Székely Nép, 2010 (46. évfolyam, 59-60. szám)
2010-03-01 / 59. szám
SZÉKELY NÉP AZ ERDÉLYI BIZOTTSÁG HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE • 46.évfolyam 2010 március 59. szám SIKERES ESZTENDŐK Gajzágó Márton Úgy rendezte a sors, hogy az RMDSZ sikerrel ünnepelhesse 20. születésnapját. Miniszterek, államtitkárok, prefektusok és helyettesek, más állami tisztségviselők soha nem látott számban, nemzetközi elismerés az ország stabilitását biztositó (kis politikai pártnak is talán még a romániai magyarságnak is). Akkora siker, hogy szinte diadal. De vájjon valóban (maradjunk a szerényebb megfogalmazásnál) akkora siker? Nos egyértelműen az. A párt vezetőinek csak gratulálni lehet, mert diadalra vittek egy, a kis pártokat jellemző politikai doktrínát, amelynek jellemzői: részt vállalni a hatalomból, ha lehet, még súlyánál is nagyobb mértékben befolyásolni, pozitív értelemben, az ország sorsát, biztositani annak egyébként teljesen instabil egyensúlyát. És nem utolsó sorban újabb lehetőséget teremteni arra, hogy a nemzeti többség megismerhesse (és talán elfogadja) a kisebbséget, mármint bennünket, ajándékba kapott magyarokat, akiket eddig nem sikerült megismernie. Évforduló lévén, én mégis a húszévvel ezelőtti önmagunkra emlékeznék... Arra, hogy egyik pillanatról a másikra kiegyenesedtünk, ahogy ez a nép (a miénk) mintegy varázsütésre kiegyenesítette magát, félévszázadnyi megaláztatás, megalázkodás után egyből tudott magyar és ember lenni. Magabiztosan és méltóságosan. Emlékszem a régi megyeháza, a mai megyei könyvtár előcsarnokában százak vártak reményekkel telve, sokszor eufóriás hangulatban sorukra, hogy beiratkozhassanak a magyarok szervezeteibe (mert az első pillanattól teljes egységben kettő is volt belőlük: az RMDSZ és a MADISZ), hogy a lehető legkisebb sorszám tanúskodjék hűségükről, elkötelezettségükről. És emlékszem Tőkés László első sepsiszentgyörgyi látogatására, az RMDSZ itteni első előkészítő tanácskozására, amikor érezni lehetett a város, a megye, az erdélyi magyarság szive ott dobog, ahol éppen sorskérdéseinket vitatják, az ökuménikus istentiszteleten, vagy a reménytől parázsló régi megyeházán. És emlékszem az első március 15.-éré, amikor Háromszék és az egész Erdély magyarsága olyan méltósággal mutatta meg önmagát, hogy elhihettük: ez a nép ismét (vagy végre?) nemzetté válik, melynek integritása soha többé nem csorbulhat... Ebben a hangulatban született meg Erdélyben, a Partiumban, Bánságban, egész Romániában az RMDSZ. Az egység és teljesség jegyében. Azzal az akarattal, hogy a szövetség magához ölel mindenkit és mindent, aki magyar, hogy teljességünk és egységünk olyan erőt ad, ami kizárja, hogy visszasülyedjünk a megsemmisítő vegetálás állapotába, ami a magunk érdekképviseletének még csak nem is nevezhető politikát, politizálást szülte, amely legjobb indulattal sem nevezhető másként, mint egy toprongyos koldus szánalmas kunyerálásának. (Tudom, hogy súlyos ez a summás megítélés, és igazságtalan azok iránt, akik életüket tették fel - és néha áldozták - ezért, de, sajnálom, még ilyen körülmények között is a politika eredményességét sak a siker, az autentikus siker helyettesíti.) Olyan szövetség akart lenni, mely keretet teremt ennek a teljességigénynek, szervezi és képviseli az egész erdélyi és romániai magyarságot, a demokrácia teljességének igényével teremt életlehetőséget mindenkinek, aki ebben az országban magyarnak született, magyarként akar élni. Következésképpen a romániai magyarság mindenre kiterjedő autonómiaszervezete akart lenni. És ez igaz még akkor is, ha az alapitó okiratok nem beszélnek erről. Abban a hangulatban (sietni kell, az alapokmány csak formalitás, a lényeget később dolgozzuk ki, ne provokáljuk a románokat) nem is lehetett megfogalmazni, és mert élt a korábbi évtizdek kunyerpolitikájának reminiszcenciája. De igy beszéltünk, vitatkoztunk ezekről a kérdésekről, és latolgatjuk a jogi megfogalmazás lehetőségét. Ez volt a levegőben. És ezt kívánta kifejezni a szövetség óvatos önmeghatározása, nevezetesen, hogy érdekvédelmi szervezet. Mi több 1992-ben a szövetség új vezetése hozzá is látott az autonómiát megvalósítani a belső intézményrendszer felépítéséhez, s ez torzóként még ma is létezik. EGYSÉG ÉS ÉRDEKVÉDELEM Az RMDSZ azonban soha nem fogalmazta meg önmagát. Az újjá mögé bújt, és azt mondta, nem politikai párt, hanem,(hogy elkerülje az autonómia kifejezést) érdekvédelmi szervezet. De ezt sem irta le, mert ha leírja, az autonómiát kellett volna megfogalmaznia. Zászlót bontott, és a zászlójára az Egységet irta fel, ami egyébként minden autonómia feltétele. Majd amikor az Egység megszűnt, felirta az autonómiát. De kinek az autonómiáját lengeti a zászló? Azét az érdekvédelmi szervezetét, amely nem 1 oldal
