Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)

volt adva minden. Hisz neki volt biciklije, lakkcipője, nyakkendője, még táskarádiója is.

1962-ben azonban megkezdődött a kollektivizálás, tagosították a földeket, s elvettek, mindent, amiért addig keményen dolgoztak. Fájt Anna szíve is, ette a méreg, ő megmondta, ne jöjjenek haza, de most már nem volt, mit tenni. Azt csinálták, mint más, mentek dolgozni a kollektívába. De abból biza keveset lehetett kapni. Később Anna beállt dolgozni a székgyárba, András pedig a közeli városban az öntődében, majd a faluban, a gőzmalomban molnár lett.

Bandi villanyszerelőként kereste pénzét, hamarosan pedig ő is megismert egy szép, kereskedelemben dolgozó leányt, akit végül ’68-ban feleségül vett. Anna nem igazán akarta, de aztán ő is megbékélt, házat építettek maguk mellé, ott élt a fiatal pár, s nemsokára érkeztek a gyerekek is. Anna örült a három unokának, az élete sínen volt, kívánhatott-e többet az élettől?

András végül 1995 egyik estéjén aludt el örökre a fotelban. Anna számára fájdalmasabb volt, nem volt kedve főzni, varrni, hímezni, amit azelőtt pedig úgy szeretett. Több mint egy év telt el, mire kezdte újra megtalálni régi önmagát. De a gyászt is átvészelte, sőt, megérte még három dédunokájának születését is, akikre olykor-olykor még vigyázott is.

2002-ben Anna agyvérzést kapott álmában. Kora nyári nap lehetett, mikor unokatestvéreimmel megtaláltuk. Én csak három éves voltam, de emlékszem, azt hittük, alszik a dédi, szólítgattuk, de nem ébredt fel...

LACZKÓ Emőke Benedek Elek Pedagógiai Líceum, X. osztály