Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)

hosszú volt, beszédbe elegyedtünk vele. Mikor megérkeztünk a földünkre, a csendőr segített felrakni a szénát, majd utána elköszönt és folytatta az útját. Istvánnal, a csendőrrel, jó barátságba kerültünk, és el kezdett udvarolni nekem. Szerelemesek voltunk, el is határoztuk, hogy egybekelünk.

1944 őszén elvitték a háborúba a csendőrséget is. Szomorúan búcsúztunk el egymástól, de akkor még egyikünk sem tudhatta, hogy közös gyermekünket a szívem alatt hordom.

A háború lejárt és Istvánról semmi hír nem érkezett. Telt az idő és a fogságból hazaérkezők közül egy katona látogatott meg az egyik nap. Elmesélte, hogy ő látta, amint István rálépett egy aknára, és meghalt. Keservesen törődtem bele, hogy életem szerelme többé már nincsen.

1948-at írtunk, amikor egy újabb csapat katona szabadult a szibériai fogságból, és tértek vissza a falunkba. Sándor is köztük volt. Őt már István előtt ismertem, ugyanis a falubeli fiatalokkal sokszor jártunk kirándulni. Akkoriban azt hittem, hogy Lonci tetszik neki, viszont viccesen megkérdezte, hogy leszek-e a felesége. Mivel Lonci nagyon reménykedett, hogy az ő udvarlója lesz, ezért elutasítottam az ajánlatát.

A négyéves kislányom, Lenke a nagyobb lányokkal éppen az állomás közelében játszott, amikor hazaérkeztek a katonák. Sándor kérdezte a többiektől, hogy kié a kislány. Mikor megtudta, hogy az enyém, lehajolt hozzá és azt mondta, hogy menjen haza, és mondja meg otthon, hogy hazajött az apukája.

Julcsi testvérem, mikor megtudta, hogy Sándor utánam érdeklődött az állomáson, a kerteken rövidítve, fejvesztve szaladt hozzám. Elmondta, hogy látta őt a házunk felé tartani. Kilestem a kapun, de egy árva lelket sem láttam, kivéve egy megrakott szénás szekeret közeledni felénk. Felbátorodva jobban kiléptem a kapunk elé, onnan bámészkodtam. Amint a szekér közelebb ért, megszólalt egy hang: „Szervusz, Anna!” A lábam földbe gyökerezett. Sándor volt az.

Összeházasodtunk, és született még egy közös lányunk is. Boldogan leéltük az életünket együtt.

NEMES Anna Móra Ferenc Általános Iskola, VII. osztály