak el. Kérdem ma mibe és hány ember megy rá a technika kiállításához.

Színeket nem felfokozom — hanem — megpróbálom a természetet utolérni. Ritkán jelentkezik abba a ruházatba. Ezt kell kilesni, felfogni — no és megcsinálni.

Aki a természetet elhagyta, ott is hagyhatta, mert nem is volt benne..."

Nyersen ahogy a vázlatfüzetben írva található, úgy adtam közre a fenti idézetet. Egyébként pontosan Tamási Áron volt az, aki már 1940-ben így jellemezte Nagy Imrét, annak budapesten rendezett kiállításának katalógus-előszavában: „A törvény halálosan szigorú a természetben, mert következetes és könyörtelen erkölcsön alapszik. Bizonyára itt van a magyarázata annak is, hogy Nagy Imre a

12