Körösfői Zsolt et al.: Bronzkori népek és vízigótok Székelyudvarhely határában (Székelyudvarhely, 2010)
A feltárt lakóházak 16 esetben részben félig földbemélyített, négyzetes vagy téglalap alakú építmények voltak, melyek felmenő falait oszlopokra/cölöpökre font vesszőfonat és sártapasztás képezte (tetőszerkezetük nyeregtetős lehetett). A sarkain lekerekített alapgödrök esetében általában négy oszlophelyet figyeltünk meg , viszont van példa hat oszlopos, ún. germán típusú házra, illetve olyan eset is előfordult, hogy csak két középső szelementartó oszlopát dokumentáltuk a részben földbemélyített épületnek. A nyesett felszíntől 15-50 cm-re a földbe mélyedő objektumok átlagos mérete 3x4 m volt (a legkisebb, 410. objektum alapterülete 3,10x3,30 m, míg a legnagyobb 625. objektum kiterjedése 4,50x4,20 m). Két esetben csak a házak tipikus kőkemencéjének maradványait tudtuk megfigyelni és dokumentálni (350., 430. objektum), a hozzájuk tartozó épületek nem maradtak meg a mai felszínhez való közelségük miatt. A 400. lakóház a felszínre épült ún. boronatechnikával. A ház tűzben pusztult el (kemencéjére rázuhant a száradás céljából felfüggesztett halászháló), így jól megtudtuk figyelni szerkezeti elemeit (egyébként ez volt a legnagyobb ház, kiterjedése elérte az 5,20x5,00 m-t). A 625. lakóház második építési periódusa kőalapozású volt három oldalon, erre emelték a boronaszerkezetű felmenő falakat. A alapgödrök alján ritkán tudtuk elkülöníteni a ház vékony járószintjét a későbbi betöltéstől, tapasztott padlónak sehol nem volt nyoma. A lakóépületeket a leégett ház kivételével szinte minden esetben kitisztították, leletanyaguk nagy részét a gödrükbe másodlagosan bekerült háztartási hulladék képezte. A házak tüzelőberendezését a vízi görgetegkövekből vagy konglomerátum tömbökből darabokra tört, földbe rakott kőkemence jelenti, melyet az esetek többségében a házak északkeleti vagy északnyugati sarkában építettek fel. A ház padlójába enyhén belemélyített tüzelőgödröt lesározták és efölé építették fel az U alakú tüzelőteret. A házak bejáratát ritkán sikerült csak megfigyelni (pl. a 22. ház lépcsős lejárata a délkeleti sarokban volt), de általában a kemencével átellenben helyezkedhettek el. Főleg a település nyugati oldalán figyeltünk meg kétperiódusú (625. objektum) vagy teljesen megújított házakat (674., 678. objektum), de a szuperpozíciók és a kemencék szerkezetébe másodlagosan bekerült leletanyag több esetekben is segített kimutatni „későbbi" házakat. A település fázisainak elkülönítésében a házak tájolása is mérvadó lehet, akárcsak a leletanyag további feldolgozása és összehasonlítása. A feltárás kiemelkedő színfoltját képezi a két edényégető kemence. Az 1. objektumnak kétosztatú tűztere volt (az osztófal felépítését és a rostély alátámasztását faragott kövekkel oldották meg), feltártuk a beomlott rostély maradványait, valamint a munkagödrébe kidobott, az utolsó égetésből származó selejtárút (széttört és deformálódott edények). A kemence agyagfalát a környezetéből származó agyagos talajból építették fel, amint azt a természettudományos elemzés kimutatta. A munkagödörben egy rétegben feltárt és dokumentált selejtedények közt együtt fordultak elő a finoman iszapolt, gyorskorongolt tárolóedények (ún. amforaszerű edények) és a durva, kavicsos soványítású házikerámia. A természettudományos vizsgálat megerősítette azt a megfigyelésünket, hogy a két edénytípust egyazon hőfokon, tehát egy munkafázis során égették ki. A kemencének 2(3) építési/megújítási fázisát tudtuk elkülöníteni, feltehetően ennél jóval többször folyt égetés benne. Nagy méretű munkagödrét a későbbiekben szemétgödörként használták. 7
