Székely Nép, 2007 (42. évfolyam, 53-54. szám)
2007-03-01 / 53. szám
r r SZÉKELY NÉP AZ ERDÉLYI BIZOTTSÁG HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE 42.évfolyam 2007 március 53. szám Beke György: Francia könyv a moldvai csángókról Mikortól jelenik meg a népkisebbségek öntudatosodási törekvése vén földrészünkön? Nyilvánvalóan a nemzeti eszme győzedelmes terjedését követően. A latin középkorban a humanista tudósok, írók esetében nem sokat számított, hogy az illető milyen nemzetiségűnek született. Comeniust a mai szlovák kultúra annyira a magáénak tekinti, hogy róla nevezte el pozsonyi egyetemét, és csak "színesítőként" veszi tudomásul most, aki tudomásul veszi egyáltalán, hogy újabb felfedezések tanúsága szerint, a morva vidékre telepített székely határőrök közösségében látta meg a napvilágot, Szeges János néven. Ha elindult a népkisebbségek öntudatosodási folyamata, ez szabadságjogokat követelt, nyelvhasználati, kulturális és területi érvényesülést az eddig elnyomott kisebbségeknek. Az első világháborút követő békerendszer unos-untalan hangoztatott rendező elve - állítólag - a népek önrendelkezésének érvényesítése volt. Nekünk, magyaroknak aligha kell bizonyítanunk, hogy mennyire álságos volt ez az érvelés. Nem volt egyéb, mint a nagyhatalmak érdekeinek takarója. A második világháború végén semmit se javítottak ki az előző békerendszer hibái közül, hanem csak megerősítették azokat. Szovjet követelésre immár kihagyták a kisebbségek nemzetközi jogvédelmét, s így a többségi nemzetek kénye-kedvére bízták tízmilliók puszta létét. Ugyanez a békerendszer törvényesítette a kollektív büntetést ártatlan milliók számára, például a csehszlovákiai Benes-dekrétumot, németek millióinak kiűzését szülőföldjükről, Lengyelország új határai, Jugoszlávia régi határai között. (Hogy a délvidéki magyarok körében végrehajtott etnikai tisztogatás borzalmait csak zárójelben említsem.) Mindezek a genocídiumok a szovjet (orosz) birodalmi ábrándok terjedését szolgálták, például Lengyelország nyugatra "taszítását" több száz kilométerekkel. Sztálin és Molotov nyugodtan dönthetett tízmilliók életéről vagy haláláról, a nyugati hatalmak türelmesen, alázatosan bólogattak hozzá. Európa-szerte megmozdultak a kisebbségek, egymás felé és ilyképpen a jövő felé. Nem egy kisebbségi közösség még csak a bemutatkozásnál tart, vagy ott sem. Ne lepődjünk meg a rendhagyó mozzanatokon. Ilyen egy könyvsorozat elindítása 2005-ben, francia nyelven, Bretagne tartományban. A húsz kötetre tervezett enciklopédia a veszélyeztetett európai kisnépeket, szórványokat mutatja be, a több százezres lélekszámúakat, mint az erdélyi székelyek, és az egészen kis néptöredékeket, mint az észtországi lívek. A bemutatásra kiválasztott kisebbségi közösségek eleBeke kuriózumot keresnek, ha-nem nagyon komolyan veszik a népek, nemzetek - kicsik vagy nagyok - egymás közötti egyenlőségét, ami a mai világpolitikában is eléggé egyedülálló jelenség. Ez a könyvsorozat, amely Európa nyugati pereméről, breton földről elindul a kontinens minden tájára, a kevésbé ismert vagy félreismert, veszélyeztetett kisebbségek életét mutatja be, történelmüket, kultúrájukat, nyelvüket. Olyan tükröket tart eléjük, amelyekből biztos énképet kaphatnak. Szükség van-e erre? De még mennyire! Az elsüllyedő kisnépek, kisebbségek előbb önismeretüket veszítik el, ezt követi nyelvük és öntudatuk elhagyása. Tehát megmaradásuk önmaguk keresésével kezdődhet el. De szólnak ezek a könyvek a nemzetközi közvéleménynek, amely megmentheti e népeket a nemzethaláltól. És szólnak a kisebbségtartó gazdanemzeteknek, hogy a történelem előtt elsősorban ők felelősek minden nép, minden nyelv, minden kultúra, minden érték megőrzéséért. A Brest városában működő Armeline könyvkiadó sorozatában: “Collection Peuples en Péril”, sorra lépnek elénk a moldvai csángók, az erdélyi székelyek és szászok, a hollandiai frízek, a németországi szorbok, az észtországi lívek, a krími tatárok, a ladinok, a moldvai gagauzok, a szamojédek, az inkeriek, a pomákok, a valachok, a kozások, a manók. A szerkesztők észrevehető szándékossággal nem az autonómia jegyében rendezett sorsú kisebbségek életét kívánják bemutatni, hanem azokat a közösségeket, amelyeknek sorsa egyáltalán nem megnyugtató. így nem kaptak helyet a Finnországhoz tartozó Alánd szigeteken élő kisebbségi svédek, akiknek az önkormányzata államalkotó nemzet jogaival ér fel. Hiába várjuk az olaszországi dél-tiroliakat, amelyek már kivívták - véres áldozatok árán - az autonómiájukat. Nem készül kötet a katalánokról, akik akár társnemzetnek is tekinthetők Spanyolországban. Elkerülik a szerkesztők Ukrajna kisebbségeit, főleg az orosz ajkúak tízmilliónyi tömegének jelenléte miatt; ezek ugyanis a sztálini belső határmegvonások következményeként kerültek - a szovjet birodalom összeomlása nyomán - "kisebbségi" joghelyzetbe. Ellenben nagyon is megfontolt szerkesztői koncepcióra vall, hogy a sorozat nyitó kötete a moldvai csángómagyarokról szól. Kevés ennyire "elrejtett" kisebbségi közösség létezik a mai Európában, mint ők. Nem rejtekező etnikum ez, hanem múltjától, nyelvétől, hagyományaitól megfosztott közösség, amelyet a román hatalom a világ előtt román nemzetiségűként prezentál, s amelyre a belső állami és egyházi terror kényszeríti rá ezt a minősítést. Mivel azonban a finnugor összehasonlító nyelvészet tudósai, a nyelvjárási gyűjtők, a történészek, a szociográfusok - tények alapján - hitelt érdemlően cáfolják ezt az állítást, míg román újságírók, pártagitátorok, renegát papok primitív hamisításokkal erőszakolják a csángók román eredetének fantazmagóriáját, ez az egész kérdés sajnálatos módon kikerült a tudományos viták köréből és a Ceausescudiktatúra tovább élő jegyeit viseli magán. Üditően hat, hogy a csángókkal foglalkozó kötet (Les csángós de Moldavie) mentes minden elfogultságtól. Megírására, akárcsak a székelyekről szóló második kötetre, egy ismert francia művelődéstörténész, Bemard Le Calloc'h vállalkozott. Egyik névrokona - vagy több is? -, J.P.Calloc'h (1888-1917) a huszadik század legnagyobb breton költője volt. Szerzőnk a diplomataképző francia főiskolát végezte. Francia nyelvtanár volt a gödöllői premontrei gimnáziumban, majd titkár a budapesti francia nagykövetségen. Hajdani diákjai nagy elismeréssel em-1. oldal
