Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)
Anna Egy pillanatra megállt a keze, amint meghallotta a kapu nyikorgását. Fásultan nehezedett el a teste. Üveges, fakó szemein a bánat tükröződött. Egy cseppnyi könny gyűlt össze szeme sarkában, készen, hogy finoman végigcsörgedezzen a korai ráncokkal árkolt, koszos arcon, tán némi megkönnyebbülést ígérve, de mégis ottmaradt. Képtelen volt megszabadulni a szemhéjak ketrecéből. Elvékonyodó hangon suttogta: Istenem. Kötényébe csomagolta a még meleg tojásokat és a kapuban álló urára pillantott. Nem szóltak. Az asszony a konyha felé indult. Görnyedt tartása alig engedte látni az arcát, de azt is próbálta takarni kendőjével. Ritkán emelte fel a fejét, rég megszokta, hogy jobb kerülni az emberek tekintetét, semmi jóra nem számíthat tőlük, csak megvetésre, és már úgyis megcsúnyult a sokéves munkában és önvádban. Halk járása közben próbált minél kevesebb helyet foglalni a térből, elbújni mindenki elől, nem zavarni senkit. A házba belépve barna foltok vezették dohányfüstbe temetkezett férje alakjához, csizmáján szottyanó sárcafatok. Tegnap reggel a patakon mosta ki a szőnyegeket, egész nap zsibbadt a lába a fagyos víztől. A konyhában letette a tojásokat, ételt mert és kivitte az urához, leült az ágyra és szemébe húzott kendője alól nézte, ahogy eszik. Volt egy folt az állkapcsa szegleténél, mindig azt nézte.- Bereteszelted már a tyúkokat? - kérdezte halkan az ura.- Még nem. - felelte, és azonnal indult is. Már javában esteledett, hideg szél fújt. Fagyott sár terítette az egész udvart. A csirkeketrec ajtajában hátrafordult, ott állt a fia, fát hasogatott. Még nem volt elég nagy, ügyetlenül bánt a fejszével. Nehéz időszak volt a fia születése, minden egyes pillantásnál, szégyen és bánat égette az arcát, első gyermekére gondolt és soha sem tudott megbocsátani magának, akárhányszor látta fiát, önvád marcangolta mélyen belül. A szülőszobán úgy érezte, mintha a pokol bugyraiban évődne, a körülötte lézengő szemekből kiolvasta előző gyermekének sorsát, akkor sírt utoljára, de akkor egész nap, az ágyba burkolózva némán, remegve zokogott. Lassan őrlődött, mígnem megtanulta a közönyt. Minden egyes érzést mélyen magába fojtott, míg végül közte és fia között minden szál elsorvadt. Mikor ránézett csak az állkapcsa szegleténél 43
