Zepeczaner Jenő: Székelyudvarhely. Műemlékek (Székelyudvarhely, 1996)
” ...Nem ilyen mezővárosnak — írja Szeles János — , hanem akármilyen ^®*”*“*' kolcsos királyi városba beillenék, nemcsak külső tekintetben, hanem belső részeinek alkalmatosságára nézve is." Benkő József szerint a "művészi munkával” kivitelezett új iskola "a városnak számottevő épületei közt is kitűnnék”. 1914-ben a szomszédságában álló, legújabb kollégiumépületet tervező Magyar Vilmos már csak sajnálkozó nosztalgiával írhat róla: "Külseje Mária Terézia stílusú vidéki nemesi kúria, mansard szobákkal, mansard tetőkkel és egy igen ízléses kis csengettyű házzal." 1886-87-ben azonban ” ...még egy emeletet építenek rá, kívül-belül átalakítják, sajnos, érzék nélkül, és megfosztják a homlokzatot minden bájától (...) a barátságos nemesi kúriából kellemetlen, ízléstelen épülettömb lesz." A régi hangulatot ma már csupán az árkádos belső udvar őrzi, középpontjában a megcsonkított Baczkamadarasi Kis Gergely-obeliszkkel. A Backamadarasi Kis Gergely emlékoszlop az ’’ókollégium” belső udvarán 5. A református templom — a Szabadság tér és a Márton Áron tér találkozásánál — A reformáció elterjedésével Székelyudvarhelyen is előállott a templom használati jogának kérdése: az ellentétek erőszakoskodássá fajultak (igaz, a Nyugat-Európára jellemző vérontás itt elmaradt: mindössze két halálos áldozatról tudunk), évszázados ’’egyházviszállyá” alakultak. Az 1563-as tordai országgyűlés úgy határozott, hogy a város régi, középkori eredetű plébániatemplomát a két felekezet felváltva használja, ám ezt egyik fél 9
